„Az ősök sírjai avatják az országot hazává” – Anatole France francia író gondolatát idézte Cseresnyésné Kiss Magdolna kuratóriumi titkár, a Délvidéki Mártírium 1944–45 Alapítvány vasárnapi sajtótájékoztatóján Budapesten, az Aranytíz kultúrházban. Mint megtudtuk, a szervezet munkatársai összeállították a témakör eddigi kutatásairól készült – tájékoztató jellegű – összefoglaló anyagukat, amelyet még a március 15-i vajdasági útja előtt átadtak Sólyom László akkori köztársasági elnöknek, valamint Glatz Ferencnek, a tényfeltáró magyar–szerb vegyes bizottság magyar részének felállításával megbízott akadémikusnak is.
Az alapítvány elmúlt egyéves tevékenységét ismertették az idén kilencedik alkalommal megrendezett, „Akikért nem szólt a harang” című emléknap alkalmából megtartott tegnapi sajtótájékoztatón. Kiss Magdolna hangsúlyozta: felvették a kapcsolatot a Terror Háza Múzeummal is, ahol a jövő év elején kiállítás nyílik a második világháború végén bevonuló délszláv partizánok által elkövetett délvidéki népirtásról. A tárlat előkészítésében az alapítvány lesz a múzeum partnere, és biztosítja a szükséges anyagokat, forrásokat annak összeállításához.
Mezei Zsuzsanna, a Vajdasági Levéltár munkatársa kiemelte, hogy el kell oszlatni azokat a tévhiteket, amelyek szerint nem készültek kimutatások és följegyzések ezekről a véres eseményekről. Mint a sajtótájékoztatón elmondta, az Ozna, vagyis a szocialista Jugoszlávia államvédelmi hatósága – amelyik funkciójában és szerepkörben nagyjából megfelelt a magyarországi ÁVH-nak – nagyon is pontos kimutatásokat vezetett. Az 1944–45-ben ártatlanul meggyilkolt embereket utólag háborús bűnösnek vagy népellenségnek minősítették. Ilyen megközelítésben pedig már bűnnek tekintették például azt is, ha valaki örömmel fogadta a visszacsatolás napjaiban bevonuló magyar honvédséget. Mezei Zsuzsanna hangsúlyozta annak fontosságát is, hogy a szerb kormány áprilisban feloldotta a témával kapcsolatos minden irat titkosítását, így az anyagok végre kutathatóakká váltak.
„Ami a papíron van, az nem mindig hiteles” – figyelmeztetett a kutatás csapdáira utalva Csorba Béla költő, kutató, aki hangsúlyozta azt is: a jasenovaci áldozatok listáján is szerepelnek olyan nevek, akik a temerini temetőben nyugszanak, és akiket a partizánok öltek meg. Csakhogy ott a fasiszta terror áldozataiként tartják őket számon, holott valójában a partizánterror áldozatai voltak. A halotti anyakönyvek szerint 6429 ártatlan ember – köztük mintegy ezernyi gyermek – vesztette életét a járeki haláltáborban, de Csorba szerint az áldozatok valós száma még ennél is nagyobb lehetett. Az anyakönyv megléte azonban bizonyítja, hogy a haláltábor létezett.
A Szent István-bazilikában délután egy órakor szentmisén emlékeztek Körösztös Krizosztóm és Kovács Kristóf újvidéki ferencesek vértanúságára, közreműködött az újvidéki Kapisztrán ferences ifjúsági kórus. Harmath Károly OFM, az újvidéki ferences rendház vezetője itt a megbocsátásról és az emberi méltóságunk megőrzésének fontosságáról beszélt: „Ha Isten megbocsát, akkor az embernek is meg kell bocsátania”, mert az a gyógyulás eszköze. „Követeljük, hogy az áldozatok méltósága elismerést nyerjen” – mondta a misén Harmath Károly atya.
A mise után Schmittné Makray Katalin, aköztársasági elnök felesége, az egész napos megemlékezés fővédnöke köszöntötte a Vajdaságból érkezett mintegy kétszáz zarándokot, majd pedig a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház mutatta be a Siposhegyi Péter szövege alapján készült Magyar piéta című előadását az Aranytíz kultúrházban. A darab megtörtént eseményeket dolgoz fel: a második világháború végén a Délvidékre bevonuló jugoszláv partizánok megölték Körösztös Krizosztóm rendfőnök atyát, az újvidéki ferences kolostor alapítóját és akkori vezetőjét, valamint társát, Kovács Kristóf atyát. Mindketten elmenekülhettek volna, de önként vállalták: amíg egy hívő is betér a templomba, addig ők is a helyükön maradnak. Pontos sírhelyük máig ismeretlen. Krizosztóm atya emléke előtt tiszteleg a tegnapi megemlékezés mottója is: „Egy szent életű ember – az elaljasodott világban”.
