Budapesti tudósítónktól
Torkos Matild neve ismerősen cseng azok előtt, akik figyelemmel kísérik az írott magyar sajtót. A neves újságíró jelenleg a Magyar Nemzetben publikálja tényfeltáró összeállításait többnyire olyan ügyekről, amelyekben közpénzek vándorolnak át magánzsebekbe. Politikailag elkötelezett, s ezt nem is titkolja; a konzervatív jobboldal értékeit vallja, a két előző ciklusban hatalmon lévőket hevesen ostorozza, de attól sem riad vissza, hogy a jelenlegi kormányzat hibáira is rámutasson. A Magyar Szónak adott interjújában a publicista egyebek mellett arról beszélt, hogy szerinte miért jobb a politikai ellenféllel jó kompromisszumot kötni, mint legyőzni.
– Nincs okunk arra, hogy a demokráciáért aggódjunk. Ugyanakkor tény, hogy történtek olyan intézkedések, hozott az új kormány olyan döntéseket, amelyek az én ízlésemnek nem felelnek meg. Még ha kétharmados többséget szerez is egy pártszövetség, akkor sem illik pártkatonát állítani például a legfontosabb ellenőrző szervezet, az Állami Számvevőszék élére, és akkor, amikor a nemzeti együttműködés rendszerét hirdetik meg, nem illik a párt alelnökét köztársasági elnöki pozícióba emelni. Nem helyes az sem, ha fél éven belül nyolcszor módosítják kétharmados többségünkkel az alkotmányt, az pedig kifejezetten helytelen, ha visszaható hatályú törvényt alkotnak. A hatalom ellensúlyát megjelenítő pozíciók nagyon fontosak a demokráciában, ezért szerintem mindent meg kell tenni azért, hogy a politikai ellenfelek támogatását is megszerezzék egy-egy fontos tisztséget betöltő személy megválasztásához.
• Azért elég nehéz konszenzust várni a parlamentet jelenleg alkotó pártoktól…
– Lehet, hogy így van, de polgárként azt szeretném látni, hogy legalább törekszenek rá. A Fidesz–KDNP koalíció kiplakátoltatta a középületeket a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozattal, és én azt várom el, hogy ez az együttműködés – ha már kifüggesztették – a gyakorlatban is érvényesüljön. Egyébként nagy bajban van az ország: az előző szocialista kabinetek rossz gazdaságpolitikája olyan kiszolgáltatott helyzetbe hozta az új Orbán-kormányt, hogy szinte nem maradt számukra játéktér gazdaságpolitikájuk megvalósítására. A nyugdíjrendszerünkben például az IMF nyomására 1998-ban létrehozott úgynevezett második pillérbe, a magánnyugdíjpénztárakba történő befizetések évi csaknem négyszázmilliárdos hiányt okoznak az állami nyugdíjalapon, finanszírozhatatlanná téve a nyugdíjak kifizetését. Ezért a kormánynak nem nagyon volt más választása, mint a reform, a visszatérés a szolidaritáson alapuló felosztó-kirovó rendszerre.
• Sokan azt mondják, az első Orbán-kormány gazdaságilag jól teljesített, de hatalmi arroganciája miatt veszítette el a 2002-es választásokat…
– Nem éreztem ilyesmit. A sikeres gazdaságpolitikán kívül az Orbán-kormány legnagyobb érdeme szerintem az volt, hogy segített visszaszerezni nemzeti önbecsülésünket. Sokat tett azért is, hogy határon túl élő magyarok is érezzék: egy nemzethez tartozunk. Ezt szolgálta korábban a magyarigazolvány és most a kétharmados felhatalmazásnak köszönhetően a kettős állampolgárság. A Fidesz a 2002-es választást súlyos kampánystratégiai hibák miatt veszítette el, hiszen a fegyelmezett fiskális politikát folytató Orbán-kormány reális megvalósítható ígéreteivel szemben a szocialisták ötven százalékos bérfejlesztést ígértek a közszférában.
• A mostani kétharmad nagyon sok, és feltételezhetően nem csak megrögzött Fidesz-szavazókból áll…
– Orbán nagy népszerűséget ért el a jobboldalon, de ebbe a táborba beletartoznak a Fidesz és a KDNP táborán kívül a volt MDF-es, a kisgazda, a jobboldali szociáldemokrata és a nemzeti liberális szavazók is. Szem előtt kellene tartani, hogy az egyetemek világában van olyan értelmiségi kör, amely pártpolitikailag függetlennek vallja magát, ám a szakmai tudását mindig kész a haza szolgálatába állítani, ha erre a kormánya kéri. Ezért is érthetetlen a számomra, hogy a kormány miért csak a pártkatonáiban bízik, hiszen ennyire azért nem rossz a helyzet. Nyugodtan ki lehetett volna írni a pályázatokat például a közszolgálati médiumok vezetői posztjaira, meg lehetett volna versenyeztetni a jelölteket, a programokat. Minél teljesebb a demokrácia alkalmazása, annál erősebbé, elfogadottabbá válik a hatalmon lévő kormány. És sokkal erőteljesebb a nemzeti összetartozás érzése is, ha az nem egy emlékeztető cetlin van a közhivatalokban, hanem a gyakorlatban valósul meg, pezsgő viták, érvelések közepette. Egymáshoz kellene fordulni, kitárgyalni a dolgokat, nem erőből átvinni döntéseket. Mert ha sikerül kompromisszumra jutni a politikai ellenféllel, akkor ő is nyertesnek érezheti magát, ezért az egyezség eredményét ő is támogatni fogja, hiszen nem érzi magát legyőzöttnek. A magyar társadalom már nagyon vágyik a békére, a megegyezésre, elég volt a megosztásból. Szeretné, ha az ország gazdasága beindulna, szeretne becsületes munkából becsületesen megélni. Szeretné, ha munkába álláskor mindenki egyenlő eséllyel indulhatna, és nem a rokoni kapcsolatok lennének döntőek egy-egy poszt betöltésekor a közhivatalokban. Az mégis elfogadhatatlan, hogy többdiplomás, több nyelven beszélő fiatalok nem kapnak képzettségüknek megfelelő munkát, mert a magyar közigazgatásban, államigazgatásban csak rokoni vagy politikai kapcsolatok segítségével, protekcióval lehet álláshoz jutni. És emiatt külföldön kell keresniük a boldogulásukat.
