2024. december 4., szerda
VÁLASZTÁSOK 2022

Magas részvételi arány várható

A CeSID elemzője szerint sokan csak az utolsó napokban hoznak döntést

Alig egy héttel a választások előtt nagy bizonyossággal jelenthető ki, hogy a szerbiai tapasztalatokhoz képest magas lesz a vasárnapi választásokon a részvételi arány, s a voksolást követően egy egészen más összetételű parlament áll majd fel – értékelte Bojan Klačar, a Szabad Választások és Demokrácia Központjának (CeSID) igazgatója. Mint fogalmazott, 55-56 százalékos részvételi arányra számít. A képviselőházban sokkal jelentősebb lesz az ellenzék részvétele, mint eddig, majd rámutatott arra, hogy két ellenzéki választási lista tudhatja biztosnak a parlamentbe jutást, az egyik a Marinika Tepić nevével fémjelzett Együtt Szerbia győzelméért, a másik pedig a Moramo (Tennünk kell) koalíció. Hasonló a helyzet a belgrádi helyhatósági választások vonatkozásában is. Klačar nyilatkozatában elmondta, a hatalmi pártok közül nincs mitől félnie az Aleksandar Vučić vezette Szerb Haladó Párt, valamint az Ivica Dačić vezette Szerbiai Szocialista Párt köré szerveződött listáknak sem. Pontos eredményeket senki sem tud jósolni, értékelte, mivel az emberek egy része csak az utolsó héten dönt arról, hogy kire adja le a voksát, sőt, olyanok is vannak bőven, akik csak április 3-án, vasárnap, a szavazás napján alakítják ki véleményüket.

Még nehezebb megmondani, mely listák lépik át a háromszázalékos választási küszöböt azok közül, amelyek jelenleg ennek közelében találhatók a politikai palettán. Ezek között van mindenképpen a Dveri és a Szerb Királyság Megújhodási Mozgalma által alkotott Patrióta Blokk, az Elég volt mozgalom Szuverenisták listája, a Fogadalomtevők (Zavetnici), a Boris Tadić vezette Induljunk emberek (Ajmo ljudi) lista, valamint a Szerbiai Demokrata Párt és partnereinek NADA (Remény) listája is. A meghatározott számú biztos szavazóval rendelkező pártok esetében – mint a CeSID vezetője közölte, – nagyon nagy jelentősége van a részvételi aránynak. Ha ugyanis a megszokottnál magasabban alakul, akkor több szavazatra van szükségük a három százalék eléréséhez a küszöb közeli pártoknak, ugyanakkor nehezebb megszerezniük a parlamenti többséget is a nagy pártoknak.

Az államfőválasztásról elmondta, az biztos, hogy Aleksandar Vučić meglehetős fölényben van, de ezeket a prognózisokat is jó vizsgálni a részvételi arány szempontjából. Minél kevesebben mennek el szavazni, annál valószínűbb, hogy Vučić már az első fordulóban nyer, vagyis megszerzi a szavazatoknak több mint az 50 százalékát. Nem számít arra, hogy valamelyik jelölt veszélyeztetné majd a jelenlegi államfő számára az újabb ötéves mandátum megszerzését, ez csak akkor következhetne be, ha 3,9-4 millió polgár kimenne szavazni. Klačar 3,5-3,6 milliós részvételre számít. Már ez a szám is magasnak tűnhet a szerbiai körülményekhez képest, sokan a diaszpórában élnek, s ha egy 55 százalékos arány valósul meg, biztosak lehetünk abban, hogy az itt élő, vagyis szavazóhelyet látogatni képes emberek 65 százaléka ment el voksolni.

A választási kampány kapcsán az elemző közölte, a békésebbek közé tartozik a mostani, s ezen már nemigen változtathat semmi, ami az előttünk álló napokban történhet. Meglátása szerint a 2017-es és a 2020-as kampány is durvább, feszültebb volt. Mindez az ukrajnai háború következménye, a pártok úgy döntöttek, hogy minden polgárt meg kívánnak szólítani, s vagy az egyensúlyt és a békét hangsúlyozták, vagy gyökeres változásokat ígértek: ezek jól bevált, kitaposott politikai ösvénynek számító módszerek – jelentette ki a CeSID igazgatója.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás