Senki nem várta úgy az olimpia kezdetét, mint az amerikai Republikánus Párt vezetősége és annak kulcsalakjai. Reményeik szerint a tévénézők figyelmét végre valami eltereli Donald Trump múlt heti önromboló ostobaságairól és a jobboldali „bajnokjelölt” elnökválasztási esélyeinek földcsuszamlásáról. Két héttel ezelőtt ugyanis még Trump vezetett országos viszonylatban 2-3 százalékkal, a heti közvéleménykutatás alapján pedig már Hillary Clinton van elöl 6–10 százalékkal.
Persze túl korai eredmények ezek, sok minden történhet még november 8-áig. De ha valaki azt hinné, hogy ez az elemző elfogultan számolt be a demokrata konvencióról vagy a jelenlegi állapotokról, akkor figyeljen a republikánus stratégák dühére és döbbenetére, amellyel jelöltjük baklövéseit tárgyalják. Konzervatív kolumnisták egész sora állt át a héten Hillary oldalára, republikánus politikusok és pénzeszsákok támogatták meg a demokrata politikusnőt. Egyre többen belátják, hogy a mániákus felhőkarcoló-mágnás narcisszoid egzibicionizmusból csinálja, amit csinál. Nem képes saját kampányszakértőinek a tanácsait sem megfogadni, nem hajlandó a párt legkiemelkedőbb alakjainak (Paul Ryan képviselőházi elnöknek és John McCain arizonai szenátornak) az újraválasztási kampányát támogatni, és végtelenül kicsinyes módon azon nyomban nekimegy mindenkinek, aki a legkisebb mértékben is bírálja. Önmaga alatt vágja a fát, egyre mélyebbre ássa magát saját „toronyházgödreibe”.
Ráadásul még annak a gyanúja is felmerült, hogy szlovén felesége húsz évvel ezelőtt illegálisan dolgozott alacsony szintű fotómodellként az Egyesült Államokban. Melania maga mesélte a sajtónak, hogy ő bizony minden törvényt betartott, és néhány havonta visszautazott Szlovéniába, hogy „újrapecsételtesse a vízumát”. Csakhogy olyan munkavállalói vízum egyszerűen nem létezik, amelyet pár havonta külföldön kell „újrapecsételtetni”. Hatalmas pofon lenne az éppen az illegális bevándorlók becsmérlésével befutó férjének, ha ez bebizonyosodna – márpedig máris kikérte egy Clintont támogató csoport az erre vonatkozó állami adatokat.
Trump az elmúlt héten az Egyesült Arab Emirátusokból bevándorló Khan házaspárral hadakozott, amelynek a fia 2004-ben amerikai századosként esett el az iraki háborúban, és ezért megkapta a legnagyobb posztumusz kitüntetéseket. A férj elegáns, de érzelmektől fűtött beszédet tartott a demokrata konvención. Felrótta Trumpnak, hogy minden kritérium nélkül üldözi a muzulmánokat, holott, íme, vannak olyanok is, akik az Egyesült Államokért áldozták az életüket. (Trump viszont négyszer is kijárta annak idején, hogy elkerülje a vietnami háborúba való besorolást.) Khan úr felvetette a kérdést, hogy Trump olvasta-e egyáltalán az amerikai alkotmányt – amely még a 18. század végén megtiltotta a vallási diszkriminációt –, és zakója belső zsebéből előhúzott egy kis méretű példányt, felkínálva Trumpnak, hogy kölcsönadja neki.
A jobboldal jelöltje úgy begurult ettől, hogy napokon keresztül vagdalózott az egyébként ismeretlen házaspárral szemben, amivel kihívta maga ellen még a jobboldali sajtó haragját is: Amerikában egyszerűen nem illik veteránokat sértegetni, főleg nem olyan családokat, akiknek közvetlen hozzátartozójuk háborúban esett el.
A republikánus pártvezetés egyes hírek szerint pánikba esett Trump fegyelmezetlensége miatt, és a hétvégén egy küldöttséget meneszthet a jelölthöz vagy felnőtt gyermekeihez (Reince Priebus pártfőtitkár, Newt Gingrich volt elnökjelölt és képviselőházi elnök, valamint Rudi Giuliani volt New York-i polgármester összetételben), hogy jobb belátásra bírják. Az is kiszivárgott, bár nincs rá semmilyen bizonyíték, hogy utánanéztek: milyen módon lehetne lecserélni az alig három hete szentesített jelöltjüket, ha a földcsuszamlás tovább tart. A pártszabályzat erre lehetőséget is ad, noha a vonatkozó szabályt soha nem használták még ki.
Trump kampányemberei közben arról beszélnek névtelenül az újságíróknak, hogy a stábban teljes a káosz: senki semmiben nem dönthet, minden a jelölt pillanatnyi szeszélyétől függ – aki mintha csak szándékosan hagyná kicsúszni a kezéből a győzelem szinte már elértnek hitt fantommadarát. Egyesek szerint Trump valójában nem is akar nyerni, mert míg a nagygyűlések őt istenítő hangulatát élvezi, addig a kormányzás sokkal nehezebb és földhöz ragadtabb napi robotját borzasztóan unalmasnak tartaná. Egyedül Paul Manafort, az orosz milliárdosokhoz közeli kampányfőnök (és Viktor Janukovics bukott putyinista ukrán elnök volt tanácsadója) az, aki szerint minden rendben van, ám ő is homályosan fogalmaz: „Én azt irányítom, amivel a jelölt megbízott, minden más az ő kezében van.”
Trump rettenetes mondolatainak hosszú sorát kellene idézni ahhoz, hogy kormányzásra való képtelensége világossá váljék. Ahelyett azonban elégedjünk meg annyival, hogy immár szélsőségesen konzervatív kommentátorok egész sora teszi fel a kérdést: Nem kellene-e pszichiátriai vizsgálatnak alávetni a republikánus párt újdonsült zászlóhordozóját, mielőtt az atomfegyverek kódját adnák a kezébe, amivel – egy rossz pillanatában, vagy ha egy apróság miatt feldühödik – egész világunkat katasztrófába sodorhatná.
