2024. december 4., szerda
VÁLASZTÁSOK 2022

A fantomszavazókat jelenteni kell

Marija Obradović: Soha ilyen naprakész nem volt még a választói névjegyzék

A szerbiai választási nyilvántartás soha nem volt ennyire naprakész, mint most, emelte ki Marija Obradović, az államigazgatási, önkormányzatokkal megbízott miniszter. Arra szólította fel a szavazópolgárokat, hogy ellenőrizzék, szerepelnek-e az egységes választói névjegyzékben. Erre már csak ma éjfélig van idejük.

Obradović a Tanjug hírügynökségnek elmondta, hogy a választói névjegyzéket március 18-án lezárták, ám mivel egy „élő nyilvántartásról” van szó, március 18-a és április 3-a között lesznek olyanok, akik betöltik a 18. életévüket, lesznek olyanok is, akik elhunytak, mások átköltöznek. Ezeket az adatokat nem tudják időszerűsíteni a választásokig.

Elmondta, az mellett, hogy mindenki leellenőrizheti, hogy szerepel-e a választási névjegyzékben (upit.birackispisak.gov.rs), az EBESZ, illetve a Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) javaslatára abba is betekintést nyerhetnek a polgárok, hogy az adott választási egységben név szerint ki szavazhat még, valamint településenként hányan adhatják le a voksukat.

Obradović hangsúlyozta, hogy a választási értesítő nem feltétele annak, hogy valaki szavazhasson. A személyi igazolvány, illetve az útlevél szükséges hozzá, ha az adott személy szerepel a választói névjegyzékben.

A miniszter reagált arra is, hogy az elmúlt napokban olyan panasz érkezett, hogy olyan személyek nevére is érkezett választási értesítő, akik nincsenek az adott címre bejelentve. Mint mondta, megvizsgálták az ügyet és az adott személyek csak egy címre vannak bejelentve, egy személy nem szavazhat több helyen. Kiemelte, az emberek különböző okok miatt jelentkeztek be más lakcímre, például mert a belgrádi községek valamelyikében szükségük volt parkolóhelyre a munkahelyük közelében, így kedvezményesebb éves parkolási jegyet vásárolhatnak, vagy mert a gyermeküket egy adott óvodába, vagy iskolába akarták beíratni és az adott községhez akartak tartozni. Az ilyen eseteket a polgároknak jelenteniük kell a rendőrségen és kérelmezniük kell, hogy az adott személyt jelentsék ki a lakcímről, ha az nem lakik ott. Szavai szerint azonban nem érkezett ilyen bejelentés a rendőrségre.

Mint ahogy azt a Nedeljnik hetilap is közzétette, a belügyminisztérium közleményben jelentette ki, hogy az úgynevezett fantomszavazókról nem érkezett hozzájuk bejelentés.

A Kutatási, Átláthatósági és Elszámoltathatósági Központ (CRTA) a napokban közleményben szólította fel az államigazgatási és önkormányzati minisztériumot, hogy sürgősen reagáljon a polgárok azon észrevételeire, miszerint elhunyt és ismeretlen személyek választási értesítői érkeznek a lakosok címére.

Az N1 televízióban korábban már szóba került a fantomválasztók kérdését, akkor Aleksandar Vučić államfő azzal hárította a kérdést, hogy minden szavazóhelyen 30 ellenőr figyel majd. Hétfő esti televíziós szereplése során pedig butaságnak nevezte az e kérdés körül felmerülő aggodalmat, mint mondta, a polgárokat nem az értesítő jogosítja fel a szavazásra.

Marija Obradović is arra mutatott rá, a több mint 8000 szavazóhelyen, több mint 300 ezer ellenőr követi majd a választások menetét.

Pavle Dimitrijević, a CRTA szakembere az N1 televízónak adott nyilatkozatában rávilágított ugyanakkor arra, hogy az ellenőrök nem tehetnek semmit, amennyiben az „ismeretlenek” valóban az adott lakcímre vannak bejelentkezve. A lakcím ugyanis a választói jog egyik alapja: az ellenőrök azonosítják a szavazókat, és ennek alapján megállapítják, hogy voksolhatnak-e az adott szavazóhelyen. A bejelentett lakcímüket azonban nem kérdőjelezhetik meg, magyarázta. Éppen ezért a CRTA szervezet is arra ösztönözte a lakosságot, hogy a nem létező, vagy ismeretlen személyeknek érkező értesítéseket jelentsék a belügyminisztériumban.

Jelenleg a választói névjegyzékben 6.501.689 személy neve szerepel. A januári népszavazáskor 6.510.233 választópolgár vehetett részt, mintegy 9000-rel többen, mint most. Obradović szavai szerint 2020-ban 6.583.665-an szavazhattak, 82.000-rel többen.

Külföldön is megszervezik a voksolást, 34 országban 77 választóhelyet alakítottak ki, ahol 40.000-en adhatják le a szavazatukat.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás