Az már minden magyarul tudó ember előtt világos, hogy Magyarországon április 11-én parlamenti választások lesznek. Nyelvi-nemzeti közösségünk tagjainak többsége előtt az is egyértelmű, hogy ez itt most egy nagy küzdelem, rendszerváltó pártok eshetnek el a mandátumoktól, vadonatúj formációk kerülhetnek be a padsorokba. Sokan azt is tudják, hogy valamiféle kétharmad miatt is izgulni lehet; hogy pontosan kinek a kétharmadáról és hogy az ilyen arányú győzelem szükségességéről már megoszlanak a vélemények, arra most nem térünk ki. Arra viszont igen, hogy kevesen vannak, nagyon kevesen, akik értik a magyar választási rendszert. Két szavazat, területi, listás és egyéni jelölt, töredékszavazatok – nem könnyű eligazodni a fogalmak között. Ezért próbálunk meg most egy rövid áttekintést adni erről a rendszerről.
Kezdjük az egyszerűbb végén: a magyar választópolgárnak két voksa van, az egyiket a 176 egyéni választókerület egyikében adhatja le valamely egyéni választókerületi jelöltre, a másikat pártok által állított területi listára.
Egyéni jelölt az lehet, aki összegyűjt 750 érvényes kopogtatócédulát. Az egyéni jelölt indulhat valamely párt színeiben vagy függetlenként.
Ha az első választási fordulóban a választópolgárok kevesebb mint fele szavaz, a forduló érvénytelen, az újabb fordulóban pedig ismét indulhat az összes jelölt. Az idei megmérettetés vélhetően nagy részvételi arányú lesz, így meglehetősen valószínűtlen, hogy ilyen eset előforduljon, ezért ennek további lépéseivel nem foglalkozunk. Ha a polgárok több mint 50 százaléka szavaz, a voksolás érvényes. Na mármost, ha a legtöbb szavazatot begyűjtő jelöltre szavazott az adott választókerület voksoló polgárainak több mint fele, akkor az övé a mandátum. Ha viszont a leadott szavazatok kevesebb mint felét szerezte meg az első helyen álló jelölt, akkor következik a második forduló. Ezt az idén április 25-én tartják, s ebben a versenyben a választókerület első három helyezettje indulhat. Egyes politológusok szerint az idén akár már 100 választókerületben eldőlhet a mandátum az első fordulóban. A második fordulóban egyébként az egyszerű többség a mérvadó: az a jelölt jut be a parlamentbe, aki több voksot kap. Egyéni jelölti pozícióból 176 mandátum szerezhető.
A pártok területi listákat is állítanak. Magyarországon a 19 megyében és Budapesten lehet területi listát állítani. Mivel a megyék nagysága eltérő, ezért az egyes területekről delegálható képviselők száma is eltér: van megye, ahol csak 4, van, ahol 28 képviselő parlamentbe juttatására van lehetőség. Területi listát az a párt állíthat, amelynek az adott területen lévő egyéni választókerületek negyedében, de legalább kettőben van egyéni jelöltje. Például Pest megyében 4 egyéni jelölt az előfeltétele a listaállításnak, de Budapesten már 8 egyéni indulóra van szükség – emiatt van az, hogy a kisebb pártoknak nem minden megyében sikerült területi listát állítaniuk.
A területi listás választás során is számít az érvényesség (a bejegyzett szavazópolgárok legalább 50 százalékának voksolni kell), de, mint mondottuk, az idén ezzel feltehetően nem lesz gond.
Eddig még nagyjából érthető is ez a rendszer. A nehezét a mandátumkiosztás jelenti.
Először a területi listás szavazatok országos összesítését végzik el. Ennek alapján állapítható meg, hogy mekkora az az 5 százalék, amit az egyes pártoknak a parlamentbe jutáshoz teljesíteni kell. Amelyik párt országosan nem lépi át ezt a bejutási küszöböt, egyetlen helyen sem kap listás mandátumot, függetlenül attól, hogy az egyes területi listákon mekkora eredményt ért el. Így tehát aki olyan pártra szavaz, amely nem lépi át az öt százalékot, számolhat azzal, hogy voksa elveszik.
Miután megállapíttatott, hogy mely pártok lépték át az öt százalékot, egy felettébb bonyolult számítási rendszerrel határozzák meg, hogy egy-egy adott területen melyik párt hány mandátumot kap. A számítási rendszer miatt területi listák révén legfeljebb 152 mandátum osztható ki. A rendszer egyébként olyan, hogy az első két helyezett párt a listás szavazatarányához képest több mandátumot kap, mint a többi helyezett.
És ezzel még nincs vége. Mert van egy országos lista is. Országos listát az állíthat, akinek legalább hét területi listája van. Erre nem lehet szavazni, ide a töredékszavazatok jutnak (például az azokra leadott voksok, akik nem lépték át a küszöböt, vagy az azokra az egyéni jelöltekre adott szavazatok, akik nem szereztek mandátumot). Töredékszavazatok révén legalább 58 mandátum osztható ki, de ennél rendszerint jóval többen kapnak így parlamenti helyet. A küszöböt átlépő, de más módon mandátumot nem igazán szerző kis pártok számára esély az országos lista.
A kétharmados választási győzelemhez legalább 258 parlamenti mandátumra van szüksége egy pártnak. Ha például egy párt mind a 176 egyéni választókerületben megnyeri a versenyt, a területi listás fel nem használt szavazatai további (bár már nem sok) országos listás helyet eredményeznek számára. Ehhez még hozzáadódnak a megszerzett területi listás helyek, s ha az összesítésben megvan a 258, akkor van kétharmad. Az egyes pártokat ezért aggasztja az a választói hozzáállás, amely sok esetben a két leadható szavazatot megosztaná a versenyzők között.
A helyzet jelenlegi állása szerint a Fidesz, az MSZP, a Jobbik és az LMP állított húsz-húsz területi listát, ami azt jelenti, hogy ezek a pártok mindenhol választhatóak lesznek, s nekik tényleg csak az 5 százalékos küszöböt kell átlépniük a parlamentbe jutáshoz. A jelenleg 17 helyen listát állító MDF-nek több mint öt százalék kell majd (a budapesti listaállítás még nem eldöntött tény), a kilenclistás Civil Mozgalomnak 10,6 százalék kell majd, hogy országos szinten is átléphesse a küszöböt.
