Vajon miként fizetik ki a fűtés díját a jövő télen, ha négyszeresére nő a gáz ára?
Sétálgatok szombaton reggel nyolc óra tájban az egyik ungvári áruház bejárata előtt, és figyelem, hogy a kihelyezett táblán miként módosítja az ifjú hölgy az ukrán valutának, a hrivnyának az árfolyamát. Meglehetősen nagy a forgalom, igaz, hivatalosan itt már kilenc óra múlt, de vendéglátó kollégáink nem kijevi, hanem budapesti időben „számolnak”, nem is állítjuk át óráinkat, miként korábban tettük például Romániába lépve.
Kiderül, hogy a hrivnya értéke a néhány nappal korábbi zuhanást követően estéről reggelre nem sokat módosult, megtette ezt korábban: hat évvel ezelőtt, amikor utoljára Kárpátalján jártam, egy euróért mindössze 11 hrivnyát adtak, most viszont 30 körüli árfolyamon váltják: kevés híján egyharmadára zsugorodott az értéke. Jóformán egy esztendő alatt, a 2013 végén zajlott kijevi tüntetéseket követően, különösen pedig az utóbbi hetekben, napokban történt ez. Régi itthoni emlékeket idéz, hogy az áruház előtti és a benti váltóiroda mellett „díler” is adja-veszi a valutát, gyakorlott ujjakkal pergeti a markában a bankókat. Igyekszem elhessegetni azt a gondolatot, hogyha Ukrajna most tart ott, mint a mi országunk a kilencvenes évek elején, akkor igencsak nehéz évtizedek várnak rá.
Az ungvári piacon „kimérős” tej is kapható, fele áron, mint a boltban – ezzel is csökkenthetők a család költségei
Tévedünk, ha azt hisszük, hogy a zsebében euróval érkező külföldi vendég – az inflációnak köszönhetően – dőzsölve vígan élhet Ukrajnában. Az árak ugyanis a pénzromlással (vagy az infláció az árakkal) együtt haladnak, s bár a vendég nem jár rosszul, de nem is sokat nyer, „csak” a lakosság sínyli meg nagyon a gazdasági és a háborús helyzet következményeit. Különösen az élelmiszer és az energia drágulása sújtja a polgárokat: egy héttel korábban még 10 hrivnyába (kb. 40 dinárba) került a cukor, három nap múltán pedig már 18-ba. Ki is ürítették az emberek az áruházakat, de reggelre a kereskedők ismét feltöltötték a raktáraikat. Némileg kisebb arányban drágult a liszt, de annál nagyobb mértékben a kenyér. Az ottani viszonyokhoz képest a benzin sem olcsó, pár cent híján egy euró az ára. Azt állítják a helybeliek, hogy a vodka drágult talán legkisebb mértékben, nyilván azért, hogy az embereknek legalább legyen mibe fojtaniuk bánatukat. Igazán mégis a cigaretta olcsó, hiszen a nálunk is kapható legdrágább fajták ára mindössze 19 hrivnya, azaz a 80 dinárt sem érik el. Külföldinek a vendéglő sem drága, 60 dinárért például megihat egy sört (a kóla majdnem 70), alig több mint 40-ért egy kávét.
Bár áruhiányról beszélnek a külföldi hírforrások, ezt Ungváron nem tapasztaltuk, azt viszont mesélik, hogy a behozatali árucikkek egyre fogynak, mert azokat a nemzeti valuta elértéktelenedése miatt nagyon drágán tudnák kínálni. Legfőképp a nyugdíjasok kerülnek kilátástalan helyzetbe, mivel a nagyon alacsony nyugdíjukból a javarészt külföldi gyógyszert már-már képtelenek megvenni. A minimálbér 1200 hrivnya körül alakul (az ötezer dinárt közelíti meg), de ennél a nyugdíjasok nagy többsége kevesebbet kap havonta kézhez. A villanyáram pedig 40 százalékkal drágult a hétvégén, és azt emlegetik, hogy az év végéig négyszeresére növelik a gáz árát. Mert bármennyire is szegény a nép, s ha már a gyógyszert és a kenyeret is nehezen tudja megvenni, a Nemzetközi Valutaalap diktálja a föltételeket ahhoz, hogy az ország 17,5 milliárd dollár hitelhez jusson. Most már vége felé jár a tél, de sokan úgy vélik, hogyha a következő fűtési idényre bekövetkezik a drasztikus áremelés, az szociális robbanással jár. A háborús helyzet egyelőre még hasznosnak is mondható a kormány számára, de mi történik, ha beköszönt a béke? Az elszegényedést, a drágaságot, a leromlott életkörülményeket akkor már nem lehet a háborúval indokolni, a leromlott ország pedig aligha tud majd kézzelfogható javulást fölmutatni. A szegénység miatt már most sokan hagyják el Kárpátalját, magyarok és ukránok egyaránt távoznak külföldre, mert a nagy drágaságban képtelenek eltartani családjukat. Persze ehhez egyelőre még a háborús helyzet is hozzájárul. Mások csak fölkészülnek, hogyha a harctérre akarnák küldeni őket, akkor távoznak: ukrán útlevéllel elhagyták az országot, magyarral visszatérnek, s ha esetleg büntetnék őket, mert külföldi állampolgárként túllépték az engedélyezett tartózkodást (fél év alatt 180 nap), akkor kifizetik a hétezer forintos büntetést. De nyugodtak, hogy vészhelyzetben is távozhatnak. Miközben azon is gondolkodnak, hogy mi következik azután, amikor „kitör” a béke. A felszínt látó idegen utcán, áruházban, vendéglőben nem észleli a feszültséget, meg a szegénységet sem jobban, mint évekkel ezelőtt, a lakosság viszont annál inkább. Egyelőre azonban fogalmuk sincs, miként lehetne fölkészülni a békére. Hacsak a háborút nem újabb békétlenség követi a szegénység és a kilátástalanság miatt. Ennek az esélye egyre növekszik.
