Munkatársunk jegyzete
Washington, dec. 30.
Amikor az ember veszíteni látja talpa alatt a talajt, különösen hajlamos arra, hogy bizalmát egy erőskezű vezérbe helyezze, aki idejekorán meghallja a „kor szavát”, mindenkinél korábban felfedezi a „helyes irányt”, és akár tűzön-vízen át, a fél világ ellenkezésén keresztül is elvezeti híveit (meg a hiába tiltakozó szkeptikusokat) a „rend és a jólét” tündérországába. És közben nem számít, mit hogyan rúg fel, kit hogyan rúg ki, hány millió ellenséget szerez – csak jöjjön már el a Kánaán! De legalábbis ne kelljen folyton a zűrös és rendetlen demokrácia által újra meg újra generált gondokon töprengeni.
Láttuk ezt annak idején „Horgostól Dragašig”, majd Goricától Strumicáig: megvezetett emberek milliói hittek Miloševićekben, Tuđmanokban, Janšákban: azokban, akik ígértek fűt-fát, de leginkább ellenséget láttattak a szélesebb, nagyobb közösségben, fenyegetést az „idegenben” – meg persze végső győzelmet a Gonosz felett. Tudjuk, hogyan végezték: börtönben meg a sírban, követőik pedig egyre nehezebb helyzetekben. De manapság sincs ez másként: most is sokfelé a tágabb közösség meg a „veszélyes ismeretlen” a célpont: csupa olyan tényező, amely felett a kisebb szemétdomb legnagyobb kakasa sem uralkodhat kénye-kedve szerint – legfeljebb napestig kukorékol, hátha sikerül túlharsognia a higgadtabb, bölcsebb eszmék hordozóit.
A múlófélben lévő esztendő felfordulásairól beszéltünk év közben eleget. Ám sohasem elég az arra való figyelmeztetésből, hogy hová vezethetnek a tetszelgő vezérek csalóka látszatmegoldásai, illetve hogy mennyire veszedelmes, öngyámoltalanító és önlealacsonyító ostobaság hátat fordítani a megfontoltabb vezetőknek, a lassabb, nehezebb, de közös gondolkodásra alapozó kiútkeresésnek, minden értelmes szó meghallgatásának. Idézzük erről a Washington Post egyik év végi riportját:
„[A Vezér] tovább srófolja a szigort, betiltja a belső ellentmondást, új fegyelmi szabályokat vezet be, amelyek alapján máris eltávolítottak néhány akadémikust, lapszerkesztőt, sőt magas rangú rendőrtisztet a központi politikáról kifejtett »helytelen« véleményük miatt. Szakértők szerint a tisztogatások a belső egyet nem értés száműzését célozzák... és [a Vezér] abszolút ellenőrzésre való törekvését tükrözik, valamint az elmúlt pár évben kiépített drámai hatalom-összpontosítását. Hívei szemében viszont mindez csak a fegyelem és az ideológiai tisztaság helyreállításának a kísérlete egy korrupcióval meg cinizmussal mételyezett párton belül... A kritikusok szerint a fejlemények... sötét napok nyugtalanító visszhangját hordozzák... [miközben a Vezér] talpnyalókkal veszi magát körül, akik csak jó híreket mernek kézbesíteni.”
Ha az olvasó a közvetlen vagy közvetett környezetéről szóló meseként éli meg a fentieket, akkor ezúttal téved: a tekintélyes amerikai lap Hszi Csin-pingnek, a Kínai Kommunista Párt főtitkárának, majd másfél milliárd ember teljhatalmú vezetőjének uralmáról beszél. De a szögletes zárójeleket bizony be lehetne helyettesíteni jónéhány más névvel is, hiszen az „illiberális demokráciának” (avagy a „mindent szabad, amit a Főnök elvár és megenged” elvének) vannak közismert, fanatikus hívei széles e világon.
Donald Trump és az amerikai Republikánus Párt példája bizonyítja, mennyire nem mentes a fent említett hajlam alól még egy régi demokrácia lakosságának bizonyos rétege sem, amikor egykori privilégiumait veszni látja, és ugyanakkor indoktrinálva van a racionális megoldások felfogása és elfogadása ellen. A légzsák milliárdos erőskezű, diadalmas politikát hirdet, amely telis-tele van ellentmondásokkal, de azokra senki sem figyel oda: az ország bezárkózása és a keleti nyitás ugyanúgy Trump ütőkártyái között szerepel, mint az idegengyűlölet meg a „kiváló kapcsolatok mindenkivel” (beleértve Putyint és Hszi Csin-pinget is) meghirdetése. Amikor a közvetlen szomszédság becsmérlése volt a menő, akkor a mexikóiakat gyalázta, amikor viszont újra képbe került a közel-keleti terrorizmus, gyorsan átállt a muzulmán-ellenességre.
Milyen esélye van egy ilyen miliőben az Obama-féle higgadt építkezésnek!? A „mindent háborúval meg szögesdróttal megoldani” kívánó lázálmok ellenzőinek!? Látszólag nem sok – de az év végi felmérések szerint még mindig éppen a jelenlegi amerikai elnök a legtekintélyesebb ember a földkerekségen (megelőzve Ferenc pápát is, akitől – tolerancia-felhívásai miatt – sajnálatos módon egyházi doktrínákra építő államférfiúk is elfordultak). Az önfelkent kalifák, ultrakizárólagos kiskakasok, kommunizmusutánzó potentátok kezdeti sikerei kívánatosnak tűnhetnek ugyan, de aki egy kicsit is beleolvas a történelembe, könnyen beláthatja, hogy mindig zsákutcába, ha nem éppen katasztrófába vezettek.
Szerencsére az elmúlt év nemcsak a felfordulások éve volt, hanem a pozitív (legalábbis fél-) fordulatoké is. Történelmi meg- és kiegyezések születtek gazdasági, megbékélési, nukleáris, kereskedelmi és éghajlatvédelmi kérdésekben. Ráadásul Ramadi is felszabadult a héten. Legyen ez a higgadt, megfontolt, lassú, de bölcs politizálás feléledésének az előjele – a veszedelmes légzsákok és nevetséges szélkakasok elfújásának is az előszele.
