A kampánycsend igazából arra jó, hogy az ország megpihenhessen, vehessen egy kis levegőt, hogy az esti filmet végignézhesse a mandátumokért küzdő prominensek kamerába olvasott, meggyőzőnek cseppet sem nevezhető szlogenjei nélkül.
A vasárnapi parlamenti választás igazából túl sok izgalmat nem ígér, legalábbis olyan szempontból nem, hogy előre lehet tudni, kihez kerül a kormánykerék. Nyerni fog a Fidesz, minden jel szerint meggyőző fölénnyel, s valószínűleg Mikola Istvánt is kiengedik végre az emberek közé. Szegény egykori kormányfőhelyettes-jelöltet ugyanis a kampány kezdete óta mintha a föld nyelte volna el, s erre nincs más magyarázat, mint hogy a Fidesz stábjában valaki úgy értékelhette: a párt egyik legszínesebb egyéniségének felettébb eredeti megnyilvánulásaira (lásd még: szinglihordák, 2006) ezúttal nincs szükség, nem kell a polgárokat feleslegesen izgatni, az amúgy kiváló szakpolitikus ezúttal ne mondjon nyilvánosan véleményt sem dolgokról, sem jelenségekről. Gondolta a fene a Fidesznél, hogy ezúttal a nagy háttérember, Kubatov Gábor bizonyul majd a leggyengébb láncszemnek; a kuruc.infóra kikerült hangfelvétel, amelyen a nyilvántartott párthíveken túl nyilvántartott más hitűekről is szó esik, ha csak néhány nappal korábban jelenik meg, csúnyán bekavarhatott volna. A hanganyagra vércseként csapott le minden ellenfél, de későn, túl későn jött a szélsőjobb ajándéklabda. Meg aztán ez az emberi jogvédő izé nem is olyan kézzelfogható dolog, ami miatt tömegek fordulnának el viszolyogva a Fidesztől, magyarázni kell, hogy mi ebben a ciki. A szépkorúak nyuggerezése (nyugger = nyugdíjas, a szlengben igen elterjedt kifejezés, főleg az ifjabb korosztály körében, részben szinonimája a nemileg mégiscsak kötött mammer) persze üthetett volna, de erre 48 óra egyszerűen nem elég. Hiába, komoly dolog a kampánystratégia, nem szabad azt műkedvelőkre bízni, ezt a Fidesz a két legutóbbi parlamenti megmérettetésen nagyon jól megtanulta, s ezt a leckét a Jobbiknak még alaposan el kell sajátítania.
Az első helyezett szempontjából tehát érdektelen a holnapi meccs, izgalom az ezüstérem várományosai között várható. A második legjobb helyezésért kétségbeesetten küzd az MSZP és – igen nagy önbizalommal – a Jobbik. A pozícióharc végeredménye szempontjából ugyan lényegtelen, de a jövőbeni események szempontjából nagyon érdekes, hogy mi vár erre a két pártra a kényelmes parlamenti fotelek elosztása után. Mindkét társulás számára meglehetősen újszerű pozícióba kerül, s mindkét csapatban várható, hogy igencsak turbulensek lesznek a belső viszonyok. Az MSZP-re a közelmúlttal és az elkövetett hibákkal való komoly, őszinte szembenézés vár, ami töréseket, talán még szakadásokat is eredményezhet, a Jobbikra pedig a rendszerellenesség feladása, lévén, hogy heteken belül éppen a tagadott rendszerbe fog beépülni szervesen. Ez pedig töréseket, talán még szakadásokat is eredményezhet, mert lesznek majd, akik belülről bomlasztanák a struktúrákat, és lesznek, akik ezt az eredeti eszmék megtagadásának fogják minősíteni. A belülről bomlasztás a biztos anyagi egzisztencia megteremtésével jár majd, ami nem kicsit fogja szúrni a képviselői költségtérítésektől és bizottsági juttatásoktól távol maradottak szemét.
A negyedik hely is szinte biztosan kiosztatott már; csak az nem evidens még, hogy ezt a pozíciót a parlamenten belül vagy kívül élvezheti majd az LMP. A hét elején még biztosnak tűnt a bejutás, de aztán az SZDSZ hírbe hozta a Lehet Más a Politikát Kóka Jánossal. Kampánystratégiai szempontból zseniális lépés volt, hiszen ma Magyarországon valakit azzal gyanúsítani, hogy egy légtérben tartózkodott a szabad demokraták egykori elnökével, felér a legdurvább becsületsértéssel. Nagy kérdés, hogy Schiffer Andrásék ezt az akadályt át tudják-e ugrani.
A negyedik helyért küzd még a szabad demokratákkal dúsított MDF is; azonban éppen ez a szavazatmaximálási szándékkal megvalósított dúsítás okozhatja a vesztét, hiszen a kampány szinte teljes időtartama alatt azt kellett magyaráznia, hogy ki miért lépett vagy nem lépett ki. Hogy aztán a többi pártra nézve igen szánalmas adminisztratív listaállítási akadályoztatásról ne is beszéljünk. Nem elég, hogy (önhibájából ugyan, de) nagy hátránnyal szállt versenybe a (két) párt, még olyan akadályokat is állítottak elébe, amelyeket másoknak nem kellett megugraniuk.
A Civil Mozgalomnak senki sem jósol parlamenti mandátumot; Seres Mária formációjának a nagy célja az egyszázaléknyi szavazat elérése lehet, ez ugyanis anyagi forrásokat biztosítana a pártnak, amiből aztán lehet csapatot építeni, infrastruktúrát alakítgatni, kitartó terepmunkával egy újabb megmérettetésen komolyabb eredményt felmutatni. Ha valaki képes négy gyereket egyszerre nevelni, annak egy hatékony pártstruktúra létrehozása simán menni fog.
A vasárnap este tehát az érzelmek ideje lesz, hétfőn egy újabb kampány kezdődik, 25-én ugyanis második forduló esedékes, ami a magyar választási rendszer okán olyan sokat nyom a latban, hogy akár még fordíthat is az eredményeken. Láttunk már ilyet; noha a teljes fordításra most túl nagy esély nem mutatkozik, azért veszíteni- és nyernivalója a főbb szereplőknek kétségtelenül sok van.
A nyertes legfőbb feladata azonban az lesz, hogy ennek a depresszióssá, rosszkedvűvé vált országnak a hangulatát képes legyen megváltoztatni. És ehhez egy választási győzelem meg néhány gyorsan meghozott intézkedés nem lesz elég.
