Tőkés László
Quo vadis, Magyarország? címmel szervezett a múlt héten tanácskozást a Károli Gáspár Református Egyetem Kremlinológiai Intézete, a Barankovics Alapítvány és a Konrad Adenauer Alapítvány Budapesten. A Látleletek 2010 tavaszán alcímet viselő tanácskozás házigazdája Kun Miklós történész, védnöke Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság egykori elnöke volt. Az összejövetelen vezető ellenzéki politikusok mondták el, hogyan látják Magyarország, illetve a magyar közösség megújulásának lehetőségeit, katolikus és református egyházi vezetők az egyház és társadalom viszonyáról, illetve a magyarság uniós lehetőségeiről tartottak előadást. „ Tudjuk, hogy itt nagyon nagy változás lesz Magyarországon, de szükségünk van egy léleksimogató konferenciára, hogy valami jót és szépet is halljunk ” – hangsúlyozta üdvözlő beszédében Kun Miklós. Ma Tőkés László református püspök, EP-képviselő előadását ismertetjük. A Nemzet és kisebbség lehetőségei az EU padsoraiból nézve címmel tartott értekezés rövidített, szerkesztett változatát adjuk közre.
Trianon örökségével viaskodunk immár 90 éve, és a kommunizmus örökségével viaskodunk, noha a kommunista diktatúra bukásának idén ünnepelhetjük 20. évfordulóját. A kommunista és a trianoni múlt befejezetlen, de annak örökségéből van kiút. Ezt a kiutat Európa jelenti. Öt éve múlt, hogy Magyarország csatlakozott Európához. Ugyanebben az Európai Unióban ott vannak a felvidéki és az erdélyi magyarok is. Ezek azok a történelmi, politikai, évfordulói koordináták, amelyek között keresem mondanivalómat, a nemzet és kisebbség lehetőségeit az Európai Parlament padsoraiból nézve.
Nemzeti ügyünk európai üggyé vált, és ilyen értelemben én már nem is kisebbségről s nem is magyar, hanem európai ügyről beszélnék. Koszovó kérdése is európai ügy, Lengyelország ügye is európai kérdés. Keressük a kiutat poszt-trianoni és posztkommunista helyzetünkből, keressük Európa irányába, és akkor már tisztán fogjuk látni, mit válaszolhatunk arra a kérdésre, hogy Quo vadis, Magyarország? Quo vadis, Transsilvania? Quo vadis, határon túli magyarság? Quo vadis, natio hungarica?
Bele kell helyezkednünk egy adott politikai, európai helyzetbe. Kizárt, hogy az EU tagadásával keressük az utat. „Koppánykodással” nem lehet megtalálni a megfelelő irányt. Európából nézve az egységes nemzetszemlélet a legfontosabb. Egészséges nemzeti önszemléletre van szükségünk; ez az egyik legfontosabb következtetés. Ez sokak számára evidencia, de 2004. december 5-e, a kettős állampolgárságról szóló népszavazás is bizonyítja, hogy ebben az önszemléletünkben nem vagyunk egységesek. A 2004. decemberi önkéntes Trianonunknak erkölcsi dimenziója is van, hiszen testvér és testvér viszonya bomlik meg azáltal, hogy nem tudjuk, hova üssük a pecsétet, hogy nem tudjuk, elmenjünk-e a népszavazásra, s ha elmegyünk, hogyan szavazzunk. Még egyházi téren sem teljes az egészséges nemzetszemlélet és nemzeti önszemlélet – e téren tehát van dolgunk bőven.
A trianoni emlékév előkészítésén fáradozunk az EP-ben, mi, néppárti magyar képviselők. Egy kiállítás tervei körvonalazódnak, itthoni terveink is érlelődnek. Abban állapodtunk meg, hogy a kiállítás alanya nem Magyarország, hanem a magyar nemzet kell, hogy legyen.
Ahogy az Európai Unió politikai képviseletének az alanya is a nemzet; nem csupán a magyarországi, hanem a határon túli magyarság képviselői is a nemzet érdekében dolgoznak. Európának nem a felvidéki magyarokkal, nem a romániai magyarsággal, nem a délvidéki magyar kisebbséggel kell foglalkoznia, hanem a magyar nemzettel mint az EU tagnemzetével kell számolnia. Ha tudunk beszélni Tibetről vagy Koszovó kérdéseiről, akkor tudnunk kell szólni a magyar ügyről és a magyar ügyet tudnunk kell együtt képviselni. Két héttel ezelőtt az EP-ben ugyanazon a napon három kérdésben is meg kellett szólalnom: egyrészt a tibeti népfelkelés évfordulója alkalmából kellett szólnom, másrészt a készülő második európai cigány csúcstalálkozó kapcsán beszéltem (nagy becsben tartják az EP-ben mindként kérdést, nagyon helyesen, magam is elkötelezett támogatója vagyok ezeknek az ügyeknek), harmadrészt a délvidéki magyarverések, a magyarellenes terrorizmus ügyében szólaltam fel. Mégiscsak lehetetlen helyzet, hogy Tibetről majd minden hónapban tartanak egy konferenciát, de nekünk állandóan szerényen jelentkeznünk kell, ha a mi magyar nemzeti ügyeinkről akarunk szólni, ha fel akarjuk tornászni az EP napirendjére a mi életbevágóan fontos létkérdéseinket.
Az elmúlt másfél-két évtizedben több mint egymillióval csökkent a magyarság száma a Kárpát-medencében. Még a II. világháború sem okozott ekkora veszteséget számunkra. Ezzel is törődnünk kell, nem szabad megfeledkeznünk arról, ami ezen jelenség mögött van.
Antall József 15 millió magyarjában kell gondolkodnunk. Az Orbán-kormány nemzetpolitikája értelmében a határok feletti nemzetegyesítés szellemében kell viszonyulnunk Európához és önmagunkhoz. Nemzetpolitikában kell gondolkodnunk, nem csupán kisebbségpolitikában, mert ha ez utóbbit tesszük, elfogadjuk a trianoni egyezmény következményeit. Európai értelemben vett magyar integrációban kell gondolkodnunk, azt kell megvalósítanunk a nemzetek Európájában, hiszen ez a közeg kedvez a mi nemzetpolitikai egységtörekvéseink számára. Számomra nem az a kérdés, hogy az EP padsoraiból nézve hogyan néz ki a magyarság, hanem az, hogy mi hogyan mutatjuk fel, hogyan jelenítjük meg magunkat Európában és a nagyvilág előtt, s hogyan teremtjük meg nemzeti érdekérvényesítő képességeink számára az optimális lehetőségeket.
Európa kéretlenül nem sokat kínál nekünk – gondolok itt a szlovák nyelvtörvény kezelésére. Viszont az adott nemzetközi európai rendszerben van lehetőségünk tenni önmagunk érdekében. Növelnünk kell érdekérvényesítő erőnket, s tennünk kell önmagunkért. Erős Magyarországot kell építenünk, amely egy erős Európában elfoglalhatja az őt megillető helyét, véghez kell vinni a nemzetpolitikai rendszerváltozást a határok feletti nemzetegyesítés szellemében, s kisebbségpolitikai rendszerváltozást is meg kell valósítani mind a határon túli magyarság vonatkozásában, mind az EU szintjén egy törvény által szabályozott kisebbségvédelmi rendszer bevezetése révén.
