2024. december 22., vasárnap

Kórházba szállították Jair Bolsonaro brazil elnököt

Gyomor-, és hasi fájdalmakkal egy Sao Pauló-i kórházba szállították kivizsgálásra Jair Bolsonaro brazil elnököt – jelentette be hétfői közleményében a brazil kormány.

A Vila Nova Star kórház, ahová az államfőt szállították, közölte, hogy Bolsonarónak bélelzáródása van, az állapota stabil. Az államfő a Twitteren tett közzé fotót magáról a kórházi ágyon fekve. Azt írta, hogy esetleges műtét miatt további kivizsgálásokra van szükség.

Az idén márciusban 67-ik évét betöltő politikus számos sebészeti beavatkozáson esett át, amióta 2018-ban az elnökválasztási kampányban egy kampánygyűlésen megkéselték. Akkor António Luíz Macedo sebész műtötte, akinek a munkatársai most a Sao Pauló-i kezelését felügyelik. A Globo nevű brazil televízió értesülései szerint Macedo a Bahama-szigeteken tölti a szabadságát, és várja a következő járatot, amellyel Sao Paulóba repülhet.

Az elnök júliusban már került kórházba bélelzáródással, akkor négy napot töltött a kórházban, műtétre nem volt szükség. 2018 szeptemberében Bolsonaro – akkor még elnökjelöltként – az ország délkeleti részén található Juiz de Fora városban egy kampányrendezvényen vett részt. Ott egy férfi késsel támadt rá Bolsonaro súlyos hasi sérüléseket szenvedett, sürgősségi beavatkozást kellett rajta végrehajtani.

A sérülések miatt a sebészek mesterségesen létrehozott bélkivezetést (sztómát) alakítottak ki, amelyet 2019. január 28-án távolították el a hasfalából. A jobboldali politikus ismét indulni kíván a 2022 októberében esedékes elnökválasztáson.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás