Budapesti tudósítónktól
Nyakunkon a tél, annak minden nyűgével együtt. De amíg a nagy többség csak múló kellemetlenségként éli meg az egyre hidegebb hajnalokat, az esőáztatta utcákat, a beázó lábbeliket, addig a magyar városokban van egy réteg, amelyet nemcsak kényelmében, de létében is veszélyeztet a fagyos időjárás.
A hajléktalanok ellátásának ügye, mint minden évben, az idén is meglehetősen későn került napirendre, az illetékesek az utolsó pillanatban kapkodnak, hogy megfelelő számú melegedőt, átmeneti szálláshelyet tudjanak biztosítani azoknak, akiknek nincs fedél a feje felett.
Mindehhez kapcsolódik az Alkotmánybíróság minapi döntése, amelynek értelmében alaptörvény-ellenesnek minősül a hajléktalanok közterületen élésének törvényi tiltása. Az utca életvitelszerű használatának tilalmára vonatkozó jogszabályt tavaly fogadta el az Országgyűlés. Az ügyben Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa kérte az Alkotmánybíróság vizsgálatát. A taláros testület döntésének indoklásában kiemelte: összeegyeztethetetlen az alaptörvényben szabályozott emberi méltóság védelmével, ha az állam önmagában azt bünteti, hogy valaki kényszerűségből közterületen él. A hajléktalanság szociális probléma, amit az államnak a szociális igazgatás, a szociális ellátás eszközeivel és nem büntetéssel kell kezelnie – közölte az Alkotmánybíróság a törvény utólagos normakontrolljának következtetéseként.
Így tehát a jövőben nem lehet büntetni, szabálysértési bírsággal sújtani azt, aki egy padon tölti az éjszakát, még akkor sem, ha ezt mínusz 15 fokos hidegben teszi. Persze, ettől a fagyoskodónak nem lesz sokkal jobb az amúgy is sanyarú sorsa. A Város Mindenkié csoport például egy kutatás eredményeire hivatkozva közölte: a hajléktalanokat közvetlen diszkrimináció éri a tömegközlekedésben, a szociális és egészségügyi intézményekben, valamint a munkavállalás területén. Az MTI tudósítása szerint a civilek 2011 októberétől egy éven át tartó kutatást végeztek, amely azt vizsgálta, hogy éri-e hátrányos megkülönböztetés a Budapesten fedél nélkül élő embereket az állam képviselői részéről, és ha igen, milyen gyakran és milyen formában. A felmérésben mintegy négyszáz hajléktalan vett részt, de a kutatók olyan embereket is megkerestek, akik munkájuk során kerülnek kapcsolatba hajléktalanokkal. A felmérés gyorsjelentése szerint a válaszadók átlagosan hét éve hajléktalanok. A megkérdezettek fele öt évnél rövidebb ideje él az utcán, de 24 százalék azok aránya, akik több mint tíz éve élnek fedél nélkül. A válaszadók kicsit több mint fele az éjjeli menedékhelyet, ötödük az utcát jelölte meg lakhelyeként. Elhagyott épületben, kunyhóban, sátorban és egyéb helyen a válaszadók 29 százaléka él.
A megkérdezettek szerint a szélesebb társadalom túlnyomórészt negatív külső és belső tulajdonságokat tulajdonít nekik, ennek következtében pedig „saját önképük is meglehetősen torz”. Az érdekvédelmi csoport a kutatás eredményeire alapozva átfogó kampányt indít a hajléktalanokat érő hátrányos megkülönböztetés ellen.
Ami valóban dicséretes. Mégsem jelent fűtött szobát, meleg takarót egyetlen rászoruló számára sem. És még a legtoleránsabb átlagpolgár is tovább fog viszolyogni, ha elhanyagolt, mosdatlan, esetenként a magatehetetlenségig részeg hajléktalan vetődik melléje a metrón. Mert – mint ahogyan azt az Alkotmánybíróság is kimondta – a hajléktalanság szociális probléma, amit az államnak a szociális igazgatás, a szociális ellátás eszközeivel kezelnie kell. Még akkor is, ha több ezer ellátásra szoruló van…
