2024. december 22., vasárnap

Putyin: mindenki mindenki ellen

Nagy a lehetősége annak, hogy megtorpanjon a világ fejlődése, és mindenki mindenkinek az ellensége legyen – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a davosi Világgazdasági Fórumon. Szerinte a helyzet teljesen kiismerhetetlen, ellenőrizetlenné válhat, hacsak nem lépünk fel ellene megfelelően. Sőt, a világ fejlődésében bekövetkezhet egy valóságos összeomlás is, aminek nem sejthető következményei is lehetnek, mondta az orosz államfő a B92 tudósítása szerint, annál inkább, mert a nemzetközi intézetek egyre gyengülnek, szerepük mind inkább jelentéktelenné teszi őket. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy növekszik egyes országok agresszív külpolitikája, ami senkinek sem tesz jót.

A fórum, vagyis a világ vezető politikusainak és üzletembereinek szokásos éves tanácskozása hétfőn kora délután kezdődött meg. Idén először online módon értekeznek egymással a résztvevők ahelyett, hogy a svájci Davosban gyűlnének össze – írja a portfolio.hu. Az is rendhagyó, hogy a szervezők tervei szerint májusban lesz egy személyes találkozó is Szingapúrban. Az sem gyakori, hogy az orosz elnök is csatlakozik, hiszen 11 év után kapcsolódott be a fórum munkájába online előadásával.

A szervezők tervei szerint mintegy kétezer résztvevő vitatja meg, hogy a kormányok és a vállalkozások miként tudják kivezetni a világot a jelenlegi világjárvány-válságból és átvezetni egy igazságosabb jövőbe, amelyben a környezet is nagyobb figyelmet kap.

A Világgazdasági Fórum 1971 óta megrendezett éves találkozóit januárban Davosban szokták megtartani, ez alól csak a 2002-ben New Yorkban megrendezett tanácskozás volt kivétel. A szervezők a találkozó helyszínének megváltoztatásával fejezték ki az amerikai város iránti szolidaritásukat a 2001. szeptember 11-i terrortámadás miatt.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás