Quo vadis, Magyarország? címmel szervezett a múlt héten tanácskozást a Károli Gáspár Református Egyetem Kremlinológiai Intézete, a Barankovics Alapítvány és a Konrad Adenauer Alapítvány Budapesten. A Látleletek 2010 tavaszán alcímet viselő tanácskozás házigazdája Kun Miklós történész, védnöke Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság egykori elnöke volt. Az összejövetelen vezető ellenzéki politikusok mondták el, hogyan látják Magyarország, illetve a magyar közösség megújulásának lehetőségeit, katolikus és református egyházi vezetők az egyház és társadalom viszonyáról, illetve a magyarság uniós lehetőségeiről tartottak előadást. „ Tudjuk, hogy itt nagyon nagy változás lesz Magyarországon, de szükségünk van egy léleksimogató konferenciára, hogy valami jót és szépet is halljunk ” – hangsúlyozta üdvözlőbeszédében Kun Miklós. Ma Martonyi János, az Orbán-kormány külügyminiszterének előadását ismertetjük. A Megújulás a változó világban címmel tartott értekezés rövidített, szerkesztett változatát adjuk közre.
Megújulást várunk mindannyian, megújulást az egész életünkben; gazdaságban, politikában, erkölcsben, intézményrendszerekben egyaránt. Ehhez persze arra van szükség, hogy felmérjük, mi történik a világban, mi történik körülöttünk. A kettőt tudni kell összeilleszteni – többek között ez is feladata egy távlatos külpolitikai stratégiának. A világ nagyon bonyolulttá vált, rendkívüli mértékben felgyorsultak az események és nagyon nagy a bizonytalanság. Ennek egyik legjobb példája a legutóbbi gazdasági világválság, amiről utólag mindannyian tudjuk, hogy be kellett következnie: ha ez a krízis nem lett volna, ki kellett volna találni, ugyanis a világnak, Európának különösen szüksége volt egy ilyen ébresztőre. Ettől függetlenül most sem tudjuk megmondani, mi fog történni a következő fél vagy egy évben, hogy a világ gazdasága lassan kilábal-e a válságból, vagy visszaesik.
Tehát tapasztalható egy nagyon nagyfokú bizonytalanság, kiszámíthatatlanság, aminek viszont az a következménye, hogy legalább önmagunkban biztosaknak kell lennünk. Szükségünk van olyan fogódzókra, olyan értékekre, amelyekben biztosak vagyunk. Ezeket az értékeket kell szem előtt tartanunk a napi cselekvés, ha úgy tetszik, döntéshozás folyamán; ezen értékeket kell érvényesítenünk. Ha így teszünk, nehéz döntési helyzetekben könnyebben határozzuk el magunkat, s az így meghozott döntésből oly nagy baj nem származhat, hiszen értéken alapul. A világban egyre jobban terjed ez a felfogás, egyre többen ismerik fel, hogy vannak univerzális, abszolút értékek, amelyeket követni kell, s amelyeket a történelmi egyházak is képviselnek.
A magyar külpolitika ma azért van érdekes helyzetben, mert számára az értékorientáció meg az érdekek követése szinte teljesen egybeesik. A történelem olyan helyzetbe sodort bennünket, hogy nemzetünk, közösségünk, amelyet a legfontosabbnak tartunk, nem egy, hanem hat-hét országban él, a globális diaszpórát nem számítva. Következésképpen számunkra megkerülhetetlenül fontosak az emberi jogok, beleértve a közösségi jogokat is. A közösségek önmegvalósításához, önmegtartásához, közösségi intézményi szintű kifejezéséhez mindez hozzátartozik: erről beszélünk, amikor a határon túli magyar közösségek érdekeit próbáljuk védelmezni. Ilyen szempontból szerencsés helyzetben vagyunk, mert nálunk nincs konfliktus az érdekek és az értékek között. Ezek azok a horgonyok, amelyekhez minden magyar kormánynak igazodnia kell.
Ma sokkal bonyolultabb a helyzet, mint két-három évtizeddel ezelőtt. A világ többpólusúvá vált, már nem két, s nem is egy szuperhatalom viszonya határozza meg a kisebb térségek sorsát. A világ sok tényezőjének egymáshoz való viszonya nagymértékben határozza meg a magyarság sorsát is. Hatalmas átrendeződés van folyamatban, a súlypontok lassan keletre helyeződnek át, a globalizáció első számú kedvezményezettjei a nagy távol-keleti országok, elsősorban Kína és India. A világválság ezt a folyamatot csak felgyorsítja, s ebből a krízisből a nyugati államok gyengébben, a keletiek erősebben kerülnek majd ki. A nyugati világ szerepe a globális rendszerben valamelyest csökkenni, a keletié valamelyest növekedni fog, ezt látni kell.
Ezt az átrendeződési tendenciát nagyon sokszor összekapcsolják egyfajta „Nyugat alkonya” nézettel. A közbeszéd ma arról szól, hogy Európa nagy bajban van, nem tudni, mi lesz belőle, talán az euró is megszűnik… A lényeg az, hogy Európa valóban bajban van, úgy tűnik, hogy az a nagy intézményi reform, amelyen dolgoztunk, végül is nem hozza a várt eredményeket. Az új tisztségek létrehozásával kicsit nagyobb lett a zűrzavar, mint korábban volt. De ezt még rendbe lehet hozni. Nagyon hiányzik az európai szinten egyeztetett gazdaságpolitika. De a legnagyobb bajban Európa demográfiai szempontból van. Jelenleg az EU lakossága minimális mértékben ugyan, de még növekszik, a bevándorlóknak és egyéb tényezőknek köszönhetően. A magyar szempontból fontos, hogy vannak olyan európai példák, amelyek azt mutatják, hogy hosszú távú család- és adópolitikával lehet a rossz helyzeten változtatni.
Látnunk kell, hogy az újonnan csatlakozott uniós államok közül csak Magyarország nem profitált a csatlakozásból. Nem tudtunk élni azokkal a lehetőségekkel, amelyeket mások ki tudtak használni.
Az az európai jobboldal, amely az utóbbi években nagyon erős értékorientáltságot visz a politikájába, foglalkozik az alapvető társadalmi-erkölcsi kérdésekkel, ezeket középpontba állítja. Emiatt gyakran vetik a szemünkre, hogy populisták vagyunk. Furcsa dolog ez, hiszen amikor a klasszikus baloldal beszél az egyenlőtlenségről, a kirívó igazságtalanságról, a szociális kirekesztésről, az természetes, amikor mi, akkor az populizmus. Ha megnézzük azt az okmányt, amelyet az Európai Bizottság dolgozott ki, s amely az Európa 2020 címet viseli (témája, hogy tízéves távlatban hogyan állítható újra növekedési pályára az európai gazdaság – a szerző megj.), látnunk kell, hogy az összhangban áll a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség gondolataival, értékeivel, programjával. Tökéletesen beleilleszkedünk tehát egy olyan jobbközép vonulatba, amely ma Európában gazdaságilag is a legsikeresebb és politikailag is meghatározó.
