Huszonnyolc évvel ezelőtt Pólán voltam tengerész. A vasútállomásról bandukoltam a kaszárnya felé, amikor az utca túloldaláról átszólt egy korosabb ember, hogy siessek vissza a laktanyába, mert meghalt az Öreg. Május 4-e volt. Nagy pompával eltemették. Tíz év elmúltával szétesett az az ország, amelynek a nevét ha bárhol a világban megemlítettük, a kíváncsiskodó idegen a név hallatán azonnal rávágta, hogy Tito. Ő volt az Öreg.
Halála óta sok mindent mondtak már róla. Egyesek az egekig magasztalják még ma is, visszasírva a múlt század hatvanas, hetvenes éveit, mások pedig véreskezű gyilkosnak nevezik a háború után elkövetett népirtások, valamint a politikai ellenfelekkel való későbbi leszámolások miatt. Amíg élt, ezekről a bűnökről nem volt szabad beszélni, de arról sem, hogy az Öregnek hány szeretője volt, és ezektől a szeretőktől hány gyereke született. Nemrég egy listára bukkantam, amelyen nevek, dátumok szerepelnek, összesen 21 asszonynév. Ez a huszonegy asszony 17 gyermeket szült, Tito gyermekeit. Mivel a nevek felsorolása sok helyet venne el az újság hasábjaiból, ezúttal csak Broz törvényes nejeit említem meg
Első hites élettársát, Ira Gligorievát 1915-ben vette el. Az asszony a szülésben meghalt. A gyerek, Szerjózsa Gligoriev megmaradt, és miután felcseperedett, kommunista pártvezető volt a Szovjetunióban.
Pelagija Belouszovát, második feleségét 1919-ben vette el. Ő szülte 1920-ban Žarko Brozt. Később megismerkedett Elza Gerlachhal, akit nem hivatalos feleségének tartják. Az történt ugyanis, hogy 1935-ben még nem vált el Pelagijától, Elzát viszont elvette, eszerint a nagy kommunista vezér ebben az időben poligámiában élt. E kapcsolatból egy gyerek született 1937-ben, Viktor Gerlach, akinek sorsa ismeretlen.
A harmadik és a negyedik feleség között Titónak volt egy jegyese is, Herta Hass, akitől 1941-ben fia született, az általunk is jól ismert Aleksandar Miša Broz.
Josip Broz Tito, a félig horvát félig szlovén iskolázatlan forradalmár - 12 éves korában megbukott, és utána messze elkerült minden időpocsékoló oktatási intézményt - negyedik és egyben utolsó törvényes élettársa Jovanka Budisavljević, aki 1952-ben, 28 éves korában ment feleségül az akkor már 60 éves Titóhoz. Jovanka Horvátországban született, de szerb nemzetiségű.
Egy nemrég megjelent könyvet lapozgatok, szakácskönyvet, amely azoknak az ételeknek a receptjeit tartalmazza, amelyeket Tito vendégeinek szolgáltak fel, vagy Titónak kedveskedtek világjárása során. A könyvnek gazdag a képanyaga is, és minden receptnél rövid leírás is olvasható arról, hogy mikor és hol készült. Több képen Tito mellett ott ül Jovanka is, de csak 1977-ig. Ezután már egyiken sem.
1977-ben Jovankát házi őrizetbe helyezték, amelyben - most már talán önszántából, félve a nyilvánosságtól - a mai napig van.
Arról, hogy miért tűnt el a világ szeme elől Tito felesége, az újságok nem írhattak. Abban az időben a bulvárlapok is a párt ellenőrzése alatt álltak, és a kulisszák mögötti dolgokról csak az jelenhetett meg még ott is, amit a párt megengedett.
Később Milovan Đilas Barátkozásom Titóval című visszaemlékezéseiben hosszasan foglalkozik Tito és Jovanka kapcsolatával. Elmondja, hogy Tito nem akart Jovankától gyereket, ami az asszonynak nagyon fájt. Azt is közli, hogy a hatalom megszédítette, művészekkel, újságírókkal vetette magát körül, ötleteket adott filmek készítésére Titóról és önmagáról, partizán éveiről. Többen azt állítják, hogy ezek miatt egyesek már a hatvanas években nem néztek rá jó szemmel, de nem bántották, mert a politikába, a döntéshozatalba nem szólt bele. Az ö hatásköre az otthon volt és a férj. Tito fiaival nem törődött különösebben (de maga Tito sem), inkább két ifjabb lánytestvérének iskoláztatása körül ügyködött.
