2024. december 22., vasárnap

Trump ötmilliót fizet szexuális zaklatásért

Donald Trumpnak ötmillió dollár sérelemdíjat kell fizetnie egy újságírónő szexuális zaklatása miatt. Az előző amerikai elnök fellebbez az ítélet ellen. Bírósági ügye ezzel aligha ér véget, hiszen még sok mással vádolják.  

Ötmillió dollár kártérítés megfizetésére ítélte a bíróság a 76 éves Donald Trump előző amerikai elnököt egy 1996-os zaklatási ügyben. Az összeget a 79 éves E. Jean Carroll újságírónak kell átutalnia. A nő nemi erőszak vádjával perelte be Trumpot a New York-i bíróságon. Az esküdtszék megalapozatlannak találta ezt a vádat, így a bíróság emiatt nem marasztalta el, elfogadta ugyanakkor a felperes azon állítását, hogy Trump anno zaklatta, szexuálisan bántalmazta, majd meg is rágalmazta azt állítva, hogy a nő kitalálta az egészet.

A döntés polgári jogi ügyben született, ami azt jelenti, hogy Trumpot nem ítélték el bűncselekményért, és börtönbüntetésre sem kell számítania. Az elsőfokú ítélet keddi kihirdetése után Trump a közösségi médiában azt állította, fogalma sincs ki is valójában Carroll. A bíróság határozatát pedig szégyennek nevezte. A jogi eljárást is bírálta, mert az szerinte az ellene zajló „minden idők legnagyobb boszorkányüldözésének” a részét képezi.

Közölte: fellebbez, mert nem kapott lehetőséget arra, hogy megvédje magát. Állítása nem felel meg a valóságnak, hiszen a három hétig tartó tárgyalássorozaton meg sem jelent a bíróságon. Védőügyvédje arra hivatkozott, hogy nincs értelme a tanúvallomásának, mert a felperes az állításában szereplő eset részleteire se tud visszaemlékezni.
Trump tavaly októberben tett vallomást, amelyben a „legnevetségesebb és legundorítóbb kitalált történetnek” nevezte a vádat.

A 2019-ben indított perben Carroll azt állította, hogy Trump 1996-ban New Yorkban egy luxusáruház fehérneműosztályának próbafülkéjében erőszakolta meg. A nő az incidens pontos dátumát azonban nem tudta megmondani tanúvallomásában. (Carroll mellett további tizenöt nő vádolta szexuális erőszakkal a volt elnököt, aki mindegyikük állítását tagadja.)

Trumpot ezenkívül 34 rendbeli csalással vádolják a Stormy Daniels pornószínésznőnek fizetett hallgatási pénzzel összefüggésben. Ebben az ügyben áprilisban emeltek vádat ellene New Yorkban, s ezzel ő lett az első exelnök az Egyesült Államok történetében, akit bűnügyi eljárás alá vontak.

A vád szerint Trump korábbi ügyvédje, Michael Cohen 130 ezer dollárt fizetett a pornósztárnak 2016 októberében, napokkal az elnökválasztás előtt. A „hallgatási pénz” azt a célt szolgálta, hogy Daniels ne fecsegjen a Trumppal egy évtizeddel korábban folytatott szexuális viszonyáról, amelyet az exelnök tagad. Pénzt adni valakinek a hallgatásáért nem minősül bűncselekménynek, ám a szabálytalan utalás, vagy átadás módja felvetheti a törvénysértés gyanúját. Márpedig az ügyészek azt próbálják bebizonyítani, hogy Trump (akkor még üzletemberként) meghamisította cége könyvelését, s így került a pénz előbb az ügyvédhez, majd a hölgyhöz. A szabálytalan könyvelést New York állam törvényei vétségként büntetik.

Megtörténhet azonban, hogy Trumpot bűncselekmény miatt is „előveszik”. Az ügyészség ugyanis azt is vizsgálja, hogy a könyvelési ügyeskedéssel 2016-ban megsértette-e a kampányfinanszírozási törvényt. Ha ez bebizonyosodna, az már bűncselekménynek minősülne. A vádirat szerint Trump részben a 2016-os elnökjelöltsége érdekében hamisíttatta meg a céges könyvelését, sőt összeesküvésben vett részt az elnökválasztás hitelének a megingatására.

Az ügyben a következő személyes meghallgatást decemberben tartják. Ha bűnösnek találják, akár négy évre is ítélhetik. Ettől azonban nem kell tartania, mivel azokat a vádlottakat, akiket eddig először találtak bűnösnek hamisítás vádjában, még egyszer sem küldték rács mögé.

Ha viszont egyéb vádpontok alapján mégis elítélnék, az sem akadályozhatná meg abban, hogy részt vegyen pártja elnökjelölti versenyében, mivel az amerikai alkotmány ehhez három feltételt szab, de a büntetlen előélet nem szerepel köztük.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Trumpnak állítólag fogalma sincs, hogy kicsoda E. Jean Carroll – középütt, a bírósági tárgyalásra érkezőben (Fotó: Le Monde)