A vihar kissé elcsitult, de nyilvánvaló, hogy csak újabb vihar előtti szélcsendről van szó, hisz Macedóniában és Görögországban egyaránt heves tiltakozást váltott ki a Macedónia új nevéről született megállapodás. Azt történt ugyanis, hogy a két kormány megállapodásával lezárták a Macedónia függetlenségének kikiáltása, vagyis 1991 óta tartó viszályt, amivel az ország eddig nagyon hosszú neve helyett (Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság, amit hosszúsága miatt a kezdőbetűkből gyártott betűszóval az angolok FYROM-nak, a franciák ARYM-nak írtak, amely néven 1993-ban felvették az ENSZ-be) Észak-Macedóniának nevezik.
A megállapodás heves tiltakozást váltott mind a két országban. Mert az újabban másutt is erősödő nacionalizmus nemzeti romantikájában mindkét ellenzék nagyon kedvező eszközt talált a kormány támadására. Macedóniában hiába voltak a józan hangok. „1945-ig nem volt macedón állam.” „Nincs szükségem sem Sándorra, sem Fülöpre, hogy tudjam: macedón vagyok.” „A nyelven szláv, a vallásom ortodox, mi közöm nekem Sándorhoz?” Az országban heves tüntetések robbantak ki, összetűzések voltak a rendőrséggel. Gjorgje Ivanov államfő nem hajlandó aláírni a parlamentben elfogadott törvényt, mert az szerinte elárulja a nemzeti identitást és az országot alárendelt helyzetbe hozza egy másik állammal szemben.
Görögországban is heves tüntések voltak, megdobálták a rendőröket, sőt követelték Alekszisz Ciprasz miniszterelnök letartóztatását hazaárulás miatt. Az ellenzék maximálisan ki akarja használni, hogy a görögök 68,3 százaléka ellenzi a megállapodást Szkopjéval. A választók pedig olyanok, hogy egyszerre elfelejtik, miért buktatták meg az ellenzék főerejet, az Új Demokrácia nevű pártot, mára annak támogatottsága 30,6 százalékos, a Sziriza 16,2 százalékos támogatottságával szemben.
Európa számára pedig azért tanulságos az egész, mert a macedón és a görög példa, mint egy görbe tükörben, felnagyítva és torzítva mutatja a másutt is érvényesülő nacionalista hőbörgés egész fonákságát. Az történt ugyanis, hogy a macedónok részben kompenzációt keresve arra, hogy a görögök elvitatják tőlük nevüket, a bolgárok nyelvüket, a szerbek pedig vallásukat, részben a nemzeti identitás erősítésére kisajátították azt a történelmet, amit a görögök és a bolgárok a sajátjuknak tartanak.
Az még kisebb jelentőségű és méretű volt, hogy magukénak kiáltották ki azt a 958-től 1014-ig Prizren fővárossal uralkodó Samuilo cárt, akit a bolgárok bolgárnak tartanak. Nagy Sándor Macedóniájának kisajátítása azonban hihetetlen méretet öltött. 2014-ben 80 millió eurót terveztek, de végül 300 milliót költöttek Szkopje fényének növelésére. Többek között 10,4 millióba került Nagy Sándor hatalmas lovas szobra. De szobrot kapott apja, II. Fülöp is, és repülőteret, autóutat stb. neveztek el Nagy Sándorról.
A görögöket már ez is irritálta. Ez önmagában még nem lett volna olyan nagy baj. Mi, magyarok nem vesszük sértésnek, hogy Hunyadi Jánost még két nemzet vallja magáénak. De nem sértődnénk meg akkor sem, ha a bosnyákok lovas szobrot emelnének valamelyik Árpád-házi királyunknak, aki az ő királyuk is volt, csakhogy azt mondhassák, nekik már majd’ ezer évvel ezelőtt országuk volt.
A görögök azonban találtak egy másik, igazibb okot arra, hogy tiltakozzanak. Azt, hogy van nekik egy Macedónia nevű tartományuk. Önmagában még ez sem lenne valami nagy probléma, hisz Belgiumnak is van egy Luxembourg nevű tartománya. Mégsem gondolják a belgák, hogy Luxemburg jogot formál erre a tartományra. A luxemburgiak sem látják akadálynak, hogy egy belga tartománnyal azonos nevük van. A görögöknél azonban jobban hat a balkáni lelkület, a névazonosságban annak jelét látták, hogy Macedónia jogot formál erre a tartományra. Sőt annak a tartománynak jelentős macedón kisebbsége van, amely az elszakadás követelésével léphet elő.
Most a macedón nacionalizmus az ellen tiltakozik, hogy országuk neve elé odakerül az „észak” megjelölés, és megígérték a Nagy Sándor-kultusz mérséklését, bizonyos dolgok megváltoztását is. Szerintük ezzel veszélybe kerül a nemzeti identitás. A görög nacionalizmus pedig azt rója fel, hogy az ország nevében egyáltalán megmarad az, hogy Macedónia. Mindez azonban nyilvánvalóan csak ürügy, valójában arról van szó, hogy a nacionalizmus szítása hatékony eszköznek mutatkozik a kormányok támadására és a tömegek megdolgozására.
Európa és a világ viszont ezzel szemben megjutalmazta mind a két kormányt, mert segítettek levenni a napirendről egy európai problémát. Macedóniát felveszik a NATO-ba, amit eddig Görögország vétója megakadályozott. Az EU pedig megígérte, hogy egy év múlva megkezdik a csatlakozási tárgyalásokat Macedóniával. Utóbbinak a jelentőségét az ellenzék csökkenteni próbálja, azzal érvelve, hogy az egy évre szabott határidő azt jelenti, hogy a tárgyalások megkezdése még nem biztos. A politika butasága miatt nem vesz tudomást arról, hogy az EU az ellenzéki lárma miatt fogalmaz óvatosan. Megeshetik ugyanis, hogy a népszavazás (ami viszont értelmetlenné tesz minden jelenlegi nacionalista lármát, hisz a nép dönt) elveti a megállapodást.
Jutalmat kapott Görögország is. Megállapodás jött létre arról, hogy újabb 15 évvel meghosszabbítják a görög adósság visszafizetésének határidejét, az Európai Központi Bank visszautalja a görög kötvényeken keresett összeget, és az ország újabb 20 milliárd eurót kapott. Az igazi haszonélvező azonban Európa: okulhat a nacionalizmus tobzódásán.
