2024. szeptember 9., hétfő

A leváltott elnököt külföldön kísérő katalán rendőröket vettek őrizetbe

Őrizetbe vették szerdán Barcelonában a spanyol hatóságok azt a két katalán rendőrt, akik Carles Puigdemont leváltott katalán elnökkel voltak, amikor a politikust vasárnap letartóztatta a német rendőrség az ellene kiadott európai elfogatóparancs alapján.

A két férfivel szemben az ügyészség kezdeményezésére indult nyomozás, amelyben azt vizsgálják, a rendőrök bűnt követtek-e el azzal, hogy segítették a volt elnököt az igazságszolgáltatás elkerülésében.
Carles Puigdemont múlt pénteken Helsinkiben tartózkodott, ahol egy konferencián vett rész, amikor a spanyol legfelsőbb bíróság ismét kiadta ellene az európai elfogatóparancsot.
Ügyvédje a sajtónak ekkor úgy nyilatkozott, hogy ügyfele önként fog jelentkezni a finn hatóságoknál, majd másnap közölte: Puigdemont elhagyta az észak-európai országot, és a belga hatóságok rendelkezésére fog állni.
A volt elnököt vasárnap fogták el a német hatóságok egy autópálya melletti benzinkúton a dán-német határ közelében.
A vele utazók között volt az a két katalán rendőr is, akiket most vettek őrizetbe a spanyol hatóságok Barcelonában.
Az El Confidencial című internetes lap úgy tudja, a két rendőr a kihallgatás után szabadon távozhat.
Hivatalosan mindketten szabadságukat töltötték, és ezen a címen voltak távol munkahelyükről - közölte a spanyol sajtó rendőrségi forrásokra hivatkozva.
A beszámolók szerint az elmúlt öt hónapban egymást váltva mintegy tizenöt katalán rendőr kísérte a volt elnököt, és biztosította védelmét önkéntes külföldi száműzetése során. Volt köztük olyan, aki hivatalosan betegszabadságon volt, miközben Belgiumban tartózkodott Puigdemont mellett.
A La Sexta országos spanyol televízió Németországból jelentkező tudósítója beszámolt arról, hogy Puigdemont a neumünsteri börtönben egyszemélyes cellában várja, hogy kiadatása ügyében döntés szülessen.
A nyolc négyzetméteres zárkában a politikus tévét nézhet, megkaphatja a napi német lapokat, ezen kívül egy közös helyiségben internetes Skype-hívásokat fogadhat a családjától a börtön egyik tisztviselőjének felügyelete alatt. Havonta összesen két órányi látogatás engedélyezett számára az ügyvédi megbeszéléseken felül.
A politikust egy olyan részlegben tartják fogva, amelyben jogerős ítéletre várókat, valamint fiatalkorúakat őriznek.