Furcsa tanulsággal tért vissza kaukázusi körútjáról a román államelnök. Traian Băsescu kijelentette: az orosz–grúz válságot a kollektív jogok elismerése, a koszovói precedens okozta, ezért Románia soha nem fogja támogatni az ország egy részének elidegenítését. (Az csak véletlen lehet, hogy az államfő nyilvánvalóan a székelyföldi autonómiát elutasító nyilatkozata után Traian Băsescu pártja, a Demokrata-Liberális Párt összefogott a parlamentben a radikális Corneliu Vadim Tudorral és jelentős tisztségekhez juttatták egymást. A sokak által már politikai hullának tartott Vadim a Szenátus alelnöke lett...)
Eközben döntött úgy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hogy újabb autonómia-népszavazást szervez. Költségkímélő megfontolásból azt javasolja, hogy a székelyföldi polgármesterek a parlamenti választásokkal egy időben, november 30-án szervezzenek népszavazást a megyehatárok megváltoztatásáról, a székelyföldi autonóm tartomány limeseinek kijelöléséről. (Az SZNT vezetői nyilván tudják, hogy az Országos Választási Bizottság semmilyen népszavazást nem engedélyezne az általános választások napjára.)
Az SZNT a szükséges 100000 támogató szavazás elnyerése után terjesztené a román törvényhozás elé az autonómiatörvényt. „A szándék – véli Bíró Béla politológus – akár értelmesnek is nevezhető, hiszen ezzel is tudtára adhatjuk a világnak, hogy a székelyek továbbra is ragaszkodnak autonómiaigényükhöz.” Csakhogy, folytatja a román–magyar kapcsolatok kiváló ismerője, a körülményektől aligha vonatkoztathatunk el.
Az alaphelyzet pedig az, hogy Románia az Európai Unió tagállama, ahol az európai precedensekre kell és lehet hivatkozni. Európai működőképes autonómiákat eddig csak ott sikerült kialakítani, ahol a helyi többség (az államalkotó nemzeti kisebbség) és a helyi kisebbség (az országos többség) kompromisszumos megegyezésre jutott. A kompromisszum pedig azért születhetett meg, mert a helyi többség meggyőzte a helyi kisebbséget, hogy az önrendelkezés a kollektív jogok biztosítása mellett a régió gazdasági érdekérvényesítési képességének a növekedésével jár.
Erre a megegyezésre a Székelyföldön jelenleg nincs esély. Ugyanis nem az interkulturális, egymással kölcsönhatásban lévő csoportokból álló társadalom, hanem a megoszlott és megosztó társadalom modellje érvényesül.
A helyi kisebbség, a románság a kormányszintű intézményekben és a gazdasági élet területén domináns. A magyarok, a helyi többség pedig az önkormányzatokban diktál. A székelyföldi állapotokra a két hatalom egymásnak feszülése a jellemző.
Sepsiszentgyörgyön az ősellenség RMDSZ és Magyar Polgári Párt összefogott, hogy ne legyen román alpolgármestere a városnak. Kolozsvárt viszont a kormányban ellenzékben lévő Demokrata-Liberális Párt támogatta a kormánykoalíció tagjának, az RMDSZ-nek az alpolgármester-jelöltjét.
Az eredmény: a Székelyföld a legszegényebb, legkisebb ütemben fejlődő régiója Romániának. A következmény: a kölcsönösen előnyös autonómiáról egyelőre beszélni sem tudnak a székelyföldi magyarok és románok, nemhogy egyeztetni!
„Addig, amíg a tényleges együttműködés alapjai meg nem teremtődtek, kevés értelme van az autonómiastatútum újabb benyújtásának” – véli Bíró Béla politológus.
