Aki valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag azt hitte, hogy egy parlamenti választás a demokrácia jellemző megnyilvánulási formája, amelynek éppen semmi, de semmi köze nincs a kereskedelemhez, azonnal módosítson nézetein. És csak részben azért, mert a hatalmi pozíciók elvesztése/megnyerése bizonyos összefüggéseket mutat egykori/majdani pozíciókkal, amiket pénzre lehet(ett) váltani. A választási kereskedelem másik válfaja – a csúnya, elítélendő szavazatvásárlás – majd később lesz esedékes. A magyar választási rendszer sajátságaiból ered a kereskedelmi lehetőségek legújabb megnyilvánulási formája, a kopogtatócédula adásvétele.
A rendszer ugyanis úgy működik, hogy egy potenciális jelölt csak akkor indulhat a választási megmérettetésen, ha adott határidőig adott számú kopogtatócédulát gyűjt össze adott területen. (Más rendszerekben ezt aláírásgyűjtéssel intézik el, névvel, személyi számmal stb.) Na már most, a polgárt semmi sem kötelezi, hogy arra voksoljon, akinek a kopogtatócéduláját adta. Az utóbbi néhány választás már megmutatta, hogy a kopogtatócédulás rendszer meglehetősen sebezhető pontokat tartalmaz; eddig a fénymásológépek működtek ezerrel, most azonban – miután mindenféle fénymásolhatatlan jelzést iktattak az ajánlószelvényekre – beindult a velük való kereskedelem. A neten is. „Eladó a kopogtatócédulám. Sőt, az egész családé, az 4 db. Egységár: 500 forint. Bárki viheti, fizetés csak előreutalással vagy készpénzben személyes átvétellel” – így szól az egyik hirdetés. A másikban potenciális vevő hangsúlyozza, hogy minden megoldás érdekli, a postai kézbesítéstől a személyes átvételig.
És ez még csak a kisebbik csúnyaság, mert itt az eladó is, a vevő is tudja, hogy részese egy kis malverzációnak. A nagyobbik disznóság, amikor postaládákat törnek fel, hogy kilopják belőlük az ajánlószelvényeket. Van anyagi kár is, személyes adatokkal való visszaélés is – minden, mi egy adatvédelmi ombudsman szemének-szájának ingere…
Hogy ez a választási csalásnak egy bizonyos formája? Ó, igen. Az anyagilag jobban álló pártok akár fel is vásárolhatják a szelvényeket, s így akár el is lehetetlenítik a kevésbé eleresztettek indulását. Hogy ezt tudták-e a politikusok? Természetesen, hiszen sokan, sokszor és régóta felhívták már a figyelmet erre a visszásságra (is). Csak valahogy sem az eddigi kormányzó pártnak, sem a kormányzás várományosának nem fűlött a foga ahhoz, hogy rendezze a dolgot, mert akkor már rendezni kellett volna a kampányfinanszírozás ügyét meg egy csomó más, választásokkal kapcsolatos dolgot is, ami úgy rossz, ahogy van, de épp az benne a jó.
Apróságnak tűnhet ez a szelvényesdi, de igazából itt dől el, hogy ki kerül fel a hivatalos szavazócédulásra.
De a kampány persze nemcsak cédulagyűjtésből (-adásból, -vételből) áll. Kampányolni is kell. A héten teljes mellszélességgel Orbán Viktor állt be a kamerák kereszttüzébe. Miután a múlt pénteken megtartotta évértékelőjét, s miután napokig mindenki elemezte, hogy mit akart a Fidesz elnöke mondani a szép ívű, veretes, „az MSZP rossz, a szélsőjobb rossz, mi meg majd mindent megjavítunk, csak szavazzanak ránk elegen, és a jobboldali érzelműek ne osszák meg voksaikat” összetett mondatban összefoglalható szövegével, afféle miniturnéba fogott a valamit is jelentő televíziós csatornáknál. Mindenhol mondott valami újat is, kiszivárogtatott ezt-azt a Fidesz tervei közül. Kell majd zöldbank, kell majd sok rendőr, alakítani kell az oktatási rendszeren, kell majd több orvos, és őket jobban kell majd megfizetni – ennyit már tudunk. Sokkal többet még nem, de hát van még idő, meg aztán a voksolás itt úgysem fontolgatás és mérlegelés, hanem (párt)hitbéli kérdés.
Hívőkből pedig elég kevesen vannak ma Magyarországon. A Szonda Ipsos legfrissebb felmérése szerint az elmúlt egy hónapban ugyan 43-ról 46 százalékra emelkedett a polgárok körében azok aránya, akik biztosra mondják választási részvételüket, de a bizonytalanok és passzívak aránya is szokatlanul magas: 42 százalékot tesz ki. Ami azért sok. Mozgósítási potenciál tehát bőven akad. Éppen ezért szinte érthetetlen, hogy a többi potenciális versenyző miért ül még mindig az öltözőben. Az MSZP-elnök Lendvai Ildikótól is csak annyi tellett, hogy bejelentette: beperel minden olyan fideszes politikust, aki azt állította vagy állítja, hogy a BKV-tól a szocialista pártkasszába került pénz. Mert meg kell védeni a szocialistákat és az MSZP választóit a kollektív bűnösség elvétől, valamint a rágalmazás, a fenyegetés hullámaitól. Hogy a kalapba hogyan kerülnek be a választók is, az ugyan lehet kérdés, de ennél azért több kellene egy szavazatnyerő akcióhoz.
Az MDF(-SZDSZ) még nagyobb bajban van, a fővárosi fórumosok ugyanis egészen erős ellenszenvvel viseltetnek a pártvezetés fúziós elképzeléseivel szemben, tartott is a budapesti választmány egy ülést, amelynek résztvevői kihátráltak a szabad demokratákkal kötendő megállapodás mögül, így most Budapest választókörzeteinek több mint felében bizonytalan, hogy ki lesz a jelölt. A pártvezetés szerint ez nem is igaz, az ülés szabálytalan és érvénytelen volt – ettől azonban a helyzet még helyzet marad, és zavaros a végtelenségig. Mert ha még azt sem lehet tudni, hogy kit kínál az MDF(-SZDSZ) képviselőjelöltként, azt honnan lehet tudni, hogy kit szeretnének megnyerni szavazóként?
Elemzők szerint ez a helyzet az LMP-nek kedvez, a Lehet Más a Politika ugyanis az az erő, amely felszippanthatja az MSZP-ből kiábrándult, a fórumos-szabad demokrata nyűglődéstől megfáradt, ám eltökélt voksolók szavazatait. Kukorelly Endre, a neves író feltételezhetően bízik ebben, különben nem valószínű, hogy jelöltette volna magát a párt színeiben. Az LMP zömmel a helyi civil szervezetek aktivistáit szervezte be jelöltnek, 44 százalékuknak van valamilyen aktivista múltja, 8 százalékuk volt más pártnak is tagja. A jelöltek 68 százaléka választókörzetében lakik, átlagéletkoruk 35-40 év között van – mondta Karácsony Gergely kampányfőnök. Már csak az ajánlószelvényeket kell összegyűjteniük ahhoz, hogy fel is kerüljenek a listára…
