Még el sem kezdődött a Demokrata Párt elnökjelölő konvenciója Philadelphiában, amikor egyesek kudarcra ítélték a pártvezetés kiszivárgott elektronikus levelezése miatt. Bernie Sanders és a Clinton-gépezet munkája azonban megelőzte a katasztrófát, és az aknamunka a visszájára sült el: a keddi második napra egységgé kovácsolódott a régóta emlegetett széthúzás és Hillary-ellenesség a párt több ezres küldött-testületében. A Donald Trump által levezényelt múlt heti republikánus konvenció apokaliptikus képzeteivel szemben a demokraták minden korábbinál hazafiasabb és derűlátóbb világnézetet, a tarkaságot elvető jobboldali dogmákkal szemben az el- és befogadó nyitottságot voltak képesek kimunkálni.
Pedig a feladat korántsem volt könnyű. Bernie Sanders független „demokratikus szocialista” szenátor az előválasztások során megszerezte a pártküldöttek 45,2 százalékát (az ún. szuperküldötteket nem számítva). Sanders olyan rétegeket is meg tudott szólítani, azt az elkeseredett energiát is be tudta fogni, amire korábban sem lehetőség, sem szándék nem volt. Ugyanakkor bernie régóta méltatlankodott, hogy a pártvezetés Hillary malmára hajtja a vizet – ami nem meglepő, hiszen Sanders még csak nem is tagja a pártnak. (Vajdasági szemmel nézve arra hasonlított az, amit Bernie elvárt volna, mintha a VMSZ pártapparátusa hajlandó lett volna egyenlő mértékben támogatni sajátjait és a Magyar Mozgalom meg a VMDK jelöltjeit.)
Sanders híveinek bosszúságát csak tetézte a szombaton kitört botrány a belső pártlevelezés Wikileaks által közzétett, orosz állami hackerektől megszerzett tartalma miatt. Noha semmilyen konkrét Sanders-ellenes akcióra nem derült eddig fény, az nyilvánvalóvá vált, hogy a pártvezetés – a hétfőn már le is mondó pártelnökkel az élén – kifejezetten Hillarynak szurkolt.
A kiszivárogtatás időzítése a Trump-kampányra terelte a gyanút: az ő konvenciójuk ugyanis ellentmondásokkal kezdődött, haragosan fenyegető beszédekkel folytatódott, a jelölt önteltségével és bálványozásával végződött – és az egészet belengte annak a sötét árnyéka, hogy a Republikánus Párt mérsékelt vezetői el sem mentek a legnagyobb eseményre. Mindehhez hozzáadódik az az összefüggés, hogy Trump kampányfőnöke egy szokatlanul sötét figura. Paul Manafort évekig dolgozott Viktor Janukovics Putyin-párti volt ukrán elnöknek, amiben orosz milliárdosok is támogatták. Olyan százmillió dolláros öszegekről is tudni, amelyek ugyan nem közvetlenül Trump kincstárába kerültek, de tőle nem is túl messzire süllyedtek el a láthatatlanba.
Többek között az orosz kapcsolat miatt volt annyira szokatlan, amikor Orbán Viktor magyar miniszterelnök szombati tusványosi beszédében kiállt Trump mellett – éppen akkor, amikor az utóbbi megkérdőjelezte a NATO értelmét, amelynek gyengítése egyértelmű moszkvai stratégia. Nincs hagyománya annak, hogy egy NATO-miniszterelnök megtámogassa az egyik amerikai elnökjelöltet a másikkal szemben – főleg nem egy NATO-ellenes figurát. Ez nemcsak fölösleges, hanem hazárdjátéknak számít, hiszen ha a másik jelölt győz, akkor az ilyesmi további nehézségeket gördít a szövetségesi kapcsolatok útjába. Arról nem is beszélve, hogy nemzetbiztonsági szempontból is kockázatos (ráadásul pont azzal indokolni!), hiszen éppen Trump mondta néhány nappal korábban, hogy a NATO-tagok esetleges agresszióval szembeni védelmét csak akkor hajlandó garantálni, ha azok „tisztességes mértékben fedezik a költségeket”. Márpedig Magyarország ettől messze áll.
A demokrata konvenció elején tapasztalható Sanders-párti felháborodást remek stratégiai érzékkel kezelte mind a vesztes jelölt, mind a Clinton-stáb. Sanders szinte mindent elért a pártprogram megfogalmazásánál. Többször is találkozott követőivel, és mire az államonkénti szavazásra került sor, a Hillary- és pártellenes düh jelentősen alábbhagyott. Olyannyira, hogy az ábécé szerint is majdnem a végén szavazó vermonti delegáció nevében Bernie javasolta: a szavazatok regisztrálása után függesszék fel a szabályokat és nyilvánítsák Hillaryt elnökjelöltté. Clinton asszony maga is így tett nyolc évvel ezelőtt Obama javára.
A konvenció programja egyébként össze sem hasonlítható a republikánusokéval, pedig éppen a valóságshow sztárjától volt várható a sikeresebb „színrevitel”. Michelle Obama hétfői és Bill Clinton keddi beszéde – de sok más szónok is – olyan egyértelmű különbséget mutatott fel a két párt hangulata és világnézete között, ami világossá teszi, hogy a Demokrata Párt korántsem morzsolódott fel az ádáz előválasztási küzdelemben. Éppen ellenkezőleg: most éppen a baloldal mutat fel egy erős Amerika-képet a jobboldal apokalipszis-víziójával szemben. Obama szerda esti beszéde várhatóan fokozni fogja ezt a hangulatot, hogy Hillary Clinton csütörtök éjjeli megjelenése zárja azt a konvenciót, amely kedden történelmet írt, az ország két nagy pártja közül elsőként egy nőt jelölve az elnöki posztra.
