„Bizonyos szerveknek és személyeknek elkerülhetetlenül a magyar nyelv oltalmazóivá kell válniuk. Ezek a hivatalok és egyéb jogalkalmazók, valamint a nyilvánosan megnyilatkozók”. Az idézet abból a Javaslatból való, amelyet a Köztársasági Elnöki Hivatal nevében nyújtott be dr. Cservák Csaba, a Jogi, Alkotmányossági és Közigazgatási Hivatalvezető a készülő új Alkotmány kodifikációs folyamatához.
Abból a Javaslatból, amelynek 34 oldala hemzseg a helyesírási hibáktól, fogalmi félreértésektől és tárgyi tévedésektől. Eszem ágában sincs a Köztársasági elnök Úr iránymutatásai alapján kidolgozott javaslatokat érdemben vitatni, azok elemzésére is nehezen ragadtatnám magam, mivel nem igazán mozgok otthonosan alkotmányozásban. Azt viszont eléggé kínosnak tartom, hogy egy ilyen pongyola szöveg eljuthatott dr. Salamon Lászlóhoz, „Az Alkotmány-előkészítő eseti bizottság” (másutt: „Alkotmány előkészítő Eseti Bizottság”) elnökéhez. Azt meg még inkább, hogy ugyanez az anyag fel is került az alkotmány-előkészítő eseti bizottság honlapjára.
Anélkül, hogy akadt volna egyetlen ember, aki fennakadt volna Joseph Ratzinger VI. Benedek pápaként való emlegetésén. Például. Mert azt már nem is merem számon kérni, hogy az anyag tételesen bizonygatja a világi hatalom isteni eredetét, miközben „abszolutórium”-ot emleget, noha nyilvánvaló, hogy a szerző „abszolútum”-ra gondol. Az abszolutórium ugyanis egyetemi, főiskolai végbizonyítványt jelent, az abszolútum pedig filozófiai kifejezés… S noha a szöveg hosszan, érzékletesen ecseteli, mennyire fontos az „anyanyelv, mint a legfőbb kulturális összekötőkapocs minden magyar ember számára, éljen a Világ bármely pontján”, annak szerzője megengedi magának az olyan mondatokat, miszerint „Anyanyelvünk érzelemrokonító forrasztékot létesít magyar és magyar közt”. És nem tűz ki jutalmat annak, aki megfejti eme kijelentés értelmét…
A szöveg szép számban tartalmaz bibliai idézeteket, Isten országáról és a Sátán birodalmáról elmélkedik szerzője, ami azért ütős egy kissé, ha már egy állam legfőbb jogi dokumentumának előkészítése kapcsán merül fel, úgy, a XXI. század második évtizedében. Így aztán, ahogy megszaporodtak az anyagot boncolgató írások a médiában, akadt valaki, aki gyorsan leszedte azt a honlapról. És aztán jöhetett Kiss Norbert, a Köztársasági Elnöki Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának vezetője, aki a köztévében magyarázhatta el: sem Schmitt Pál köztársasági elnök, sem ő, a kommunikációért felelős személy nem látta a javaslatcsomagot, amely elmagyarázza, hogy az államfő szerint mit kéne beleírni az alkotmányba. És azt, hogy az eset miatt felelősségre vonták az illetékest. És ígéretet is tett, hogy hamarosan olyan anyag kerül ki a Sándor-palotából, amelynek minden betűjét érdemes lesz górcső alá venni.
Ez az alkotmányozósdi amúgy is egyre izgalmasabbá kezd válni. Az eseti bizottsághoz eddig is mindenféle társadalmi szervezet, csoportosulás, szakszervezet, egyház eljuttathatta elképzeléseit arról, hogy minek kellene és minek nem kellene helyet kapnia Magyarország legfőbb jogi dokumentumában. Voltak határozottan izgalmas elképzelések, amelyekről csak a szerteguruló gyógyszerek látványa jutott az ember eszébe. Alkalmanként az is bevillant, hogy talán nem kellene mindenkinek megadni a lehetőséget. De hát a demokrácia már csak ilyen: mindenkinek van véleménye. A demokrata meg az ilyet (ti. a véleményt, illetve annak kinyilvánítását) tiszteletben tartja. Még ha nem is ért vele egyet.
Nagyon érdekes volt ilyen szempontból az a konferencia, amelynek a héten a Terror Háza Múzeum adott otthont, s amely az Új alkotmányt – most vagy soha? címet viselte. Az intézmény főigazgatója, Schmidt Mária ezúttal is politikai éleslátásáról tett tanúbizonyságot; egyfelől a témaválasztással, másfelől a meghívott vendégek kiválogatásával. A tanácskozáson jelen volt Stumpf István alkotmánybíró, Schiffer András, az LMP vezetője, Balogh András, az MSZP elnökhelyettese, Fricz Tamás politológus és Gerő András történész. A résztvevők gyorsan egyetértettek abban, hogy Magyarországon ugyan pillanatnyilag nincs alkotmányozási kényszer, abban viszont már nem tudtak dűlőre jutni, hogy kell-e vagy nem kell új alkotmány. Egyesek azzal érveltek, hogy az 1949-es, ma is érvényes dokumentumban a számozáson és a főváros megnevezésén kívül semmi sem egyezik meg a 61 évvel ezelőtt elfogadott szöveggel, tehát akár maradhatna is, némi módosítással. Mások meg azzal, hogy már ez a szöveg is kilátásba helyezi egy új alkotmány létrehozását. Ez a kérdés amúgy csak költői, mert, mint ahogyan azt már megemlítettük, javában folyik az alkotmányozás.
Hogy az új alaptörvénybe mi kerüljön, arról természetesen mindenki mást gondol, de Stumpf István azért összefoglalta: a jelenlegi kormánytöbbség úgy látja, hogy szellemében, koncepciójában új alkotmány kell, preambulumában megemlékeznének az ország ezer, a pártállam negyven és az új demokrácia húsz évéről. Ez az úgynevezett magalkotmány a jelenleginél jóval rövidebb lenne, hogy ne nagyon kelljen változtatgatni a jövőben.
A legtöbb vita viszont várhatóan arról lesz majd a társadalomban, hogy a preambulumba mi kerüljön majd bele. Kereszténység? Szent Korona-tan? Negyedik köztársaság? Népszuverenitás? Sport és anyanyelvápolás?
Mindez még előttünk áll, érdekes csörtéknek nézünk elébe. A szórakozást az biztosítja, hogy olyanok is beleszólnak majd a vitába, akiknek lövésük nincs a témáról. Csak véleményük.
