2024. december 22., vasárnap

Kína dömpingellenes vizsgálatot indított

Kína ma dömpingellenes vizsgálatot indított az Európai Unióból importált sertéshússal kapcsolatban – jelentette be a pekingi kereskedelmi minisztérium, válaszul az Európai Unió azon döntésére, hogy további vámokat vet ki a Kínában gyártott akkumulátoros elektromos járművekre.

A ma bejelentett lépés elsősorban Spanyolországot, Hollandiát és Dániát érinti. A vizsgálat az emberi fogyasztásra szánt friss, hűtött és fagyasztott sertéshúsra és annak melléktermékeire vonatkozik.
A vizsgálat elindításának oka a kínai állattenyésztési szövetség által június 6-án benyújtott panasz – közölte a minisztérium.
Az Európai Bizottság szóvivőjének nyilatkozata szerint az Európai Unió nem aggódik a vizsgálat elindítása miatt, és az EU biztosítani fogja, hogy a vizsgálat megfeleljen a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) összes vonatkozó szabályának.
Spanyolország ugyanakkor tárgyalások indítását kérte a Kínába irányuló sertéshús-exportra vonatkozó vámok kivetésének elkerülése érdekében.
Kína tavaly mintegy 6 milliárd dollár értékben importált sertéshúst, ennek több mint felét az EU-ból, amelynek nagyjából egynegyede Spanyolországból származott. A második és harmadik helyen álló Hollandia és Dánia tavaly 620 millió dollár, illetve 550 millió dollár értékben exportált sertéshúst Kínába.
A pekingi kereskedelmi minisztérium közlése szerint a vizsgálat 2025. június 17-én zárulhat le, de szükség esetén további hat hónappal meghosszabbítható.
Alig egy hónappal azután, hogy Washington bejelentette a kínai elektromos autókra kivetett vámok megnégyszerezését 100 százalékra, Brüsszel közölte, hogy a szokásos 10 százalékos autópiaci vám felett további tételeket vet ki a Kínában gyártott akkumulátoros elektromos járművekre.
A döntés július 4-én lép hatályba, hacsak Peking nem egyezik bele az EU szerint piactorzító gyakorlatának hatékony megoldásába.
A pekingi kereskedelmi minisztérium múlt csütörtöki bejelentése szerint Kína minden szükséges intézkedést meg fog tenni a kínai vállalatok törvényes jogainak védelme érdekében – írja az MTI.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Pixabay.com