Különös újságírói feladatot kaptam. Egy esetet, ahol a fedél nélkül maradt házaspár – kiégett lakásban éltek – keresi a megoldást a helyzetükre.
A különösség a tragédián túl abban van, hogy a telekkönyvi kivonat szerint a házaspár női tagjának családja által folyamatosan 1965 és 2002 között lakott ingatlan, úgy szerepel mint: „tulajdonos, illetve üzemben tartó nem meghatározott”, mellette ez áll: „magán tulajdon”. Az ember erre azt mondja ilyen nincs, de íme, mégis van. Nem, itt nem illik viccelni például azzal, hogy szellemekről vagy esetleg földönkívüliekről lenne szó, inkább beszélgetünk tovább Konc Edvárddal és nejével, Lidija Vunjakkal. A házaspár 2017 augusztus közepe óta, amikor a lakástűz történt, folyamatosan igyekszik segítséget kérni. Minden lehetőséget, ami eszükbe jutott megragadtak, különféle újság és tévétársaság is riportozott már velük az elmúlt időszakban. Fordultak civil és pártszervezetekhez, ahol ideiglenesen segítséget kaptak, amiért nagyon hálásak voltak, de nekik érthetően valódi, tartós megoldás kell.
Most a házaspár egy udvari egyszobás helyiségben tartózkodik. Edvárdnak van rendes munkahelye. Pancsován tartózkodnak jelenleg, és itt egy közeli kávézóban beszélgetünk.
Konc Edvárd és Lidija Vunjak
Megkérdezem, hogyan ismerkedtek meg, ahogy válaszolnak egymásra mosolyogva, látszik hogy megvan még köztük az összhang egy ilyen nehéz helyzetben is.
– Újvidéken ismerkedtünk meg, Lidija férje elhunyt, én pedig egyedülálló voltam – mondja Edvárd. – 2013-ban, amikor egybekeltünk akkor visszatértünk Szekerénybe (Pancsova melletti, Ópáva községhez tartozó faluba). Hosszasan beszél Lidija az itt eltöltött családi emlékekkel teli évekről, ahol 1965 óta apja a nagyrabecsült és szeretett helyi orvos volt. Ott laktak abban a lákásban 2002-ig – az orvos apa 1988 elhunyt, és Lidija édesanyjával 2002-ig még ott lakott –, amíg férjhez nem költözött Újvidékre. Első férje halála után, amikor megismerkedtek Edvárddal, akkor visszatértek abba a családi lakásba, amely 2002 óta, Lidija édesanyja halála óta üresen maradt.
A szekerényiek viszonylag jól fogadták őket, Edvárd munkát is kapott, aztán valahogy lett egy-két rosszakaró is, aki valamiért nem jól fogadta a visszatérőket, bizonyos jelek szerint éppen a lakás miatt lehetett. Legalábbis néhány jel erre utalt. 2017 augusztusában keletkezett egy lakástűz, amelynek az oka máig tisztázatlan, az azonban tény, hogy a lakás mai napig úgy áll, ahogy Koncék otthagyták, bereteszelve a külső ablakokat, a lakás bejárati ajtaját feltehetően a szomszédok eltorlaszolták a feleslegessé vált holmikkal, ezt ott jártunkkor lefényképeztük.
Sokáig beszélgetünk még erről-arról és a fájdalmas emlékekről is, melyeket mostanra már kissé eltompított az idő. Riportalanyaim jó jelnek vélik, hogy senki nem költözött be a kiégett lakásba, és arra a következtetésre jutunk, arra kell összpontosítani, hol keressék a megoldást. Ezért a társadalom adta lehetőségeket kezdjük latolgatni.
A fönti lakás égett le
Koncék a vajdasági képviselőház képviselőjével, Pintér Annamáriával is konzultáltak, aki nem zárkozott el a segítségnyújtástól. További lépésekhez felkerestük telefonon a pancsovai közjegyzők egyikét, aki készségesen elmagyarázta, hogy minden községben, így itt is rendelkezésre áll az ingyenes jogtanácsadás, ezt is nyomban megnézték, hogy hol van az az okostelefon tájékoztatóján. A következőkben Koncék ilyen irányban tesznek lépéseket. Be fogják bizonyítani a lakhatási jogot, ami feltehetően a Vunjak család egykori lakhatási jogának egyfajta örökségét képezi. Ennek céljából most egy hosszú jogi nyomozás következik. Ki kell kutatni, hogy a hosszú évek alatt ott élt dr. Vunjak családja mi alapján szerezhette meg a lakás lakhatási jogát. Ez ügyben pedig ki kell kutatniuk, illetve el kell majd igazodniuk, egy jól felkészült jogász segítségével, a bizonyíték erejű dokumentumokat tartalmazó intézmények archívumaiban.
Búcsúzáskor látom, hogy immáron az aggódást a remény és az irányadó cselekedetek iránti tettrekészség váltja fel.
– Sok szerencsét – mondom nekik, mert ilyen helyzetben egy alakuló és átalakuló társadalomban, amelybe élünk a jog és a jogvédelem nem biztos hogy elegendő.
