A látszatintézkedéseket leszámítva Ukrajnában a mai napig nem történtek lényegi válságkezelő lépések. Holott már fél éve ennek halaszthatatlanságáról beszél mindenki. Csakhogy az államfőhöz hű parlamenti képviselők által kisebbségi kormányzásra kényszerített Julija Timosenko az ellenzéknek „hála” hetek óta képtelen nemhogy keresztülvinni, de még csak napirendre tűzni is a krízis tüneteit mérsékelni hivatott törvénycsomagot. Ám hiába is van emiatt felháborodva az elmúlt másfél év gondoktól terhes kormányzásában kissé megkopott és megráncosodott, elbűvölő mosolyából sokat vesztett gázhercegnő, az oppozíció az Ukrajnáénál sokkal jobban demokratizált jogállamokban is hasonlóképp cselekszik.
Az ukrajnai hétköznapok egyik vezető pletykatémája mostanság a közelgő elnökválasztás időpontja és az azzal kapcsolatos esélylatolgatások. Elviekben még az idén, október 25-én sor kerülne az államfőválasztásra, de a regnáló elnökkel nem is annyira titokban szimpatizáló Alkotmánybíróság alighanem 2010. január 17-re tűzi majd ki a voksolás időpontját. Egyébként egy friss közvélemény-kutatás szerint a lakosság hatvan százaléka egy időben tartandó előrehozott parlamenti és elnökválasztásban látja a kialakult gazdasági, szociális és politikai válságból kivezető megoldást. A miniszterelnök azonban másképp gondolja. A legújabb húzása például az, hogy a törvényhozásban már sokadik alkalommal megbuktatott válságkezelő csomagját különböző kormányrendeletekbe ültetve próbálja megvalósítani. Erre a megoldásra azért kényszerül, mert a túléléshez feltétlen szüksége van a Nemzetközi Valutaalap újabb hitelkeretére, amit egyébként, ha betartotta volna a hitelkeret első részletének folyósításakor vállalt kötelezettségeit, az ország már februárban megkapta volna az újabb segélyt, ám így már az is kérdéses, hogy valaha is megkapja.
Mindenesetre nyilvánvaló, ebben a kaotikus, romló gazdasági és társadalompolitikai szituációban minden hivatalban töltött nap és hét Julija Timosenko és a még meglévő kevés szövetségese ellen dolgozik. A népszerűségi mutatók alakulása ezt lakmuszpapírként igazolja. A legszembetűnőbb példa: bő egy éve a forradalom hercegnője és az ellenzéki vezér, Viktor Janukovics támogatottsága még fej-fej melletti volt. Ma már viszont merőben más a helyzet. Miközben a Régiók Pártja elnökének mutatója alig változott valamit, s jelenleg is 25 százalék körüli, addigra a még mindig legbefolyásosabb ukrajnai politikus asszony időről időre veszít népszerűségéből, s az már 15 százalék alá süllyedt. Nagyon úgy fest, hogy Janukovicsnak és Timosenkónak is célt kell hamarosan változtatnia. Ám mekkora különbség, hogy amíg az oroszbarát régiósok most már a különféle tetszési indexeken rohamléptekkel felfelé jövő Arszenyij Jacenyukra, a parlament volt elnökére fókuszálnák, addig Timosenkónak feltehetőleg az eredetivel szemben egy másik Viktorral, Juscsenkóval kell megküzdenie a kapitális vereség és az ezzel együtt járó süllyesztő elkerüléséért. Az már egy más kérdés, mit nyer az ország azzal, ha Timosenko veszi a kalapját, vagy stílusosabban: a méregdrága Louis Vuitton-retiküljét. A súlyos gazdasági hanyatlás idején talán luxusnak tűnhet a több hónapos választási kampány, majd a hosszas koalíciókeresés…
