A Sci-Fi történetekben és filmekben rendszeresen felbukkannak űrbányák, egész aszteroidák feldolgozása. A téma abszolút érthető, hiszen a gazdaság egyik alapja a nyersanyag-kitermelés. Az űrbányászat támogatói szerint az egyik alapvető ok, ami miatt a bolygónkon kívül kell terjeszkednünk, az pont a csökkenő nyersanyagkészleteink. Emellett jó üzlet is.
Nagy lépést tett az emberiség (legalábbis annak kis része) az űrbányászat megvalósulása felé vezető úton, olvastam a minap az Űrvilág űrkutatási hírportálon. A cikk szerint mostantól szabadon kitermelhetők és értékesíthetők a Hold és a kisbolygók ásványi kincsei, legalábbis az amerikai cégek számára, amelyek már ugrásra készen várták a lehetőséget. Az Egyesült Államok Kongresszusa ugyanis elfogadta azt a törvényt, amelynek értelmében az amerikai magáncégek szabad kezet kapnak a Naprendszerben történő bányászatra, nevezetesen a Holdon, a kisbolygókon és más égitesteken megszerzett anyagok tulajdonlására és értékesítésére. Szakértők véleménye szerint az új jogi szabályozás elősegíti a születőfélben lévő földönkívüli bányászat gyorsabb fejlődését.
Az érdekelt cégek örömmel fogadták a hírt, például Chris Lewicki, a földközeli kisbolygókon vizet és fémeket kitermelni szándékozó Planetary Resources elnöke és főmérnöke szerint a törvény szilárd alapokra helyezi a cég üzleti tevékenységét. Szerinte az űrbányászat nem a jövő zenéje, hanem küszöbön álló lehetőség. A jogi helyzet tisztázódása elősegítheti befektetők megjelenését a területen, akik eddig vonakodtak az űrbányászatot finanszírozni.
ÚT A CSILLAGOKBA
A kereskedelmi űrindítási versenyképességi törvényt (CSLCA, Commercial Space Launch Competetiveness Act) a Szenátus november 10-én, a Képviselőház november 16-án szavazta meg, november végén pedig Obama alá is írta. A törvény egyébként az űrbányászatra adott felhatalmazáson kívül tartalmazza az Egyesült Államok 2024-ig tartó kötelezettségvállalását a Nemzetközi Űrállomás (ISS) programjának finanszírozásában való részvételre, valamint a magáncégeknek a korábbi hét év helyett 2023-ig ad lehetőséget az űrrepülések biztonsági követelményeinek teljesítésére. Elemzők szerint a törvény összhangban van a vonatkozó jogszabályokkal, beleértve az Egyesült Államok nemzetközileg vállalt kötelezettségeivel. A törvény csak a hasznosítást engedélyezi más égitesteken, a tulajdonszerzést tiltja. Lewicki ezt jogilag a nemzetközi vizeken folyó halászathoz hasonlítja: ha egy magáncég leszáll a Holdra vagy egy kisbolygóra, arra ugyanúgy nem formál amerikai felségjogot, mint egy nemzetközi vizeken járó hajó sem az óceánra, a kifogott hal, kitermelt kőzet viszont más kérdés, arra már formálhat tulajdonjogot, és el is adhatja.
Elismeréssel nyilatkozott a törvény megszületéséről a Moon Express cég társalapítója és elnök-vezérigazgatója, Bob Richards is. A Moon Express a Holdon akar vizet és más nyersanyagokat kitermelni, előbbit leginkább azért, hogy rakéta-üzemanyagot készítsenek belőle.
A törvény jelentőségét az űrbányászatban potenciálisan érintett cégek annak az 1862-es törvénynek (Telepítési Törvény, Homestead Act) a jelentőségéhez hasonlítják, amely lehetővé tette a Vadnyugat meghódítását.
– Sok év múlva úgy fogunk tekinteni erre a döntő pillanatra, mint az ember több-bolygós fajjá válásának egy jelentős lépésére – mondta Eris Anderson, a Planetary Resources társalapítója.
KISKAPU
A világűrjog alapját képező, 1967-es ún. Alapelvszerződésnek (Outer Space Treaty) II. cikke kétségtelenül csak a tulajdonszerzést tiltja más égitesteken, amikor kimondja, hogy: „A világűrt, beleértve a Holdat és más égitesteket, sem a szuverenitás igényével, sem használat vagy foglalás útján, sem bármilyen más módon egyetlen nemzet sem sajátíthatja ki.”
Az Alapelvszerződés szellemiségét még jobban tükrözi az I. cikk első mondata, mely szerint: „A világűr kutatását és felhasználását, beleértve a Holdat és más égitesteket, minden ország javára és érdekében kell folytatni, tekintet nélkül az országok gazdasági vagy tudományos fejlettségének szintjére, és azt az egész emberiség közös vállalkozásának kell tekinteni.” Tény, hogy a szerződés magáncégeket nem említ, csak országokat, de a szerződés az 1960-as években született, amikor magáncégek részvétele az űrtevékenységben még aligha merült fel komoly formában.
Az ENSZ öt nagy világűrjogi szerződése közül az ötödik a Hold-egyezmény, amelyhez viszont az űrtevékenységben tevékeny szerepet vállaló országok nem csatlakoztak. Az Alapelvszerződés több mint 100 részes államával szemben a Hold-egyezményt mindössze 16 ország ratifikálta, az Egyesült Államok természetesen nem. Így persze könnyű kijelenteni, hogy a CSCLA összhangban van az USA által elfogatott nemzetközi szerződésekkel. Tény, hogy az 1979-es Hold-egyezmény is elsősorban a kor hidegháborús szellemét tükrözi, ezért elsősorban a fegyverek, fegyverrendszerek holdi elhelyezésének tiltására koncentrál. Emellett azonban azt is kimondja (XI. cikk, 1. bekezdés), hogy „a Hold és természeti erőforrásai az emberiség közös kincsét alkotják”, tehát itt már nevesítve megjelennek a természeti erőforrások (natural resources). Ugyanezen cikk 5. bekezdése szerint továbbá: „a jelen egyezmény részes felei vállalják olyan nemzetközi rezsim létrehozását, beleértve a megfelelő eljárásrendet, amely irányítja a Hold természeti erőforrásainak hasznosítását, ha egyszer ez a hasznosítás lehetségessé válik.” Ennek az egyezménynek már nemcsak a szellemével, hanem betűjével is szembe megy az Egyesült Államok űrbányászati törvénye. Jogilag természetesen tiszta a helyzet, az USA nem írta alá a Hold-egyezményt, tehát szembe mehet az Alapelszerződés szellemével és az Hold-egyezmény betűjével, az ENSZ-szel, a világűrjoggal és az aláíró országok akaratával. A törvény tehát a kereskedelmi űrbányászatot és ezáltal a magánűrkutatást támogatja. Bob Richards reményét fejezte ki, hogy a törvény elfogadása tartalmas párbeszédet indít a világ más országaival az űrbányászatról és a világűr kereskedelmi célú meghódításáról. Ebben pedig Amerika halad az élen.
OLCSÓBB, MERT AZ ŰRBEN MARAD
A törvény meghozatala érthető, ha figyelembe vesszük a gombamód szaporodó magánűrvállalatokat, valamint azt a tanulmányt, amely szerint olcsóbb lenne a meteorokon vagy a holdon bányászkodni, mint amennyibe a legnagyobb folyékonygáz-előállító terminálok építése kerül a földön.
A NASA fórumán bemutatott tanulmány szerint a Földtől több mint 400 millió kilométerre keringő Ceres nevű kisbolygóra indított misszió 27 milliárd dollárból kijönne, míg ezzel szemben Ausztrália legnagyobb bányászati-energetikai projektje, a Gorgon LNG -cseppfolyós földgáz előállító terminál építése 54 milliárd dollárba kerül. Ez a költség magában foglal tíz rakétaindítást, amelynek segítségével felvinnék Föld körüli pályára a szükséges berendezéseket, számol a fémek és a víz kibányászásával járó kiadásokkal, továbbá egy olyan föld körül keringő létesítmény létrehozásával, amelyben feldolgozhatnák a megszerzett nyersanyagokat.
– Szép-szép a világ előtt új lehetőségeket nyitó űrbányászat felvázolása, ám azért nem eszik ilyen forrón a kását – mondta Rene Fradet, a NASA műszaki és tudományos igazgatóságának helyettes vezetője. Vannak érdeklődő befektetők, ám őket csak a megtérülést meggyőzően mutató, pontos számok megadásával lehetne rávenni az űrbányászkodás finanszírozására.
Az első hallásra hihetetlennek tűnő kalkuláció nagy „trükkje”, hogy nem számol a megszerzett fémek és víz visszahozatalával a Földre. A kétirányú utaztatást eleve gazdaságtalannak tartották, ezért abból indultak ki, hogy az űrbányászat termékeit az űrbe települt ipari létesítmények dolgoznák fel. Az így készülő termékeket szintén a világűr felfedezésére szolgáló berendezésekben, műholdakban, a Mars elérését és „gyarmatosítását” szolgáló eszközökben használnák fel.
– Ha aranyat találnánk, azt sem hoznám le a földre – mondta Julian Malnic, egy kaliforniai űrtechnológiai vállalat igazgatósági tagja, aki pont olyan terveket dédelget, amelyekről kutatók tanulmánya szól.
20 ÉV MÚLVA NYERESÉGES IS LEHET
Az űrbányászat hívei szerint a dolog 20–50 év alatt ezermilliárd dolláros, nyereséges üzletté válhat. A tanulmány szerint a Holdon kilencmilliárd dolláros tőkebefektetésből el lehetne indítani egy bányászati projektet. A Föld közelébe kerülő aszteroidákat 482 milliós költséggel el lehetne érni. Nem véletlen, hogy ez a lehetőség izgatja legjobban azokat a vállalatokat, amelyeket foglalkoztat az űrbányászat gondolata.
Mások, ha lehet, még optimistábbak. A Planetary Resources Inc. becslése szerint egy-egy aszteroida „megfúrása” mindössze 50–100 millió dollárból kihozható. Ezt a céget a Google két milliárdos alapítója, Larry Page és Eric Schmidt támogatja. A Planetary Resources vezetői tárgyaltak a világ legnagyobb bányavállalatainál ülő kollégáikkal. Állításuk szerint a megkeresett cégek nem akarnak lemaradni az új lehetőségről.
Sam Wals, az ágazat egyik legnagyobb cége, a Rio Tinto Group vezérigazgatója egy korábbi nyilatkozatában nem utasította el az űrbányászkodás lehetőségét, ám óvatos volt. A dolog érdekes kérdéseket vet fel – mondta –, ha végül sikerül kifejleszteni a megbízható, gazdaságosan alkalmazható technológiát, akkor cége ott lesz az újítás frontvonalában.
AZ ARANYBÁNYA
Az aszteroidabányászat támogatói szerint iszonyatosan nagy mennyiségű nyersanyagot lehet kibányászni ezekből a kisbolygókból. A végső cél a platinacsoportba tartozó nemesfémek (platina, ozmium, irídium, palládium, ródium, ruténium) kitermelése lesz, márpedig a Planetary Resources szerint egy fél kilométer átmérőjű aszteroida, amely gazdag ezekben a fémekben, annyi ilyen nyersanyagot jelenthet, mint amennyit a Földön eddig valaha kitermeltünk. De még ennél is fontosabb az aszteroidákból kinyerhető víz, mert ez első lépésben jelentősen megkönnyítené az űr további felfedezését: lehetővé tenné űrbéli töltőállomások építését, ahol az űrjárműveket fel lehetne tankolni két küldetés között. Ezután jöhetne az egyszerűbb fémek kinyerése az építkezés gyorsításához, majd végül az értékesebb nemesfémek.
Óriási piac vár meghódításra: már most is több mint 13 ezer Földközeli aszteroidát ismerünk, de ez a szám rohamtempóban növekszik. És hogy mekkora profitról is van szó? Az Asterank nevű oldal több mint 600 ezer – tehát nem csak Földközeli – aszteroidát gyűjtött össze egy adatbázisba, és kiszámolták azt is, hogy mennyit érhet egy-egy ilyen célpont, illetve mekkora profitot jelentene a kitermelésük. Minél értékesebbek, annál messzebb vannak, de még így is akad olyan, amelyik egész elérhető, és egybillió dollár fölötti profitot hozna.
A Planetary Resources júliusban már útjára is indított egy tesztjárművet, amelyet a tervek szerint egy egész sor másik követ majd (amelyekkel egyébként a tudományos munkába is besegítenek), és a cég szerint 2025 körül már el is kezdődhet az első töltőállomások építése. A fő rivális Deep Space Industries jövőre indítja az első egységet, de ők eleinte kisebb robotokat küldenének távolabbra, hogy potenciális célpontokat cserkésszenek be velük.
Legutóbb, valamikor az 1970-évek elején, az Apollo-korszak eufóriájában beszélhettek ennyit a világűr rohamosan bekövetkező teljes meghódításáról. Akkor még úgy tűnhetett, hogy a fejlődés megállíthatatlan – aztán hamarosan az egész elképzelés összeomlott, a NASA költségvetésével együtt. A kereskedelmi űrkutatás azonban változást hozhat. A negatív kritikák szerint megindul a világűr kizsákmányolása, azonban olyan költséges, több évtizedes befektetésekről beszélünk, amelyeknél nagy esély van arra, hogy az alapítók ebből nem is tesznek szert haszonra. Addig is olyan komoly alapkutatásokat vállalnak magukra ezek a cégek, amelyeket az államilag pénzelt űrügynökségek nem tudnak bevállalni. Ezáltal pedig nem csak a csillagászat, az űrkutatás, a robotika, a speciális kohászat (gravitáció nélkül, vákuumban), és még számtalan tudományos terület fejlődhet, hanem maga az emberiség is.