A hetvenes évek elején egyre rosszabbodott Jovanka és Tito között a viszony. Jovanka mindenhol ügynököket látott, akik Tito hatalmára akarnak törni. Jovanka ellenlábasai pedig azt állították, hogy az asszony az, aki vesztét hozza majd az államelnöknek. 1974 elején Tito határozatot hozott arról, hogy egy bizottság vizsgálja ki „Jovanka elvtársnő esetét”. A bizottság elnökévé Ratko Dugonjićot tették meg, a tagok pedig Stevan Doronjski, Todor Kurtović, Fadil Hoxha, valamint Miloš Šumonja, Džemil Šarac és Ivan Kukoš tábornokok. Ettől az évtől kezdve egészen 1988-ig Jovanka és Broz esetéről a legfelsőbb állami és párttestületeken ötvenkilenc alkalommal vitáztak.
Azokban az években, de később is, Jovankát azzal vádolták, hogy szovjet kém, államtitkokat árult el, összejátszott a szerb tisztekkel, részt vett Aleksandar Ranković elleni összeesküvésben, Jovanović tábornokkal puccsot tervezett, és Tito helyett ő szeretett volna urlkodni. Voltak olyanok, akik azt állították, hogy Jovankát azért kellett félretenni, mert féltékeny volt Tito szeretőire, és meg akarta mérgezni férjét.
Először arra lehetett felfigyelni, hogy 1975-ben Jovanka nem minden utazásra kísérte el Brozt. A rossz nyelvek szerint azért, mert gyakran veszekedtek, és amikor összevesztek, akkor otthon maradt. Ugyanezen év áprilisában Tito az Užice utca 15. szám alatti rezidenciából, ahol Jovankával éltek, átköltözött a Beli dvorba. Titok volt ez, amiről mindenki tudott, és nyilvános titok volt az is, hogy Tito életének utolsó három évében egyáltalán nem találkoztak, nem látták egymást. Amikor Tito meghalt, néhány hétre rá, pontosabban 1980. július 27-én Jovankát kidobták az Užice utca 15-ös szám alatt levő épületből, és átköltöztették a Béke sugárút 75-ös szám alatt levő házba, ahol 84 évesen ma is él, a külvilágtól szinte teljesen elzárva.
Jovanka 1985-ben nyílt levélben fordult a szövetségi parlament képviselőihez, amelyben elpanaszolta, hogy azon a bizonyos napon egyedül volt otthon, a személyzet mind eltűnt, és megjelent tíz ismeretlen ember. Félt tőlük, ezért magához kérette Nada testvérét, aki szintén jelen volt a házkutatásnál. Pontosabban ezek az emberek nem kutattak, hanem magukkal vittek minden levelet, dokumentumot, számlákat, fényképeket. (Később csak azokat a fényképeket kapta vissza az asszony, amelyeken egyedül ő volt rajta.) A házkutatás délelőtt tizenegykor kezdődött, és késő éjszaka fejeződött be. „Annyira megdöbbentett az, hogy mindössze két hónappal és hét nappal Tito halála után mindez megtörténhetett, hogy belebetegedtem”- írja levelében, és választ szeretett volna kapni arra, hogy mi történt a tárgyakkal, amelyeket akkor elvittek tőle?
Választ soha sem kapott.
Jovanka Broz három éve már nem látogatja Tito sírját május 4-én. Az idén egy koszorút küldetett ki valakivel, minden bizonnyal őrzőinek egyikével. Mindentől megfosztották, mindenét elvették, még a személyes holmiját is. Nincs egészségügyi könyve, nincs igazolványa, nincs útlevele. A mai napig nem tudta bírósági úton visszaperelni azt, amit jogosan örökölt a férjétől.
Nagyon ritkán lehet róla bármit is hallani, olvasni. Csak ilyenkor, férje halálának napja környékén bukkan fel neve az újságokban. Ő maga azonban nem nyilatkozik. Hosszú szobafogsága alatt egy-két újságírónak sikerült csak közelébe férkőznie. Öt évvel ezelőtt, amikor egy újságíró megkérdezte tőle, hogy Titót okolja-e sorsáért, azt felelte, hogy nem.
„Tito mindent megtett annak érdekében, hogy megvédjen, Stane Dolanc az, aki életemre tört, mert zavarta, hogy szerb vagyok, és Nikola Ljubičić, mert átláttam hatalomra vágyó szándékain“.
Így gondolja Jovanka, aki hedonista és nőcsábász férje mellett élte - majd annak halála után is - a mai napig keserű életét.
