![A szobor leleplezése – Kövér László jobbról az első (Fotó: MTI) A szobor leleplezése – Kövér László jobbról az első (Fotó: MTI)](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/107194/image-thumb__107194__msz-article-nocrop/cms-image-000188772.jpg)
A szobor leleplezése – Kövér László jobbról az első (Fotó: MTI)
A nemzeti hűség államférfijának nevezte gróf Tisza Istvánt az Országgyűlés elnöke csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Cégénydányádon, ahol felavatták az egykori miniszterelnök szobrát.
Kövér László azt mondta, „Tisza István kortársai közül mindenkinél mélyebben átérezte azon évszázados magyar létparancsot, hogy az állam és a nemzet Mohács után egymástól szétvált határait mindenáron helyre kell állítani, és Magyarországot egyben kell tartani.”
Az Országgyűlés elnöke szerint a nemzeti hűség a magyar politikában azt a vágyat, akaratot és küzdelmet jelenti, amely révén helyreállítható a történelmi ország területi egysége, a magyar állam önrendelkezési képessége és a szülőföldjén élő magyarság nemzeti szabadsága és összetartozása.
A mellszobor Blaskó János Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása.