Trump egyedülálló az amerikai elnökök között. A 45. elnök volt, de sok olyasmi történt vele, ami eddig egyetlen elődjével sem esett meg. Részben maga gondoskodott erről az „egyedülállóságról”. Például azzal, hogy ő volt az egyetlen amerikai elnök, aki nem gratulált és nem kívánt jó munkát utódjának. Nagyobbrészt azzal, hogy vele történtek szokatlan dolgok. Meg azzal, hogy még egyetlen amerikai elnöknél sem emlegették ennyit, hogy utódjának legfőbb gondja és dolga visszacsinálni mindazt, ami elnöklését jellemezte.
Az őt reflektorfénybe állító események első csoportjába tartozik az a tény, hogy azok közé a ritka elnökök közé tartozik, akik ellen „alkotmányos leváltási eljárás” indult. (Csak a harmadik, mert ez előtte csak két elnökkel történt meg: Andrew Johnsonnal 1868-ban és Bill Clintonnal 1999-ben.) De van két dolog is ezzel kapcsolatban, ami Trump előtt senkivel sem fordult elő. Az egyik az, hogy ő az egyetlen, aki ellen kétszer is indult ilyen eljárás. És az egyetlen, aki ellen mandátumának lejárta után indult eljárás.
Az első még 2019-ben indult, a hatalommal való visszaélés és a kongresszus munkájának akadályozása miatt. Az történt ugyanis, hogy Trump felhívta Zelenszkij ukrán elnököt és megpróbálta rábeszélni, hogy az amerikai segély fejében indítson eljárást Biden fia ottani tevékenységének kivizsgálására. Az eljárás megindítását a képviselőház meg is szavazta, de a szenátusban nem lett meg a szükséges kétharmados többség. (A probléma abból adódik, hogy a szenátusban 50:50 arányban osztoznak a demokraták és a republikánusok.)
A másodikat már komolyabb okból indították. Azzal vádolták, hogy ő bujtotta fel a tömegeket, hogy támadják meg a Capitoliumot, (a képviselőház és a szenátus székházát) és ezzel akadályozzák meg, hogy rámondja az ament a választások eredményére. (A zavargásoknak 5 halálos áldozata is volt.)
Ennek kapcsán először azt kellett eldönteni, hogy indulhat-e ilyen eljárás az elnöki mandátum lejárta után. (Az ítéletnek nemcsak jelképes jelentősége van, hanem azzal is jár, hogy az elítélt soha többet nem indulhat az elnökválasztáson.) Itt még nem volt probléma, mert a szenátorok 56:44 arányban megszavazták.
Utána magát az alkalmatlanságot kellett megszavazni. A képviselőházban csak egyszerű többség kellett. (11 republikánus képviselő a napirendre tűzésre szavazott, de 199 ellene volt.) A szenátusban azonban nem volt meg a kétharmados többség. (Csak 7 republikánus szavazott az ítéletre.)
Ezek a bonyodalmak az év első negyedében lezajlottak. Az azonban még sokáig az érdeklődés központjában marad, hogy Biden alapvető céljának a trumpi politika megváltoztatását és e politika következményeinek felszámolását tartja. Annál inkább, mert a tényleges változtatásra hosszabb idő és kemény munka kell.
Így az érdeklődés központjában maradt az, hogy Trump felmondta a klímaváltozás feltartoztatására 2015-ben több mint 190 ország által aláírt szerződést. Emlékeztetnénk arra, hogy a sajtó már akkor elítélte Trump döntését. Mert a Le Figaro francia lap címe csak annyit mondott: „Trump kihívta a világot.” De a kaliforniai LA Times már „elfogadhatatlan katasztrófának” minősítette.
Ennek a döntésnek ugyanis nemcsak politikai és diplomáciai következményei vannak, de gazdaságilag sem éri meg. Trump a felmondást elsősorban azzal indokolta, hogy a klímaváltozás akadályozására elfogadott intézkedések amerikai munkahelyeket veszélyeztetnek. Közben az a helyzet, hogy az Egyesült Államokban gázzal és kőolajjal 177 ezer, szénnel pedig 50 ezer ember dolgozik, megújuló energiával viszont 3 millió.
Azzal sem törődött, hogy ezzel a nemzetközi akció sikerét veszélyezteti, hisz az Egyesült Államok a szén-dioxid-kibocsátás második forrása a Földön. És 2005 óta még 26-ról 28 százalékra növelte részesedését a világ kibocsátásában.
Az Iránnal kötött egyezmény felmondását már jobban a klímaszerződés felmondása elítélésének lényeges indítékával támadják. Annak hangsúlyozásával, hogy az effajta lépések nemcsak az Egyesült Államok tekintélyét rontják, hanem a szavahihetőségét is. Ezzel kapcsolatban idézik George W. Bush nyilatkozatát: „Külpolitikánk – értve ez alatt kereskedelmi, katonai és más típusú tárgyalásainkat – sikere hitelességünktől függ...Nem tudok elképzelni ennél rosszabb eszközt hitelességünk lerombolására.”
Pillanatnyilag még a külpolitikai baklövéseknél is fontosabb és jobban napirenden van Trumpnak a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos politikájának kritikája és változtatása. Trump ugyanis mindvégig lebecsülte, „gripácskának” nevezte a járványt, és nem is tett semmit vele kapcsolatban. (Joe Biden azzal kezdte, hogy 1400 dollár segélyt ad minden amerikainak.)
Sokkal nehezebb lesz változtatni Trump migránspolitikáján, aminek gerince volt, hogy 1600 kilométer falat akart építeni. Tény marad ugyanis, hogy az országban minimum kétmillió illegális bevándorló van. Biden egyelőre azzal kísérletezik, hogy amerikai állampolgárnak ismer el mindenkit, aki az országban született; növeli a menekültügyben dolgozók számát, minimum két évre növeli annak az illegális migránsnak a börtönbüntetését, aki visszatér az Egyesült Államokba, szigorítja a határellenőrzést stb.
Ezekben a napokban Trump ismét hallatta szavát, esélyt kapott ugyanis arra, hogy az érdeklődés középpontjába kerüljön. Nemcsak bírálhatta Biden afganisztáni politikáját, hanem egyenesen a lemondását követelheti. És malmára hajtják a vizet az olyan jelenségek mint az, hogy Biden elszundikált az izraeli miniszterelnökkel folytatott tárgyalás közben.
