Mostantól csöndesebb vizekre eveznek az amerikai előválasztások, de az elmúlt héten annyi minden történt – és annyi félrevezető hír jelent meg –, hogy nem lehet nem a kialakult helyzettel foglalkozni. Az amerikai politikai szférát pillanatnyilag a jobboldali elit önmattoló tehetetlensége, ebből fakadó – már-már összeesküvésre hasonlító – háttérszervezkedése, valamint az elitellenes tömegek diadalmenete jellemzi. Meg egy legyőzhetetlennek tűnő önjelölt, akinek szinte habzó szájú szólamai elrettentik az Egyesült Államok szövetségeseit Európában, illetve gúnyolódásra késztetik a demokrácia ellenfeleit, például Kínában.
Donald Trump rettegéskeltő és gyűlöletszító korteshadjárata múlt pénteken lépett új szintre, amikor a „második szuperkedd” előtti chicagói nagygyűlésre készülő egyetemista csoportok békés tiltakozást szerveztek ellene, de a jelölt lemondta a megjelenést, mielőtt még megérkezett volna a sportcsarnokba. A dulakodás csak az elnapolás bejelentése után következett, és a terem kiürítése után az utcán még keményebben folytatódott.
Trump az előző hetekben nem egyszer felszólította híveit, hogy „csapjanak a tüntetők pofájába” vagy gyomrába, hogy verekedjenek nyugodtan, ő állni fogja a peres költségeket, meg hogy „a régi szép időkben” az ellenfelet „hordágyon vitték el”. Annak ismeretében továbbá, hogy korábbi nagygyűlésein minden egyes alkalommal a szervezők és a trumpisták bizonyultak az agresszív félnek, nem nehéz eljutni a következtetésig: a vezető republikánus jelölt eleve számított a káoszra, hogy saját hasznára fordítsa azt. (A magyar és a szerb újságírás szánalmas leépítésének következménye, hogy az MTI – ma már az egyetlen magyarországi szerkesztőség, amely tudósítót tart az USA-ban – félretájékoztatott az ügyben: „A rendőrség korábbi információival ellentétben Donald Trump chicagói kampányrendezvényén mégis voltak sebesültek és letartóztatások.” Holott nem a kampányrendezvényen történt mindaz, hanem annak lemondása után az utcán, amikor Trump hívei megpróbálták megbosszulni kedvencük távolmaradását. Trump számítását az is bizonyíthatja, hogy nem ítélte el a történteket, sőt a minap már azzal fenyegette saját pártját, hogy ha nem adják neki a végső jelöltséget, akkor lázadás törhet ki.
Az 1968-as chicagói demokrata pártkonvenció óta nem történtek erőszakos cselekmények az amerikai választásokon (akkor a vietnami háború ellen tiltakozókkal csapott össze a rendőrség). A „politikai korrektség” ádáz ellenségei (Trump gyakran gúnyolódik a „PC”-n) most láthatják – mindenütt a világon –, hogy hová vezet a csőcselék nyers szenvedélyének felkorbácsolása. Nemcsak az ógörög filozófus, Arisztotelész, hanem az amerikai rendszer megalapozói is féltek a demokrácia ilyesfajta kiteljesedésétől: ezért van az, hogy az elnököt nem a polgárok választják közvetlenül, hanem úgynevezett elektorokon keresztül – ami mára pusztán jelképessé vált.
Csakhogy! A Republikánus Párt vezetői – miután eddig nem tudták megállítani Trumpot, most újabb cselszövésre készülnek. Csütörtökön Washingtonban tartottak háromórás, zárt ajtós megbeszélést a témában. Hiába mondja ugyanis Trump, hogy a választóké a döntő szó: a politikai párt magánszervezetnek számít, saját belső szabályokkal, amelyeket a vezetőség érvényesít, ha akar – és ha tud. (Gondoljunk csak a legfrissebb vajdasági magyar párteseményekre!) Ebből fakadóan – minden előválasztási sikere ellenére – létezik „megoldás” Trump ellen, nem is egy. Sőt olyan is, amivel egyszersmind a demokrata jelölt győzelmét is meg lehet akadályozni – ami kétségtelenül a valódi célja a Republikánus Pártnak.
Először is, Trump nem okvetlenül fogja megszerezni a jelöltséghez szükséges küldöttszámot. Másodszor, a pártkonvenció pontos szabályait kevesen ismerik: a szabályzati bizottság egyik tagja mondta el a minap, hogy azokat egy héttel korábban száz választott küldött erősíti meg – vagy módosítja. Tehát elég csak azoknak a gondolkodását befolyásolni. Harmadszor – és ezt is kevesen tudják – a konvencióra érkező küldöttek (noha a tagállami szabályok vonatkoznak rájuk) szabadon rendelkeznek a szavazatukkal. Ezt éppen a pártfőnökök alakították így, hogy szükség esetén döntő befolyásuk maradjon a végkimenetel felett.
Negyedszer és döntő módon: ha Trump mégis megszerzi a republikánus jelöltséget, akkor a párt indíthat egy harmadik, „mérsékelt” jelöltet, akinek a segítségével egyszersmind meg lehet hiúsítani a többséget szerző demokrata jelölt győzelmét. Ha ugyanis – bármilyen össznépi szavazatarány mellett – az egyszerű, vagy akár abszolút többséget szerző jelölt nem kapja meg az elektori kollégium szavazatainak többségét (ami a tagállamok népességétől függ), akkor a képviselőház választ elnököt. Márpedig ott jelenleg hatalmas republikánus többség uralkodik, vagyis a végkimenetel eleve szavatolt lenne.
Így fordulhat elő, hogy olyasvalaki válhat az USA következő elnökévé, aki esetleg nem is indult (eddig) – de aduásznak számít egy önmagát saját szélsőségeivel szétverő jobboldali párt vezetőinek kezében a „legyőzhetetlennek tűnő” Trump tömegtromfjával szemben. Vagy éppen vele szövetségben.
