2024. december 22., vasárnap
HELYHATÓSÁGI VÁLASZTÁSOK 2024

Topolyán a cél az életminőség javítása

Szatmári Adrián, Topolya jelenlegi polgármestere egyben a VMSZ listavezetője az önkormányzati választáson. Véleménye szerint a Vajdasági Magyar Szövetségnek tettre kész és szakmailag felkészült csapata van. Lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a községnek a továbbiakban is ilyen csapatra van szüksége.

Mi mindent sikerült megvalósítani az előző mandátum idején?

– Az elmúlt időszakban a működésünk a párbeszéden alapult. A polgárok igényeit meghallgattuk és meg is hallottuk. Az igények alapján fogalmaztuk meg azokat a projektumokat, amelyeket megvalósítottunk, és azokat is, amelyeket a jövőben szeretnénk megvalósítani. Szeretném hangsúlyozni, hogy számunkra nemcsak Topolya fontos, hanem az egész önkormányzat területe. Az önkormányzat büszke arra, hogy az elmúlt időszakban nagyon sikeresen tudtunk pályázni nemcsak a tartományi, hanem a köztársasági, az anyaországi és az európai uniós forrásokra is.

Vannak jól látható eredményei is a mögöttünk álló időszaknak?

– Kezdeném azzal, hogy a szennyvíztisztító 2023-ban megkapta a használati engedélyt. Működése megfelel a törvényes előírásoknak, a megtisztított szennyvíz minősége megfelelő. Következő lépésként 46 kilométer hosszúságú szennyvízhálózat kiépítése van tervben. A gazdasági társaságok esetében előrelépés történt, a Perutnina is szennyvíztisztítót épített, a Žibelt az önkormányzat hatástanulmány elkészítésére utasította, ezt követően ők is megépítették a másodlagos tisztítóberendezést. Minden gazdasági szubjektummal szemben elvárás, hogy tartsák tiszteletben a környezetvédelmi előírásokat. Megépült a diákotthon, amelyet be is laktak a diákok. Jó ütemben halad az egykori hotel épületének felújítása, közösségi-közigazgatási épületkomplexum épül. A fedett medence hamarosan elkészül. A stadion és akadémia megépítése után ez újabb előrelépés. A tervek szerint testnevelési órákat is lehet ott majd tartani, így minden gyerek megtanulhat úszni. Az oktatást egyébként is kiemelt ágazatként kezeljük, anyagi támogatást kapnak az általános és a középiskolások, az egyetemisták.

Az oktatás beruházás a jövőbe, a cél, hogy a fiatalok itt maradjanak. Vannak ilyen célzattal más kiemelt ágazatok is?

– A mezőgazdasági termelők támogatására a mezőgazdasági és vidékfejlesztési programon keresztül mintegy 14 millió dinárt irányoztunk elő, a pályázatív formát szeretnénk a jövőben is megtartani. A cél, hogy termelőink még jobban tudják pozicionálni magukat a piacon. A gazdasági szereplők támogatását ugyancsak célul tűztük ki, támogatásra pályázhatnak a mikrovállalkozók is. Másik kiemelt ágazatunk az idegenforgalom. Topolya máris a fürdők városa, hiszen itt van a pacséri termálfürdő, a bácskossuthfalvi rekreációs központ, a bajsai medence, a Vénusz helyén a fedett medence építésére, mint említettem, megvannak a forrásaink. A rendezvényeinknek komoly turisztikai vonzatuk van, mint a parasztolimpia, a Szármafesztivál, az Expo, a Lake Fest, a Topolyai Napok egyik fellépője lesz idén a Neoton Família. Egy IPA-pályázatnak köszönhetően kezdődhet a városi park rendezése, a tóparton pedig sétány kiépítése van tervben. Dolgozunk a horgászturizmus fejlesztésén. Kiemelt figyelmet szentelünk az energiahatékonyságnak: idén is lesz pályázat a lakosok részére, valamint korszerűsítjük a közvilágítást. Kiépült a gázvezeték az egész község területén, a 20 millió eurós beruházást a Srbijagas vállalta.

Jóformán elkészült az itt elhaladó gyorsvasút. Topolyánál is lesz egy teherterminál, és felújították az állomást.

– A község területén a tervezett három aluljáró közül a Becsei útit nyitották meg legelőször, majd Zentai úti aluljárót. Az Inomagnál megépített aluljáró esetében intézkedni fogunk – a közlekedésbiztonsági szempontokat szem előtt tartva –, hogy kizárólag a gyalogosok és a kerékpárosok használják. Kisbelgrádnál, a Dózsa birtok közelében, illetve Zobnaticánál felüljárók épülnek a mezőgazdasági termelők számára.

A helyhatósági választáson a jelenlegi polgármester a listavezető, egyben a VMSZ polgármesterjelöltje. Miért fontos az, hogy magyar többség legyen, és magyar polgármestere legyen Topolyának továbbra is?

– A VMSZ listája az egyetlen magyar lista. Úgy vélem, hogy az elért eredményeink önmagukért beszélnek. Ahogyan elmondtam, pontosan tudjuk azt is, hogy milyen programokat és milyen projektumokat szeretnénk a jövőben megvalósítani. Azon dolgozunk, hogy munkahelyeket, jobb életkörülményeket teremtsünk. Arra kérnék mindenkit, hogy június 2-án Topolyán a szavazólapon az 1-es számot karikázza be.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Szatmári Adrián