A politika csődöt mondott. Felszínre került, hogy a nemzeti érdekek védelmének hazafias szóáradata, a hordószónokoknak a nemzettel kapcsolatos vaklármája csak ámítás. Jobbik esetben arra szolgál, hogy elterelje a figyelmet a kegyetlen tényről: ebben a globalizálódott világban minden függetlenség csak álom. Főképp azt célozza, hogy elterelje a figyelmet a nemzeti kormány tehetetlenségéről, a gondokról, a nehéz helyzetről. Rosszabbik esetben csak azt éri el, hogy háborús feszültség támad, mert másokat, más nemzetet okol minden bajért, és el akarja hitetni, hogy a másik nemzetet ellenségnek kell tekinteni. Nem csoda, hogy ilyen helyzetben jelentkezik valaki a politikán kívülről, aki annak hirdetésével toboroz villámgyorsan híveket, azzal nyeri meg a tömegeket, hogy szembeszáll ezzel a politikával.
Ennek a jelenségnek erősebb vagy gyengébb jelei sok helyütt megmutatkoznak és Olaszországban már választást nyert egy ilyen hirtelen feltűnő bohóc. Az ukrán helyzet azonban azzal került reflektorfénybe, hogy e jelenséget mintegy sűrítve és felnagyítva a legteljesebben tükrözi a vasárnapi elnökválasztás. Ukrajnában ugyanis – hihetetlenül sok, kezdetben 89 induló és végül megmaradt 44 jelölttel – elnököt választanak a következő öt évre. És ennek a választásnak az esélylistáján a mostani elnökkel és egy egykori miniszterelnökkel szemben egy tegnap feltűnt komédiás – Volodimir Zelenszkij – áll az élen. De menjünk sorjában!
Csak röviden emlékeztetnék arra, hogy Ukrajnában véres tüntetések után puccsszerűen új rendszert teremtettek. (A parlament leváltotta a közvetlenül megválasztott elnököt, akinek leváltásához népszavazás kell. Romániában már volt rá példa, hogy az elnök a parlamenttel szemben megnyerte a népszavazást.) Az igazi baj azonban az volt, hogy a megdöntött rendszer helyébe a fegyveres bandák félfasiszta rendszerét állították.
Elsősorban a lakosság 17,3 százalékát tevő oroszok ellen fordultak (még az orosz könyveket is betiltották), de olvasóink jól tudják, milyen megpróbáltatásoknak vannak kitéve az ott élő magyarok is. (Még Izraelt is magukra haragították. Nemcsak azzal, hogy a holokauszt súlyát csökkentve népirtássá akarják nyilvánítani a „golodomort”, az ukránok tömeges éhhalálát a sztálini rendszer alatt, hanem nemzeti hősként tisztelik azokat, akik a kiirtották az ukrajnai zsidókat.)
A fő probléma az, hogy a rendszer az oroszok elleni kampánnyal tartja fenn magát. Nemcsak képtelen arra, hogy akár autonómia felkínálásával is megpróbálja megoldani az országból kiszakadt két orosz többségű „népköztársaság” kérdését, hanem a feszültség állandó fenntartásával tartják fenn a rendszert. A „népköztársaságok” határán szinte naponta lőnek. És Petro Porosenko elnök éppen a választásra időzítve háborús feszültséget teremtett Krím körül az ismert incidens kiprovokálásával.
Erre a feszültségre szükségük is van, mert ezzel tudják elterelni a figyelmet két dologról: az ország rosszabbodó gazdasági helyzetéről és a hihetetlen méretű korrupcióról. A gazdasági helyzetre az jellemző, hogy az ország gazdasága 2015-ben 9,8 százalékkal visszaesett, és az azóta tartó 2 százalék körüli növekedés nem tudja szavatolni még a korábbi szerény szint elérését sem. Közben mintegy 30 százalékos lett az infláció, csikorog a gazdasági gépezet, nő a külkereskedelmi hiány, és a gazdaságot csak a külföldi kölcsönök tartják lélegeztetőgépen.
A korrupcióval pedig az a helyzet, hogy a rendszerváltással a szegény Ukrajnában annyi milliárdos lett, mint egész Közép-Európában. Csoda-e, hogy ebben a helyzetben mindenki, aki közel van a tűzhöz, meg akar gazdagodni? (Jellemző: az ország helyzetét a Le Monde Az oligarchák árnyékában címmel ismertette.)
A második mandátumért induló Porosenko most is oroszellenességgel akarja megnyerni a választást, azt hirdetve, hogy ezt a harcot csak ő képes győzelemre vinni. (A helyzet veszélyeiről sikerült is meggyőzni az ukránokat: 60 százalékuk biztosra veszi, hogy a háború elkerülhetetlen.) Azzal azonban nem számolt, hogy közben megváltozott a hangulat. (Ami nem csoda, hisz nemcsak az évezredes közösség tudata hat, hanem az is, hogy az ukránok 30 százalékának családjában van orosz.) Ma már az a helyzet, hogy az ukránok 48 százalékának van jó véleménye Oroszországról, és 77 százalékuknak jó a véleménye az oroszokról.
Ilyen helyzetben nem csoda, hogy jelentkezhetett egy színész, Volodimir Zelenszkij, aki azzal vált ismertté, hogy egy tévésorozatban, amelyben egy tanár véletlenül az ország köztársasági elnöke lett, ő játszotta a főszerepet. Úgy látszik, kedvet kapott rá, hogy az életben is megpróbáljon elnök lenni. A jelenlegi rendszer elleni kirohanásaival sikerült is az esélylista élére kerülnie. Olyanokat hirdet ugyanis, hogy „az embereknek elegük van a régi gárdából”. „Mindenütt korrupció van”. „Csökkenteni kell a kormány befolyását az életünkre.”
Így az a helyzet, hogy ő mint 1978-ban született, tehát a rendszerváltáskor csak 12 éves ember, ott áll az elnökjelöltek népszerűségi listájának az élén. A közvélemény-kutatás szerint az első fordulóban a szavazatok 25,1 százalékát szerzi meg, tehát majdnem annyit, mint az utána következő két jelölt: Petro Porosenko és Julija Timosenko. Eszerint csak az a kérdés: Porosenko vagy Timosenko kerül-e a második fordulóba? Az azonban nem biztos, hogy Zelenszkij nyer Porosenkóval szemben. Van olyan vélemény, hogy Porosenko segítette elő, hogy 44 jelölt legyen, arra számítva, hogy a második fordulóban mögéje állnak.
