Van ez az izé, ez a világháló, internet vagy mifene; ezen kell nyomulni, mert olcsóba’ van, közbe’ meg sokan használják – valahogy így hangozhat az az utasítás, amelynek aztán a pártok reklámszakemberei több-kevesebb sikerrel tudnak eleget tenni. A 2010-es parlamenti választási hadjárat legaktívabb színtere ugyanis éppen a világháló.
Ez már nem csak abban nyilvánul meg, hogy minden pártnak van egy többé-kevésbé jól sikerült, naponta többször frissített, mindenféle tartalmakat felmutató honlapja – ez ma már olyan minimum, olyan alapvetés, amire szót sem érdemes vesztegetni. Az már a korábbi kampányokban is tapasztalható volt, hogy a netfelület csodálatos alternatívát biztosít a gúnyolódásra, mocskolódásra, lejáratásra: részben a szinte vírusként terjedő gúnyversikék köröztetése, részben az internetes fórumok biztosította névtelen kommentelési lehetőségek révén.
Az viszont abszolút újdonság, hogy a pártok saját portálukon, önnön jószántukból teszik magukat közröhej tárgyává. Az MDF honlapján például a múlt héten jelent meg egy egész sor videofelvétel, amelyeken ugyanazon háttér előtt körülbelül 80 párttag és szimpatizáns mondja el, miért jó a demokrata fórum. Szakemberek szerint ezek a videók külföldi receptek szerint rendezetlenségükkel a spontaneitást hangsúlyozták, a koncepció része volt, hogy az anyagokat nem kozmetikázták, a bakik, hibák is a közzétett felvételekben maradtak. Az eredmény láttán azonban azt kell mondani: vannak dolgok, amiket egyszerűen MUSZÁJ vágni. Épeszű ember nem mond olyat, hogy egyik „kedvenc hobbija” a gyermeknevelés – pedig legalább négy szereplő éppen ilyesmit állít. Van figura, aki Bokros Lajost, a párt EP-képviselőjét országgyűlési képviselőnek nevezi, meg olyan is, aki konzervatív középoldalra vizionálja magát. És akkor még csak a mondandóra koncentráltunk, a beszédhibákról, a magyar nyelvvel való alapvető kapcsolattartási hiányosságokról, esztétikai kérdésekről (ne legyünk álszentek, egy bizonytalan szavazónál ez is szempont) nem is beszéltünk. Az már csak hab a tortán, hogy a 83 felvételből vidám fickók készítettek egy tízperces válogatást, amit aztán le kellett szedetni a pártnak a YouTube videómegosztóról – a jóindulatúnak cseppet sem nevezhető vágás tényleg siralmasan nevetségessé tette a szereplőket.
Az MSZP ugyan a honlapjára nem tette ki azt a felvételt, amelyen Mesterházy Attila kormányfőjelölt énekelve, rocksztárokat megszégyenítő vehemenciával oszt autogramokat és agitálja rohamra a „srácokat”, de azért egyetlen Google-beütéssel bárki rátalálhat. Borongós, letargikus napokon igazi felfrissülést jelent, bármilyen hangulatjavítónál hatékonyabb anyag.
A szocialista választási program viszont megtalálható a honlapon. Meggyőződéses rajongónak vagy elkeseredett, kifigurázásra alkalmas mondatokat kereső ellenlábasnak kell lenni ahhoz, hogy átrágja magát az ember annyi oldalon (szám szerint 47), s mivel egyik csoportba sem tartozunk, nem tettük. Belepillantani is elég, hogy semmitmondó általánosságok garmadáját találjuk. Mi másnak nevezhető az olyasmi, hogy „elérhetőbbé és fenntarthatóbbá tesszük a gyermekjóléti szolgáltatásokat”, vagy az, hogy „vállalkozásbarát/teljesítmény-ösztönző adórendszer” kell?
A Fidesz ugyanakkor az interneten sem bíz semmit a véletlenre. A Facebookon található Orbán Viktor-rajongói oldal tagjainak számát alig egy hónap alatt sikerült majdnem a tízszeresére duzzasztani – amit vélhetően az is segített, hogy minden netes elérhetőséggel rendelkező párttag kapott egy e-mailt, amiben értesítik, hogy a pártelnök létrehozta saját Facebook-oldalát, és ha információkat akarnak szerezni az elnök személyes híreiről, akkor csatlakozzanak. Így például megtudhatták, hogy a Duna-csúcsot kihasználva Orbán 48 óra alatt 5 közép-európai miniszterelnökkel tárgyalt. Meg hogy Magyarországon véget kell vetni a gyenge kormányok korszakának, ugyanis „az erős magyar gazdaság sokat tehet azért, hogy egész Közép-Európa Nyugat-Európa méltó gazdasági és kereskedelmi partnerévé váljon”. Csak semmi spontaneitás, az MDF megmutatta, mivel jár az olyasmi.
Nem volt spontán a héten kirobbant újabb korrupciós csúcsbotrány sem. Ezúttal a honvédelmi tárca került a figyelem középpontjába. A Budapesti Katonai Ügyészség több magas rangú főtiszt ellen indított büntetőeljárást. Az érintettek között van a Honvédelmi Minisztérium egyik főosztályának vezetője, annak beosztottja, egy állami tulajdonú cég vezérigazgatója. Eddig két tábornokot, két ezredest és egy századost hallgattak ki gyanúsítottként. Több személyt milliós csúszópénzek átvétele után vettek őrizetbe hetekkel ezelőtt. Éppen a csúszópénzek átvételekor. Merthogy egy honvédségi beszállító vállalkozó feljelentést tett, mondván, a HM egyes tisztségviselői pénzt kértek tőle azért, hogy szerződést kössön vele a honvédség. Pikáns, hogy egy katonai attasé is van a gyanúsítottak között. Hogy az egész dologra csak a letartóztatásokat követően derült fény, professzionalizmusra vall. Hogy a honvédelmi tárca illetékességi körébe tartozó intézmények két hét alatt kétszer kerültek reflektorfénybe ugyanolyan gyanúval (lásd még: a nemzetvédelmi egyetem rektorának zsarolós-korrupciós ügye), az nagyon kínos. Már szárnyra is keltek a találgatások arról, hogy lemond-e Szekeres Imre honvédelmi miniszter. Merthogy a politikai felelősségvállalás meg ilyesmi. Mondjuk, lehet, hogy nagyobb lenne a lemondásból a kár, mint a haszon így, mintegy három hónappal az új kormány megalakulása előtt (NATO-szerepvállalás, effélék okán), de üdítő lenne látni egy politikai felelősségvállalási gesztust valakitől a magyar politikai életben.
