A svájci csokoládé és a sajt Kim Dzsong Un ifjú észak-koreai vezér kedvenc csemegéi. Nincs ebben semmi különös, ugyanis a sztálinista országot 2011 vége óta irányító fiatalember hazájától távol, Svájcban járt magániskolába, húgával Kim Jo Dzsonggal együtt.
(Léphaft Pál karikatúrája)
A síelést is ott kedvelte meg, s ezért hazájában pazar téli üdülőközpontot is építtetett. Amióta apjától átvette a hatalmat, igyekszik új stílust meghonosítani hazájában; gyakran jelent meg a nyilvánosság előtt, vidámparkokba, rockkoncertekre, sőt – nagy kosárlabda-rajongóként – mérkőzésekre is ellátogatott. Újévi beszédét is a tévében mondta el; ilyenre 19 éve nem volt példa Észak-Koreában. A 2014-es esztendőt pedig tűzijátékkal köszöntötte Phenjanban, ami viszont az első ilyen rendezvény volt a fővárosban.
Az ősz elején azonban váratlanul eltűnt a nyilvánosság elől. Hat hétig nem mutatkozott népe körében. Ez azért furcsa, mert uralkodása alatt ilyesmire még nem akadt példa a diktatórikus országban, ahol eddig mindent és mindenkit saját akaratának igyekezett alárendelni. Az akadékoskodókat félreállította, vagy kivégeztette. Rezsimje mindenkit félelemben és rettegésben tart. Többször összeakaszkodott már a szomszédos országokkal is, elsősorban Dél-Koreával. Jó néhány államot, közöttük az ősellenségnek tartott Egyesült Államokat, Dél-Koreát és Japánt pedig atomcsapással riogatta.
Tehette, hiszen a Kim-dinasztia birtokában már régóta van atombomba. A fiatal elnök-diktátor hatalomra kerülése óta egy földalatti kísérleti robbantást is végrehajtottak (2013 elején), az ENSZ többszöri tiltása és szankciói ellenére. Hagyományos rakéták tucatjait pedig kísérleti jelleggel lőttek ki az elmúlt néhány évben. Hasonlóképpen járt el Phenjan 2012 decemberében is, csak akkor épp – atomtöltet hordozására is alkalmas – első interkontinentális ballisztikus rakétáját próbálta ki. Sorozatos fenyegetőzéseivel az utóbbi évek legnagyobb feszültségét gerjesztette a térségben.
Kim Dzsong Un hollétéről sokáig semmit sem lehetett tudni. Szeptember 3-án megjelent ugyan az állami médiában, de utána hetekig semmi hírt nem hallhattunk róla. A legfelsőbb népi gyűlésnek (tanácsnak) nevezett parlament szeptember végi ülésén sem jelent meg. A 24 milliós ország látszatparlamentje évente egyszer, legfeljebb kétszer tanácskozik, ezért még feltűnőbb volt a távolléte. Meg is kezdődtek a találgatások; egészségügyi problémákkal, illetve gyógykezelésével hozták összefüggésbe eltűnését. Egy dél-koreai lap szerint Kim mindkét bokáját megműtötték, s ezért nem mutatkozhatott a nyilvánosság előtt.
Az észak-koreai állami televízió korábban arról számolt be, hogy „kellemetlen fizikai oka” volt távolmaradásának. A koldusszegény kommunista ország ENSZ-nagykövete azonban tagadta, hogy Kim betegeskedne.
Bő két hete nyilvánvalóvá vált, hogy mégis valami gond lehet a félistenként tisztelt vezérrel, aki az ország egyik legfontosabb ünnepségén sem jelent meg, amelyet október 10-én tartottak a kommunista párt megalapításának 69. évfordulója alkalmából. Az állami televízió lényegében megismételte korábbi hírét, amely szerint a vezér „kellemetlen fizikai állapotban van”. Ugyanakkor érdemeit méltatta, sőt távolléte alatt folyamatosan magasztalta uralmát. Szöulban is úgy ítélték meg, hogy Kim hatalma szilárd.
A találgatások nemcsak Kimmel kapcsolatban kaptak szárnyra, hanem a rezsim állapotával is. Egykori magas rangú észak-koreai tisztségviselők, akiknek korábban sikerült elmenekülniük az országból, elképzelhetőnek nevezték, hogy Phenjanban teljes hatalmi átrendeződés történt, következményeként pedig Kim jelképes hatalommal felruházott bábfigurává vált, jóllehet az állami propaganda továbbra is karizmatikus és magabiztos vezetőként mutatja be.
Akadtak elemzők, akik úgy vélték, Kim azért nem mutatkozott több mint egy hónapig, mert már szimbolikus hatalma is összeomlott, s a vezetést Hvang Pjong Szo kaparintotta meg, akit a parlament épp szeptember végén nevezett ki egy-egy kiemelkedően fontos állami és katonai testület élére. Azt is rebesgették, hogy az elnök húga, Kim Jo Dzsong ragadta magához a „jogart”.
Mások azt állították, az országot irányító egyetlen politikai erő, a Koreai Munkapárt egyik osztálya parancsol a háttérből... azzal a céllal, hogy az egypárti diktatúra, és kedvezményezettjei továbbra is maradjanak.
A találgatásoknak a 32 éves(nek gondolt) Kim Dzsong Un vetett véget. A múlt hét elején a phenjani sajtóban több friss fénykép is megjelent róla. Ezeken ugyan botra támaszkodva jár, de szélesen mosolyogva, fekete öltönyben feszít „valahol” egy új lakótelep, és egy tudományos létesítmény átadási ünnepségén. A látványos visszatérés óta már több nyilvános szereplése is volt; megtekintette a légierő gyakorlatát, sőt fogadást is adott észak-koreai aranyérmes sportolók és edzőik tiszteletére.
A hivatalos és félhivatalos kínai sajtó nem vett részt a Kim eltűnésének okát, és jövőjét találgató médiaversenyben. Peking, amely Kim egyetlen igazi támogatója (és kordában tartója), azonban valószínűleg kétségek gyötörték. Az észak-koreai vezér múlt heti felbukkanása ezért vélhetően nagy megkönnyebbülését hozott Peking számára is. A kínai állami média azonnal elkezdte dicsérni Kimet, amiért távolléte idején is őrködött országa stabilitásán. A média örömmel nyugtázta azt is, hogy hatalma szilárd, amit a visszatérte is alátámaszt.
Kínát változatlanul inkább az aggasztja, hogy az észak-koreai uralkodó apjához és nagyapjához hasonlóan önfejű, vagyis sok esetben nem hallgat senkire. Még Pekingre sem, amely attól tart, hogy a Kim-dinasztia összeomlásával a szomszédságban felborul a „rend”, és az azzal járó zűrzavar neki is rengeteg gondot okoz. Peking szinte retteg attól, hogy Kim bukásával bizonytalan kezekbe kerül Phenjan atomarzenálja, közben pedig észak-koreai menekültek milliói özönlik (azaz özönlenék) el Kínát. Kim felbukkanásának ezért Kínában legalább annyira örültek, mint Észak-Koreában, ugyanis a stabilitás és a biztonság zálogának tartják Kimet, még akkor is, ha bottal jár.
