Gyakorló szülők nagyon jól tudják: hiába az egy nagy, komoly, valószínűleg méregdrága, értékes ajándék, a gyerek, különösen, ha kicsi, sokkal jobban örül a sok apró dolognak. Lehet, hogy ez a meglátás vezérelte a héten a magyar döntéshozókat is, akik nem egyetlen nagy horderejű lépést tettek, hanem sok apró változtatás tervét jelentették be az országnak. Persze, még mindig dúl a magánnyugdíjpénztár-csata, mindenki a maga igazát bizonygatja, pedig a törvény már megszületett, és a legvérmesebb manyup-hívek sem olyan naivak, hogy higgyenek abban, hogy tömegeket lehet a pénztárakban maradásra bírni, amikor a jogszabály immár kimondja: a jövőben az állami járandóság 75 százalékától elesik az, aki nem lép vissza a nagy rendszerbe.
Folytatódik a kötélhúzás a Költségvetési Tanács ügyében; némi maliciózus megjegyzések is elhangzanak annak kapcsán, hogy a kormányzó koalíció törvénybe szövegezte a testület elnökének leválthatatlanságát, noha éppen az ellenkező volt a célja. A törvény ugyanis kimondja: az államfő által kinevezett tagot az államfő visszahívhatja, leválthatja. Igen ám, de a KT elnökét éppenséggel az országgyűlés nevezte ki posztjára, a törvény meg az ilyen esetekről nem rendelkezik. Így aztán pillanatnyilag éppen feloszlóban a KT, csak éppen az elnöke marad tisztségben…
A gyakorló bevásárlóturistákat is érdekelheti a hír, hogy a KDNP benyújtotta a héten a vasárnap-törvényt. Ez a jogszabálytervezet kimondja: nem fenntartható az „éjjel-nappali” társadalom, vasárnaponként csak nagyon indokolt esetben lehetne a jövőben dolgozni. Ha a törvényt elfogadják, 2012 januárjának első napjától valószínűleg kénytelenek lesznek bezárni a plázák, bevásárlóközpontok stb. Meg a gyárak, vállalatok, egyebek. A javaslat előterjesztői szerint a rendszeresen vasárnap végzett munka tönkreteszi a családi és társas életet, ellehetetleníti a kikapcsolódást, a feltöltődést és a szabad vallásgyakorlást. A kellően súlyos társadalmi érdekkel nem igazolható vasárnapi munka kötelező elrendelése az előterjesztők szerint sérti a munkavállalók alkotmányos jogait. A tilalom nem vonatkozna mindenkire: azok az üzletek, amelyek 280 négyzetméternél kisebb alapterületen árulnak, mentességet kapnának. Tehát a plázák bezárnak, a kisboltok nyitva maradnak majd. A Vállalkozók Országos Szövetsége azonnal tiltakozott, mondván: a mostani nyitva tartási rendszer sok embernek biztosít munkát, az államnak pedig számottevő járulék- és adóbevételt jelent, mivelhogy a zárva tartásból eredő általános forgalmi adó elmaradása, a turizmusra gyakorolt negatív hatása nagyjából 250 milliárd forintbevétel-kiesést okozhat a büdzsének. Ráadásul már mozgalom is alakult, A Vásárlás Szabadságáért Mozgalom, amely fennen hirdeti: mindenki igényei és lehetőségei mellett bármikor szabadon vásárolhasson, az üzletek pedig akkor legyenek nyitva, amikor erre igény mutatkozik.
Mindeközben Tarlós István, Budapest főpolgármestere legalább részben beváltotta egyik ígéretét: a főváros 14 aluljárójából eltüntette a hajléktalanokat. Az ígéret minden aluljáróra vonatkozott eredetileg, de gyorsan kiderült, hogy ezt nem lehet összehozni. Így aztán az akció a frekventált, turisták által gyakran látogatott lokációkra szűkült. Tarlós szerint a szociális hálóból kiesetteket integrálni kell a társadalomba, és nem engedhető meg, hogy az aluljárókban és a pályaudvarokon az emberek életvitelszerűen tartózkodjanak. Ugyanis nemcsak a hajléktalanoknak vannak emberi jogaik, hanem „a konszolidált budapesti polgároknak” is, akiknek joguk van rendezett környezetben élni. A főpolgármester nagy érdeme, hogy nem értelmetlen tiltással ugrott neki az aluljárók tisztításának, hanem az akcióba bevonta azokat a szervezeteket is, amelyek régóta és sokat foglalkoznak ezzel a megoldhatatlannak tűnő problémával. Ennek eredményeképpen szociális munkások listázták a kiszemelt területeken élő fedél nélkülieket, akiknek elhelyezéséről is gondoskodott a főváros. Persze, nem sokat téved, akinek meggyőződése, hogy a „felszabadult” placcok hamarosan más, újabb hajléktalanokkal népesülnek be, a főváros több ezer otthontalanja között a farkastörvények uralkodnak. Ezért kellene mindegyikük helyzetét rendezni. De valahol el kell kezdeni, s az első lépés megtörtént.
Kevésbé volt fantáziadús Budapest VIII. kerületének vezetősége, amikor rendeletet hozott arról, hogy január elsejétől kezdődően tilos a kukázás a Józsefvárosban. Aki megszegi a rendeletet, 50 ezer forint pénzbírságra számíthat. Mintha a kukázó ki tudná fizetni ezt a pénzt… Halva született rendelet, pedig jó lenne valahogy megoldani, hogy az elvitelre váró szemetet ne borogassák rendszeresen az utakra, járdákra azok a szerencsétlenek, akik a kukázásból tartják fenn magukat.
Ennél betarthatóbb lesz az az előírás, amit ugyancsak a fővárosban vezetnek be, s amely szerint február elsejétől tilos lesz dohányozni a BKV megállóiban. Csak egy megjegyzés az anyaországba utazóknak: a magyar városok nagy többségében az utcán rá lehet gyújtani, a tilalom csak a kijelölt területekre érvényes…
