Munkatársunk jegyzete
Washington, dec. 4.
Nincs pontos magyar megfelelője a mass shooting angol kifejezésnek: talán tömegmerényletnek lehetne lendületesen fordítani. A hivatalos amerikai meghatározás szerint olyan lőfegyveres támadást jelent, amelynek legalább négy (akár halálos, akár nem) áldozata van, de azok nem mind ugyanannak a családnak vagy bűnbandának a tagjai. A minapi kaliforniai támadás az idei 355-ik ilyen tragédia volt az Egyesült Államokban, vagyis mindennapra jut legalább egy – és az elkövetők nagy többsége fehér bőrű amerikai keresztény. De most nem azokról van szó.
Alig több mint két héttel Párizs után – ahogyan azt jobboldali politikusok előre megjósolták – a San Bernardino-i tömegmerényletet is muzulmánok követhették el. A rendőrség egy fiatal házaspárt gyanúsít, akik közül a férfi már Amerikában született pakisztáni bevándorlók gyermekeként, a nő viszont tavaly érkezett hozzá eljegyzési vízummal. Nemrég mindketten Szaúd-Arábiában jártak, és a nő állítólag a világhálón hűséget fogadott a Daes (IÁ) vezérének. Szinte hihetetlenül tökéletes képlet azoknak a fölöttébb veszélyes harcias elméleteknek a bizonyítására – mint amilyet például Chris Christie, New Jersey kormányzója és republikánus előválasztási jelölt hirdetett meg a minap: „Ideje felfognunk, hogy világháború közepében vagyunk.” Más jobboldali szélsőségesek azzal dicsekszenek, hogy „a politikai korrektség megvetésével kimondják az igazat, amit sokan nem mernek megtenni”. Ismét mások egyenesen Barack Obama elnököt vádolják, amiért „bizonyosan valamilyen hátsó szándékból nem hajlandó” felvenni a harcot az iszlám ellen.
A legutóbbi tömegmerénylet nyomán azonban mégis megmutatkozott Amerika jobbik énje. Miközben közvetlenül Párizs után a jobboldali véleményformálók egymást túlkiabálva javasoltak muzulmánellenes lépéseket – Donald Trump az összes amerikai muzulmán listázását és a mecsetek rendőri ellenőrzését; Jeb Bush meg kubai menekültek ivadékaként Marco Rubio (a volt magyargyűlölőből szövetségessé vedlett Robert Ficóhoz hasonlóan) csakis keresztény menekültek bebocsátását stb. –, addig ezúttal mindez elmaradt! (Hillary Clinton, Bernie Sanders és Martin O'Malley demokrata jelöltek kizárólag az IÁ elleni harc erősítését követelik.) A helyi rendőrség és az FBI képviselőitől kezdve a sajtón át az elnökig és a jelöltekig szinte mindenki mérsékelten és visszafogottan kommentálja a történteket – még a nagyhangú Trump is.
Mivel azok is így járnak el, akik egyébként elvetik a „politikai korrektséget”, arra kell következtetnünk, hogy Amerikában legalább egy pillanatra felülkerekedett a józan ész. Maréknyi elvetemült gyilkos cselekedeteiből nemcsak hogy nem lehet, nem szabad, hanem egyenesen erkölcstelen egy egész közösséget bűnösként, vagy akár csak gyanúsként, esetleg „néma cinkosként” megbélyegezni. Nem valami „elvetemült radikális baloldali” vagy liberális értékrend diktálja ezt, ahogyan egyes közép-európai vezéralakok elhitetni igyekeznek, hanem az alapvető emberi tisztesség. Minden egyénnek joga van saját személyes integritásához, és sem kiemelt, sem hátrányos bánásmódban nem részesíthető senki a vallási, faji, etnikai, nemi vagy más társadalmi-bilógiai hovatartozása alapján.
Elterjedt nézet még a „mérsékelt” amerikaiak között is, hogy a muzulmánok által elkövetett bűnök ellen a helyi muzulmán közösségnek kellene elsősorban felemelnie a szavát. Csakhogy ez is kificamodott logikának látszik, mert a fehér keresztények által elkövetett tömegmerényletek után ugyanakkor éppen a legkonzervatívabb fehér keresztény körök védelmezik a fegyvergyárosok lobbiját – az áldozatok helyett.
Ayaan Hirsi Ali szomáliai származású holland–amerikai írónő, aki idei könyvével (Eretnekség: Miért van az iszlámnak azonnali reformra szüksége) felsorakozott az iszlám kiemelkedő kritikusai közé, úgy számítja, hogy a világ másfél milliárd muzulmánja közül legfeljebb 50 millióan tartoznak az erőszakot hirdető szekták támogatóinak körébe. Noha ez természetesen nagyon magas szám, mégis csak alig 3 százaléka az említett vallás követőinek.
Fareed Zakaria, az egyik legismertebb külpolitikai kommentátor szerint kifejezetten bizarr „bátor szókimondásnak” nevezni a muzulmánellenes kirohanásokat. Eredjenek akár publicistáktól, akár politikusoktól, az egyes társadalmi vagy etnikai csoportok ellen uszító, előítélet-szító retorika ellentétes az amerikai szellemmel.
Míg a tömegmerényletek elkövetése természetesen súlyos bűncselekmény, addig a tömegek tüzelése Amerikában, Európában és másutt is a „sikeres” politikusok egyik legfontosabb (és leggonoszabb) eszköze. A csőcselék legalantasabb indulataira játszani – ráadásul azt politikai bátorságnak nevezni – nemcsak undorító populizmus, hanem éppen az adott társadalomnak nyújtott álnok-mákonyos méregpohár is.
