Egy nemrégen végzett közvélemény-kutatás szerint, ha Romániában „holnap” egyfordulós elnökválasztást tartanának, és élne Ceauşescu, akkor megnyerné a választást. Megdöbbentő tehát a diktátor népszerűsége. Emiatt is érdemes elolvasni Hodicska Tibor Négyszemközt Ceauşescuval című könyvét. Az idősebbeknek emlékeztetőül, a fiataloknak pedig azért, hogy valós képet kapjanak a Ceauşescu-éráról. Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője közölte a fentieket azon a brassói találkozón, amelyen bemutatták a nyugállományba vonult diplomata könyvét. Előzőleg már megismerkedhettek az érdeklődők a könyvvel Sepsiszentgyörgyön, azóta pedig Marosvásárhelyen és Kolozsváron is.
A budapesti Hodicska Tibor állami ösztöndíjasként a jászvásári (Iaşi) egyetemen szerzett vegyészdiplomát, s mivel kiválóan megtanult románul, néhány év elmúltával diplomáciai pályára hívták. És tolmácsként is tanúja volt magas szintű magyar–román politikai tárgyalásoknak. Másfél évtizedet töltött diplomataként 1975-től Romániában, megtapasztalva a Ceauşescu-diktatúra minden átkát, hogy utána Moldáviában nagykövetként – jó kapcsolatokat kialakítva az ottani románokkal – folytassa pályafutását.
A könyv számos új ismeretet közöl azok számára is, akik a hetvenes-nyolcvanas években a sajtó által követték a román rendszer magyarellenes politikáját, mivel akkor úgy gondolhattuk, hogy a proletár internacionalizmus jegyében a magyar elvtársak könnyedén feladták a romániai magyarságot. Pedig nem így történt, csak éppen a magyarfóbiás Ceauşescuval erről a kérdésről szinte lehetetlen volt tárgyalni, legfeljebb addig tudtak eljutni, hogy „létrejöttek” a „magyar nemzetiségű románok”. Valójában az egész időszak örökös és feszültséget keltő témája volt a diplomáciában egészen a diktátor kivégzéséig (sőt azóta is) az erdélyi magyarság kérdése. Kiderül a könyvből, miféle folyamatos küzdelmet kellett vívni azért, hogy magyar újságok és folyóiratok juthassanak legálisan Erdélybe, vagy venni tudják a magyar televízió adását. S arról is olvashatunk a könyvben, hogy az ottani magyar értelmiség miként lépett föl a jogfosztottság ellen.
Nem véletlen az, hogy Ceauşescu sohasem tett látogatást hivatalos párt- és kormányküldöttség élén az egyazon szocialista táborhoz tartozó Budapesten, bár szeretett volna, de sosem hívták meg. Nem tehették, amikor az említettek mellett a magyar oktatás elsorvasztásán, a magyarság beolvasztásán tevékenykedett. Alighanem abbéli félelmében is, hogy mégsem sikerült történészeivel meggyőzően bizonyítani a románok dák leszármazását, s a folyamatosság hiányában a teljes jogot sem Erdély birtoklására.
Persze Kádár jól tudta, hogy a román diktátorral lehetetlen haladást elérni a nemzetiségi kérdésben, amit viszont Grósz Károly nem hitt, emiatt pedig csúfos kudarccal zárult magyar szempontból az 1988-as aradi tárgyalása Ceauşescuval.
A rendszer bukását követően, 1989 decemberében – amikor még lövöldöztek Bukarestben – Hodicska kísérte Horn Gyulát Bukarestbe, ekkor már igen nyílt hangnemben lehetett tárgyalni, ám amikor Horn szóba hozta az erdélyi magyarság autonómiájának ügyét, Iliescu román elnök is rögtön elzárkózott a kérdés tárgyalásától.
És hol tartunk negyed évszázad múltán? Ezzel természetesen már nem foglalkozik a Pallas Akadémia Könyvkiadó és a budapesti Pont Kiadó gondozásában megjelent könyv.
