2024. augusztus 19., hétfő

Brazília történelmi válságba süllyedt

Példa nélküli politikai válságba süllyedt Brazília, ahol a lakosság egyre hangosabban követeli az államfő távozását. A feszült helyzethez a gazdasági teljesítmény visszaesése és a Petrobras állami olajvállalat körüli korrupciós botrány vezetett.

A 2003 óta hatalmon lévő Brazil Munkáspárt (PT) tekintélyét két nagy korrupciós botrány is megtépázta. Az egyik a Mensalão-ügy, amely még 2005-ben kezdődött, amikor kiderült, hogy a kormánypárt Luiz Inácio Lula da Silva akkori elnök első mandátuma idején csúszópénzt folyósított a parlamenti képviselőknek a kormány által benyújtott törvényjavaslatok támogatásáért. A visszaélésekkel összefüggésben a PT több magas rangú tagját is börtönbüntetésre ítélték.

Az újabb botrány 2014 márciusában pattant ki, s az előzőnél jóval nagyobb hullámokat vert. Hat építőipari cég a Petrobrasszal összejátszva megrövidítette az adófizetőket, és cégvezetők, pártok és politikusok zsebébe juttatta a törvénytelenül szerzett összegeket. Az ügy gyanúsítottjai között több tucat politikus is van, akiknek már a mentelmi jogát is felfüggesztették. A korrupcióban érintett összeg dollármilliárdos nagyságrendű, és a gyanúsítottak között van Lula is.

Azért került szorult helyzetbe, mert a visszaélések idején (2003 és 2010 között) ő volt a Petrobras igazgatótanácsának az elnöke. Az ügy egyik legutóbbi fejleményeként Lulát március 4-én őrizetbe vették. Azok után, hogy szerdán az elnöki hivatal az államfői kabinet miniszteri rangú vezetőjévé nevezte ki, ügyében már csak a legfelsőbb bíróság járhat el. Olajat öntött a tűzre, hogy másnap két szövetségi bíró is törvényszéki határozatot adott ki, mellyel felfüggesztette Lula kabinetfőnöki kinevezését. Szerintük kinevezése csupán arra szolgál, hogy Lula kibújhasson a felelősségre vonás alól.

A Petrobras-botrány éppen a Dilma Rousseff elnök újraválasztásáért folyó kampány idején robbant ki, és csak hajszálon múlt, hogy Rouseff tavaly októberben újra megnyerte a választást. Népszerűsége azóta folyamatosan csökken, egyrészt az egyre növekvő botrány, másrészt a saját táborában is népszerűtlen megszorítási intézkedések miatt, amelyek szöges ellentétben állnak választási ígéreteivel. Az ellenzék bizalmatlansági indítványt sürget az elnök elmozdítására, arra hivatkozva, hogy Rousseff 2014-ben kozmetikázta az állam pénzügyi mérlegét a stagnálás mértékének leplezése, valamint újraválasztásának elősegítése céljából.

Időközben a PT megkerülhetetlen szövetségesének számító Brazil Demokratikus Mozgalom Pártjának (PMDB) egyik vezető tagja, Eduardo Cunha ellen is eljárás indult a Petrobras-ügyben. A Rousseff első számú ellenlábasának számító Cunha az elnök elmozdítását célzó parlamenti eljárás kezdeményezője.

A brazil társadalom egyre elégedetlenebb a kialakult helyzettel. 2013 júniusában hatalmas megmozdulásokra került sor, amelynek során összecsapások törtek ki a rendőrök és a tüntetők között. Több millióan vonultak utcára, hogy tiltakozzanak a korrupció, a politikai osztály egésze, a közszolgáltatások silány minősége és a 2014-es foci vb megrendezésével járó óriási kiadások ellen. A jobboldal szimpatizánsai 2015 óta már háromszor vonultak utcára, hogy az elnök távozását követeljék. Múlt szombaton országszerte soha nem látott tömeg, több mint 3 millió ember vett részt a kormányellenes megmozdulásokon.