MUNKATÁRSUNK JEGYZETE
Öt nappal a „szuperkedd” előtt (amikor 14 államban előválasztanak, és sok minden eldőlhet) vadnyugati hangulatban zajlott a még versengő öt republikánus jelölt televíziós szópárbaja. A texasi „csatatéren” – ahol akár rejtett pisztolyok is legálisan előfordulhatnak a közönség, sőt a hadakozók ruhája alatt – nyílt színi összecsapásra, jónéhányszor percekig tartó bábeli hang- és zűrzavarra került sor az éllovas Donald Trump, illetve a két közvetlen rivális Marco Rubio és Ted Cruz között. Birokra ugyan nem keltek, de a „szigorú” vitaszabályoknak fittyet hányva próbálták harsány megjegyzésekkel sárba döngölni egymást olyan sikeresen, hogy a házigazda CNN hírtévé sokat látott műsorvezetője, Wolf Blitzer sem volt képes rendet tenni.
Ez volt az utolsó esély a floridai meg a texasi szenátor számára, hogy megpróbálják kisiklatni az egyre nagyobb gőzzel robogó ingatlanmágnás előválasztási vonatát. Trump növekvő fölénnyel hármat megnyert az eddigi négy előválasztás közül, és az elsőt is csak hajszállal vesztette el úgy, hogy két hazugságot is rábizonyított Cruzra: a texasi ügyvéd az iowai jelölőgyűlések napján furfangos szórólapon dr. Ben Carson (a halkszavú nyugalmazott idegsebész) visszalépésének hírét terjesztette, arra biztatva annak támogatóit, hogy már ne is szavazzanak rá. Cruz egyébként hasonlóan alattomos taktikát választott Dél-Karolinában is, de ott már veszített.
A támadássorozatot Rubio kezdte, de a korábbi próbálkozásaival ellentétben egyáltalán nem vonult vissza Trump lekezelő, szó szerint csendet parancsoló visszavágásai előtt, hanem állta a sarat, sőt több csörtét meg is nyert. Cruz – hármuk közül a legcsavarosabb eszű ügyvédszónok – csak nehezen tudott csatlakozni a szóháborúhoz, de voltak pillanatok – hosszú percek! –, amikor egyszerre tüzeltek a kettejük között álló-tornyosuló milliárdosra. Trump nem lenne Trump, ha nem állta volna az össztüzet, sőt – felsőbbrendűségét demonstrálandó – még csak rá sem nézett ellenfeleire. Ám azért meg-megingott ő is, és egy pillanatban már csak azzal tudta a szógolyókat hárítani, hogy egyszerre mindkét üldözőjére mutatva elharsogta: „Ez az alak nyögőművész, emez meg hazug.” A ritkán hallott városi szleng arra vonatkozott, hogy Rubio tehetséges ugyan, de „zöldfülű” lévén a „nagyok” között idegeskedve rendszeresen belebotlik saját nyelvébe. (Amire viszont most egyáltalán nem került sor.)
A másik két résztvevő alig jutott szóhoz. John Kasich ohiói kormányzó – ötük közül a legtapasztaltabb politikus – saját Clinton alatti költségvetési érdemeit ismételgette. Dr. Carson pedig egy pillanatban félig tréfásan megjegyezte: „Kérném, hogy engem is támadjon már meg valaki, hogy válaszolhassak...”
De miről szólt ez az egész szóvihar!? Elsősorban egymás elhiteltelenítéséről. Erre vonatkozó példalavinát zúdított egymás fejére „a nyögő, a hazug és a csúf”. Néha viszont kitértek az embereket foglalkoztató politikai kérdésekre is. Például arra, hogy Trump, aki mind a 11 millió illegális bevándorlót deportálná, és Mexikóval fizettetné meg a határfal kiépítését, maga is foglalkoztatott külföldieket floridai szállodáiban. A három demagóg „vezérürü” egyébként abban próbálja túllicitálni egymást, hogy melyikük kezelné drasztikusabban nemcsak az illegális letelepedőket, hanem azoknak a már az USA-ban született gyermekeit is. Az egész republikánus hangzavarban az a legmulatságosabb, hogy a Trumpot üldöző mindkét szenátor kubai bevándorlók gyermeke, és pont arra hivatkoznak mint az „amerikai álom” megvalósulására, ismételgetve, hogy a legális bevándorlást ők is támogatják. Csak éppen azt „felejtik el” hozzátenni – amit még a legnagyobb spanyol nyelvű tévéhálózat, a Telemundo riporternője (aki egyébként kemény kérdéseket tett fel) sem tudta bevetni –, hogy a kubaiak abszolút kiváltságos helyzetben vannak a többi latin-amerikaival szemben. Nekik nem kell illegálisként belopakodniuk az országba: elég, ha a „kommunista üldöztetésre” hivatkoznak, és máris joguk van letelepedni. Ma minden tizedik kubai az USA-ban él, sőt a diplomáciai kapcsolatok rendezése óta meg is ugrott az újonnan érkezők száma, hiszen hamarosan vége szakadhat a kiváltságnak.
A nagy texasi szózivatarban ezúttal kevesebb idő jutott az Obama- és Hillary-ellenes támadásokra. Azt azonban mindannyian megfogadták, hogy megválasztásuk esetén azonnal eltörlik az egészségbiztosítási jogokat. Faramuci fordulatként Trump az egyetlen, aki kitart amellett, hogy ő mégsem „hagyna senkit az utcán meghalni”, még ha nincs is biztosítása. A másik két konzervatív cowboyt az ilyen apróság nem érdekli: számukra perdöntő, hogy az alkotmányba nincs beleírva a gyógykezeltetést szavatoló jog. Mint azt Cruz, a fundamentalista keresztény alkotmányértelmezés vakmerő lovagja elmagyarázta (annak kapcsán, hogy Obama nem jelölhet új főbírót, mert akkor konzervatívból liberálisba csapna át a legfelső bíróság korábbi egyfős többsége): „Az alkotmány nem egy élő, lélegző” alapokmány – hanem nyilván kőbe vésett evangélium, amit tilos a változó idők szellemében értelmezni.
Őt aztán végképp nem izgatja, hogy az amerikai politikai rendszer változásképtelenségét – még a konzervatív politikai filozófusok szerint is – éppen ez a „kőkorszakba” visszamutató értelmezés okozza. A himnusz hallgatásakor Cruz volt az egyetlen, aki – teljesen szokatlanul – zakója alá dugta jobb kezét, hogy az még közelebb legyen a szívéhez. (Remélhetően nem egy rejtett pisztolyhoz próbált nyúlni.)