2024. december 3., kedd

Haverpus Lajos a szociális központ megbízott igazgatója

A Komgrad szakembereinek köszönhetően az aszály ellenére is zavartalan a vízellátás Topolyán – Ülésezett a községi képviselő-testület

A topolyai községi képviselő-testület előző üléséről készült jegyzőkönyvének elfogadásával kezdődött az ülés, majd Stefan Lopušina képviselői mandátumának megszűnését is elfogadták. A Mandátumvizsgáló Bizottság jelentése alapján Gordana Orešaninnak ítélték oda a mandátumot, aki ünnepélyesen letette az esküt. Ezúttal is nagyon fontos határozatok születtek a képviselő-testület ülésén. Szatmári Adrián polgármester többször is felszólalt, és az ülést követően lapunknak is nyilatkozott.

– Két intézmény esetében neveztünk ki igazgatókat. Az egyik a szociális központ, amelynek a következő egyéves időszakában Haverpus Lajos megbízott igazgatóként tölti be ezt a funkciót. A másik intézmény a könyvtár Topolyán, ahol Bednárik Prokecz Zitát négyéves mandátumra nevezték ki. Mindkét igazgatónak sikeres munkát kívánok. A mai ülésen a testületi tagok elfogadták a közvállalatok 2023-as évi jelentését. Itt elsősorban a Piac Közvállalatra és a Telekrendezési Közvállalatra gondolok, ugyanakkor elfogadták azt a javaslatot is, hogy a regionális depónia, valamint a Piac Közvállalat a megvalósított jövedelmének 50 százalékát be kell fizetnie a községi költségvetésbe. Ez a két gazdasági szereplő esetében mintegy 200 ezer dináros összeget tesz ki. Ezenkívül személycsere történt három intézménynek az igazgatóbizottságában, a Bambi Iskoláskor Előtti Intézményben, a múzeumban és a Művelődési Házban – fogalmazott a polgármester.

A Komgrad Kommunális Közvállalat bizonyos döntéseire vonatkozóan bírálatot intéztek az ellenzéki képviselők. Ezekre a polgármester is reagált az ülésen.

– A Komgraddal kapcsolatban szeretném elmondani, hogy még ilyen nagy szárazság, aszály idején is megmutatkozott a hozzáértés, a szakmai felkészültség. Topolya községben nem voltak különféle korlátozások és megszorítások, vagy egyéb jellegű problémák a vízellátás területén. Szeretném kihasználni az alkalmat, hogy megköszönjem a Komgradnak a szakszerű, a hozzáértő munkát, és hogy biztassam őket, továbbra is így működjenek. Az önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy a közvállalat továbbra is sikeresen működjön. Szeretném azt is elmondani, hogy egyeztettünk a közvállalattal, és a község területén bevezette a kommunális hulladéknak az összegyűjtését és elszállítását. Következő lépésként megkezdődik a szelektív hulladékgyűjtés is. Ez várhatóan ősszel történik meg. Arról, hogy pontosan mikor kezdődik meg a szelektív hulladékgyűjtés, és milyen módon, a polgárokat, a lakosokat időben tájékoztatjuk – nyilatkozott.

A községi képviselő-testület következő ülése várhatóan az a díszülés lesz, amelyet a városnapi rendezvénysorozat keretében hívnak össze, és amelyen a Pro Urbe díjakat is átadják.

– Szeptember 12-én, csütörtökön tartjuk a képviselő-testület díszülését. Ekkor adjuk át a Pro Urbe díjakat, a köszönőleveleket és a plaketteket azoknak a személyeknek és szervezeteknek, akik/amelyek hozzájárultak Topolya község fejlődéséhez és a község hírnevének öregbítéséhez. Az idén a Topolyai Alapfokú Zeneiskola és dr. Dobrila Cvetićanin a Pro Urbe díj várományosa. Úgy gondolom, hogy az intézmény és a doktornő az elmúlt időszakban végzett tevékenységével és munkájával hozzájárult ahhoz, hogy ez a község fejlettebb, gazdagabb és sokszínűbb legyen – mutatott rá Szatmári Adrián.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A csütörtöki ülés (Tóth Péter felvétele)