Lehet, hogy egy sztrájk lényegében a munkáskövetelések megvalósításának hatékony eszköze, az is lehet, hogy tulajdonképpen hatalmi harc, ahogyan azt mindenféle szakemberek mondják, vagy pszichológiai játszma és erődemonstráció is egyben, amint azt Tóth András, az MTA Politikatudományi Intézetének főmunkatársa állítja. De igazából a sztrájk, legalábbis a tömegközlekedésieké, pazar alkalom arra, hogy a nagybetűs és az istenadta, a Nép megcsillogtassa alkalmazkodóképességét, fantáziáját, humorát, kreativitását.
Lassan a napi rutin részévé válik, hogy az ember reggel felkel, s mielőtt nyakába venné a fővárost ügyei intézése érdekében, bekapcsolja a számítógépet, megnézi, hogy aznap éppen milyen járművek járnak, milyen útvonalon közlekednek, nagyjából mekkora fagyoskodási idővel kell számolni, s aztán eme információk függvényében kidolgozza aznapi útitervét. Mert ha a villamos, amellyel eljuthatna a munkába, a nap első felében a szokásos útvonalnak csak a felén jár, alaposan meg kell tervezni, merre, milyen módon kerüljön a szerencsétlen dolgozó pária. A stoppolás is kezd ismét divatba jönni; bár egy kicsit nehézkes a dolog, hiszen ma már egyáltalán nem egyértelmű jelzés egy felemelt hüvelykujj Budapesten. Netes fórumokon oktatják az egykori hippik a stoppolás nemes művészetét a budapestieknek, ahol az autótulajdonosok attól rettegnek, hogy a dugóban kirabolják, leszúrják vagy verbálisan molesztálják őket a potenciális utasok, a buszra váró fagyoskodók meg attól, hogy a gaz kocsisok vissza akarnak élni a szerencsétlen stoppos kiszolgáltatott helyzetével.
Na mármost, ekkora konkurencia mellett az egyéb politikai események meglehetősen háttérbe szorulnak. A BKV-s dolgozók sztrájkja már a negyedik napjába lépett, mire végre megjelentek az első komolyabb (de egymásnak legalább mereven ellentmondó) összeesküvés-elméletek arról, hogy tulajdonképpen ki és miért állhat a munkabeszüntetés mögött. Ezek természetesen még részletes kidolgozásra várnak, meg amúgy is kizárólag az ilyen elméletekben hívők számára fogyaszthatóak, úgyhogy hanyagoljuk ismertetésüket – akit érdekel, nézzen utána, forrásanyag akad bőven…
De nem igazán ragadta meg a közvélemény figyelmét az MSZP azon erőfeszítése sem, hogy felingerelje a nyugdíjasokat. A dolog úgy kezdődött, hogy a Figyelő című hetilapnak az év elején Varga Mihály, a Fidesz gazdasági szakpolitikusa azt mondta: pártja kormányalakítás esetén felelevenítené azt a virtuális tőkésítési nyugdíjmodellt, amelyre az ezredfordulón tett már elvi kísérletet. Ennek értelmében a befizetett nyugdíjjárulékot egyéni számlákon vezetnék, a nyugdíj összegét a nyugdíjba vonuláskor az addig befizetett összeg alapján állapítanák meg. Magyarán: az új rendszer azt szorgalmazná, hogy az egyén minél később menjen nyugdíjba, s csak akkora juttatással rendelkezzen, amennyit aktív korában befizetett. Rárepültek a szocialisták erre az elképzelésre, a svéd nyugdíjmodell ötletének felvetésére, s találtak is egy a KDNP által három éve benyújtott törvényjavaslatot, amely 70 évre kitolná a nyugdíjkorhatárt. De ez nem okozott össznépi felháborodást – vagy azért, mert a mostani nyugdíjasokat már, az aktívakat még nem érinti, vagy azért, mert a Nép már elég okos ahhoz, hogy felfogja: a majdani veszéllyel elég lesz majdan szembeszállni, most utazni kéne, ha lehetne…
Az MSZP egyébként is gondban van: miután a budapesti szekció a parlamenti választási jelöltlistát már jó előre, még a tavalyi EP-választások előtt összeállította, most azon van, hogy ezt valahogy módosítsa. A listán ugyanis nagyon előkelő helyeken szerepelnek olyan politikusok, akik 2009 tavaszán még „erős emberek” voltak, mára azonban erősen kompromittálódtak – elsősorban a BKV-val kapcsolatos ügyleteik miatt. Egyes szocialista vélemények szerint közöttük olyanok is vannak, akiket a politikai mellett talán még büntetőjogi felelősség is terhel a közlekedési vállalat korrupciós ügyei miatt. Nem lenne tehát előnyös őket juttatni a biztos befutó helyeken a parlamentbe, mert így megelőzhető lenne a későbbi nagy blamázs.
Még mindig nem hivatalos az a hír, amely ugyancsak közérdeklődésre tarthatna számot, ha a köz érdeklődését most nem más tartaná fogva, s amely szerint talán már a jövő héten megköti választási szövetségét az MDF és az SZDSZ. Elsőként az Index számolt be erről a lehetőségről, állítva: az országos listát Bokros Lajos vezetné, cserébe a budapesti lista élére a szabad demokraták jelölnének embert. Azóta már több lap is nekieredt a portál által felvetett téma körbejárásának, így például a Népszabadság arról számol be, hogy az SZDSZ nem indul a választásokon, de az MDF-fel kötött megállapodás értelmében több szabad demokrata felkerülhet az MDF listájára, az SZDSZ pedig pénzzel és infrastruktúrával segítenék a mindkét téren szűkösen álló fórumot. Az MDF – Demokratikus Centrum néven futó szerveződés kapcsán az Index arról is beszámolt: az ismert közíró, Debreczeni József MDF-es jelölését a volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc anyagilag is támogatta, ahogy jelentős forrásokat ajánlott fel a Szociáldemokrata Párt elnöke, az MSZP színeiben parlamenti képviselő milliárdos, Kapolyi László is. A hírportál szerint a két forrás az MDF kampányköltségeinek 90 százalékát fedezi. Ezt az állítást Gyurcsány cáfolta. És (szinte) minden sajtószerv átvette…
A sztrájk pedig folytatódik.
