Világszerte felgyorsultak az egymástól távoli, de nem független események: béketárgyalások Szíriáról, orosz bombázók az ország egén, NATO-hajók az Égei-tengeren, előválasztások és jelöltviták az Egyesült Államokban. Bogozzuk szét a szálakat!
A szíriai tűzszünet bejelentése az első reménysugár az öt éve tartó polgárháborúban, amely az ország lakosságának felét menekülésre kényszerítette. Az Aleppóból érkező képek jól mutatják, micsoda pusztítást vittek végbe a hatalmáért küzdő elnök csapatai (a szétbombázott várost össze sem lehet hasonlítani a háborús Szarajevóval vagy Vukovárral), ennek következményeit pedig már Európa egyes részei is érzik a menekültáradat formájában – és ezzel a problémával Libanon, Jordánia meg Törökország már évek óta összehasonlíthatatlanul nagyobb arányokban dacol.
Ám a tűzszünet – orosz követelésre – csak egy hét múlva lép életbe: Vlagyimir Putyin pilótái és Bassár el-Aszad katonái nem képesek egyetlen nap alatt levenni a kezüket a ravaszról!? Ez a körülmény is jól mutatja, mennyire kétszínű politikát folytat Szíria körül az orosz elnök. A bátor rendcsináló jelmezébe bújva szeptember óta bombázza – nem az Iszlám Állam hadállásait, hanem – az Aszad-diktatúra ellen felkelőket. Az Amnesty International szerint az orosz kazettás lőszerek és irányzék nélküli bombák eddig 1400 polgári áldozatot követeltek, közöttük 527 gyermek és nő életét oltották ki. Az Orvosok Határok Nélkül 13 elsősegélynyújtó állomását semmisítették meg, kórházakat és mecseteket is lőttek. A Vöröskereszt szíriai főképviselője szerint ősz óta rendkívüli mértékben nőtt meg a szenvedés és nélkülözés, amelyet Aszad hadserege Putyin „védőszárnyai” alatt saját népére hozott.
Az orosz egyeduralkodó az ukrajnai területrablásról akarta elterelni a figyelmet a szíriai beavatkozással, valamint Aszad bukását próbálta megelőzni a földközi-tengeri orosz támaszpontok megőrzése érdekében. Előzőleg még ügynökein keresztül rázúdíthatta a menekültáradatot Európa nyakára, hogy megtörje a transzatlanti egységet. Az utóbbi ugyan nem sikerült, de a civil lakosság elleni támadások újabb menekülthullámot tolnak északnyugat felé, és az Unió egyes keleti tagállamait sikerült is nyugati partnereik ellen ugrasztani.
Ezt láttuk a minap, amikor a pengésdrót mögé húzódó magyar kormány majd csak a béke helyreállítása után felépítendő kórházat ajánlotta fel a donorkonferencián (arra is szükség lesz persze, de nem segít a jelenlegi helyzeten), Szlovákiával együtt pedig jelképes rendőralakulatot küldött a macedón–görög határra, ez viszont felbőszítette az athéni kormányt. Budapest sikerként könyveli el a kerítést (amelyet állítólag csípőfogóval meg lehet bontani), és ezt kínálgatja megoldásként „az európai keresztény civilizáció védelmében”. Holott az utóbbit inkább a civilizálatlan uszítástól kellene megvédeni, a menekülteket pedig a diktátorok gyilkosaitól.
A héten fordulatot hozó új erő jelentkezett a menekültválság kezelésére: a NATO-flotta az Égei-tengeren. Nyilvánvaló, hogy szögesdróttal meg pár tucat rendőrrel nem lehet elszánt menekülőknek útját állni. Az is, hogy Athén képtelen ellenőrizni több ezer kilométeres tengerpartját. A NATO viszont hatékonyan járőrözhet saját tagállamainak partjai mentén: ezt indítványoztam éppen az Amerika Hangja televíziónak adott interjúban.
A félremagyarázás propagandasikereit bizonyítja az a minapi (feltehetően a Blicből átvett) hír is, hogy „Ferenc pápa úgy véli, a világon jelenleg egyetlen ember képes megmenteni és megóvni a kereszténységet, ez az ember pedig Vlagyimir Putyin orosz államfő.” Nos, a valóságban az eredeti forrásként hivatkozott francia hetilap azt írta a vatikáni diplomácia jó ismerőjére hivatkozva, hogy a pápa a keleti keresztényeket megvédendő szövetkezne Putyinnal. Azt várná el tőle, hogy olyan vele barátkozó tekintélyelvű rezsimeknél szóljon pár jó szót az érdekükben, mint Bassár el-Aszadé, Hasszán Rohani iráni elnöké és Kínáé. „Apró melléfordításnak” tűnhet, ám mégiscsak óriási különbség, hogy a pápa „Putyin, a kereszténység megmentője” címet osztotta-e ki (ahogy a cím sugallta), vagy a diktátorok egymás közötti befolyására építve kéri a legveszélyeztetettebb keresztényekért a közbenjárást.
Sokkalta nagyobb csúsztatások jellemzik az amerikai előválasztásokat. Kedden New Hampshire-ben nem az iowai minimális győztesek (Ted Cruz és Hillary Clinton), hanem Donald Trump és Bernie Sanders aratott nagy győzelmet. Ez a két állam óriási többsége fehérbőrű, de a következő megmérettetésekre már az ország lakosságára inkább jellemző Nevadában és Dél-Karolinában kerül sor. A valódi erőviszonyokba viszont csak március elsején láthatunk bele, amikor egyszerre 14 államban tartanak előválasztásokat.
Az állva maradt republikánusok szombaton csapnak össze a kamerák előtt, Hillary és Bernie pedig csütörtökön este tartotta a hatodik tévépárbajt, újra bizonyítva, hogy lehet a lényegről vitázni keményen és erőteljesen. Anélkül, hogy félelmet és gyűlöletet keltenénk, illetve minden válságot bombákkal próbálnánk megoldani (mint azt a republikánus jelöltek többsége javasolja és Putyin teszi). Sanders a választók szívére próbál hatni a „politikai forradalom” csiholásával, Clinton pedig az agyukra. Abban viszont egyetértenek, hogy Putyin álságos politikáját meg kell állítani, a menekülteket meg kell segíteni, Szíriában pedig békét kell teremteni.
