2025. április 19., szombat
VÁLASZTÁSOK 2022

Az egyik legszebb zentai épület

Végéhez értek a zentai kis zsinagóga felújítási munkálatai

Szinte befejeződtek a zentai kis zsinagóga felújítási munkálatai – erről győződött meg pénteken délelőtt az a delegáció, amely Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere és Vatai István építész, a felújítás tervezője és ellenőre vezetésével körbejárta az épületet és környékét. Mint ismeretes, a teljes körű rekonstrukcióra a magyar kormány 220 millió forintos támogatása révén kerülhetett sor.
Az eseményen Vatai István vezette körbe a vendégeket, és részletekbe menően tájékoztatta őket arról, hogyan zajlottak a felújítási munkálatok. Hangsúlyozta, hogy amit lehetett, azt eredeti állapotában hagytak meg, így a lépcsők, amelyek a karzathoz vezetnek, valamint a bejáratnál lévő hatalmas lépcsőfokok is azok maradtak, amelyeket az egykori zsidóság használt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a karzaton a zentai zsidóság emlékmúzeumát fogják kialakítani, valamint az újonnan épített galériában képeket állítanak majd ki.

A tágas nagyterem kiállítótérként éled újjá (Fotó: Gergely Árpád)

A tágas nagyterem kiállítótérként éled újjá (Fotó: Gergely Árpád)


– A kis zsinagóga egy műemlék épület, és most már nyugodtan kijelenthetjük, hogy a zentai épületek közül az egyik legszebb. Teljeskörűen felújítottuk az egészet, a tetőtől egészen az alapokig, és megőriztük az épület műemlék jellegét. Képzőművészeti galériaként és egy kis múzeumként fog a továbbiakban működni. Az épület hátsó bejáratánál mozgássérült-feljárót alakítottunk ki, valamint a bejáratban mosdókat a látogatók számára. Apróbb javítások vannak még hátra, valamint egy nagyobb feladat is maradt még, ami nem más, mint az udvar rendezése és a kerítés befejezése, de ez annak a függvénye, hogy mikor sikerül megvásárolni a szomszédos épületet – fogalmazott Vatai István.
Az épület nagytermében Pejin Attila, a Zentai Városi Múzeum igazgatója tartott történelmi beszámolót a zentai és a környékbeli zsidóságról. Elmondta, hogy az imaház 1928-ban épült, és még abban az évben fel is szentelték.
A továbbiakban Szabados Róbert, a Szerbiai Zsidó Közösségek Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy meg kell emlékezni a zsidóságnak a szerepéről és jelleméről, valamint azokról az emberekről, akik eltűntek ebből a közösségből, és ez az épület ezt is szolgálni fogja majd.
– Ez az imaterem a találkozások helye volt, és a jövőben is így fog történni, mivel kulturális események színhelye lesz, ami egy nagyon szép dolog – mondta Szabados Róbert.

Amit lehetett, azt eredeti állapotában hagytak meg (Fotó: Gergely Árpád)

Amit lehetett, azt eredeti állapotában hagytak meg (Fotó: Gergely Árpád)


Czegledi Rudolf a zsinagóga megtekintése után úgy fogalmazott, hogy a város kulturális kínálata bővül ezzel a beruházással, egy képtárat létesítenek majd a galériában, valamint kisebb koncerteket is szerveznek a lenti nagyteremben.
– A cél mindenképp az volt, hogy az építészeti örökséget megőrizzük, tehát a külső formája az eredeti állapotát nyerje vissza, a belső pedig az újabb igényeknek tegyen eleget. Az épület körüli területet szeretnénk még bővíteni a szomszédos telek megvásárlásával. Ezután még hátramarad a parkosítás és a kerítés építésének befejezése. Reméljük, hogy legfeljebb egy éven belül az ünnepélyes átadásra is sor kerül majd. A felújítást magyarországi támogatásból finanszíroztuk, a tervdokumentációt és a kísérő munkálatokat pedig az önkormányzat biztosította a beruházáshoz – mondta Czegledi Rudolf.
Az eseményen tiszteletét tette még Fehér Szabolcs tartományi energetikai, építkezési és közlekedési segédtitkár, Újvári Zsombor és Lajkó Szilvia köztársasági parlamenti képviselőjelöltek, valamint Zenta város tisztségviselői. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel