2024. július 16., kedd
Karácsony és az idegenek

A kereszt súlya

Értékeink tükre mi magunk vagyunk – Munkatársunk jegyzete – Washington, dec. 23.

„Ó, dehát Isten útjai titokzatosak” – figyelmeztetett a nyáron Barack Obama abban a dél-karolinai templomban, ahol egy szélsőjobboldali fehérbőrű terrorista kilenc feketebőrű hívőt gyilkolt le istentisztelet közben, aki „nem is tudta, hogy Isten felhasználta őt.” Az amerikai elnök arra utalt, hogy az áldozatok hozzátartozói egytől egyig nyilvánosan megbocsátottak a tömeggyilkosnak: „A kereszténység lényege” szólalt meg abban a tárgyalóteremben, mondta Obama, miután végignézte a bírósági meghallgatást. Az életben maradottak Krisztus tanításának legnehezebb követelményét teljesítették: „Befogadták az idegent. Megbocsátották a legszörnyűbb erőszakot.”

A Washington Post címoldalon kezdődő, terjedelmes cikkben taglalja az elnök mély keresztény meggyőződését és azt, hogy Obamának ennek ellenére miért nem sikerült az elmúlt majd hét évben egyesítenie a nemzetet, holott sokan éppen ezt várták tőle. Az okok sokrétűek, de mindenképpen közéjük tartozik a gazdasági bizonytalanság, a gyorsuló társadalmi változások és a mindezt végtelenül kiaknázó média, amelyben összehasonlíthatatlanul harsányabbak a türelmetlenség és összeférhetetlenség sikolyai, mint a tolerancia és a józan megfontolás szavai. Olyannyira bizarr helyzetet teremtve, hogy a toleranciát elvetők már azt követelik a tolerancia hirdetőitől, hogy legyenek toleránsak a szélsőséges intoleranciával szemben is... Ebben a történelmi helyzetben eleve reménytelen volt azt várni egy megosztott társadalomtól, hogy éppen a feketebőrű „másság” fehérházi képviselőjétől fogadja el az összefogás eszméjét.

A múlófélben lévő esztendő éppen a másság elfogadásának vizsgája elé állította a világ nagy részét, de különösen Európát. Azt a judeo-keresztény gyökerekből kivirágzó Uniót, amelynek keleti végein oly buzgón szajkózzák populista vezérek az európai civilizáció felsőbbrendűségéről szóló meséket, hogy még maguk is elhiszik: egységet teremtettek a kétségek között. Holott csak durván elhallgattatják a józan ítélkezés szavát és bálványimádattá alacsonyítják a politikát.

Az új lengyel elnököt például Lukács evangéliumából vett szavakkal köszöntötték hívei Szczecinben az 1970-es felkelés minapi évfordulóján: „Boldog az anyaméh, amely Téged hordozott, és boldog az emlő, amely Téged táplált”. Nyilván sem a fanatizált párttagok, sem az államfő nem tudta, hogy Jézus annak idején így válaszolt erre a megvezetett tömegnek: „S még boldogabbak azok, akik hallgatják Isten beszédét és megtartják.”

Mint ahogy éppen a kereszténység fel sem fogott alapelveire hivatkoznak azok is, akik semmibe veszik Ferenc pápa ismételt figyelmeztetését és felszólítását a menekültek befogadásáról. Mint ahogy éppen a „felsőbbrendű” európai létre hivatkozva fogadják pengésdróttal az emberiség szerencsétlenebb felét azok, akik pedig kőbe vésnék a keresztény normákat – kivéve amikor nekik maguknak kellene a legnehezebbet betartaniuk.

Orbán Viktornak messzemenően igaza van az idén legtöbbet ismételt szentenciájával: „Európa jelenleg gazdag és gyenge, ez pedig a lehető legveszélyesebb kombináció.” Különösen veszélyes az a gazdagság, amire áhítozunk, amire jogot formálunk, de attól tartunk, hogy azt mások elorozzák előlünk. Különösen veszélyes az a gyengeség, amikor a kereszténység erejére hivatkozunk a hatalom „felkent” birtoklása céljából, de ahhoz már túl gyengék vagyunk, hogy a kereszténység legsúlyosabb próbáit magunk is kiálljuk. Különösen veszélyes az a kombináció, amely egyszerre vonzza és taszítja a sorsközösség sumákoló suttyóit: azokat, akik ugyan minden előnyét élvezni akarják, de semmilyen terhét nem hajlandók megosztani.

A „politikai korrektség” elvetése a keresztény értékek közötti kényelmes válogatáshoz képest harmadrangú, de éppen azok gyakorolják leghevesebben, akik az alapvető normákra hivatkozva sárba tapossák azokat. Amerikai vezérürüjük az a Donald Trump, aki a republikánus elnökjelöltségért indulva fundamentalista keresztényeknek udvarol mindenfajta „ellenség” és „másság” kizárásával. Amikor viszont megkérdezték, melyik a kedvenc bibliai idézete, egyetlenegyet sem tudott felmondani. Amikor arról kérdezték, hogyan szállna szembe hosszasan sorolt ellenségeivel, alku-tehetségét hozta fel stratégiai erényként: ő bezzeg minden keleti potentáttal ügyesebben alkudozna. „Annyit győznénk, hogy már rá is unnánk” – írta körül a jövőt a politikai korrektség főellensége.

Csupa alapvető keresztény érték!? Olyan politikai torokból, amely soha nem tapasztalta meg, el sem tudja képzelni a kereszt igazi súlyát. „Mit tenne Jézus?” – kedvenc költői kérdés ez nehéz helyzetekben. Nos, Jézus kiűzte a kufárokat a templomból. „Mert nem kedves őelőtte, aki üzletet csinál az Isten követéséből.” A betlehemi történet talán éppen az idén döbbenthetné rá legjobban az idegengyűlölő politikai kufárokat arra, hogy amikor a csoda elkezdődött, Jézus családja is kitaszított, életveszélybe sodort menekültként (migránsként, a politikai korrektség hős ellenfeleinek újbeszéde szerint) adta a világnak a Megváltót.