Munkatársunk jegyzete
Washington, nov. 7.
Négymilliárd dollárért kelt el kedden 435 képviselői és 36 szenátori szék az Egyesült Államokban – ennyit költöttek összesen a kampányra a győztes és a vesztes jelöltek, vagyis az őket támogató pénzeszsákok. „Soha jobb beruházást!” – lelkendezik egy humorista, hiszen a megvásárolt szavazatokkal sikeresen lehet profithajhászás közben tovább rombolni a környezetet és még jobban elnyomni a tömegeket.
Azt hihetné az ember, hogy az eredmények magukért beszélnek: Barack Obama elnök pártja súlyos vereséget szenvedett: nyolc év után elvesztette a szenátusi többséget, még nagyobb hátrányba került a képviselőházban, és a 36 kormányzóválasztáson is visszaszorult. A 2008-ban tönkrevertnek tűnő jobboldal (a Demokrata Párt akkor mindent megnyert szövetségi szinten) gyorsan feléledt hamvaiból, és 2010 óta egyre nagyobb teret hódít vissza. Egyértelműnek tűnhet a következtetés, hogy a többség egyre inkább konzervatív, és a 2008-as „tévedés” csak az iraki háború népszerűtlenségének meg az éppen kitörő súlyos gazdasági válságnak volt köszönhető. A jobboldali mese szerint a nép végre kezd rájönni Obama „önkényes, lusta, tehetetlen, sőt Amerika-ellenes” kormányzásának következményeire, és elege van belőle.
Mindez elég logikusnak tűnik – csak éppen nem igaz. A republikánus jelöltek ugyan eleve Obamáról szóló referendumként hirdették meg a választásokat. Elhitették a szavazókkal, sőt a demokrata jelöltek egy részével is, hogy az elnök munkájának jóváhagyási szintje olyan történelmi mélységekbe süllyedt, ahol már mindenki eleve veszít, akit politikailag a közelében látnak. Karl Rove, a Bush-kormányzat intrikamestere október végén újra előhúzta az egészségbiztosítási reform eltörlésének veszettnek látszó ügyét is mint a leendő republikánus többség legfőbb feladatát. A győztes vezetők pedig máris bejelentették az Obamacare visszavonásának következő, 57. kísérletét.
Ezzel szemben bebizonyosodott az, amit a kutatók régóta tudnak: az amerikai szavazók többsége jelképes értelemben konzervatív, de gyakorlati kérdésekben liberális. Ott, ahol a republikánus jelöltek 2-3 százalékos győzelme mellett közpolitikai referendumot is tartottak, sorra a demokrata program vitte el a pálmát 10–20 százalékos fölénnyel! De hát akkor miért nem a többségi célok jelöltjei győztek? Az okok egyszerre banálisak és bonyolultak.
A választók egyértelműen változásokat akarnak, ezt senki sem vitatja. Az elmúlt másfél év elnöki és szenátusi kezdeményezéseit egytől egyig a republikánus többségű képviselőház, valamint az obstrukciós joggal visszaélő szenátusi jobboldali kisebbség hiúsította meg. A politikát alig követő – és a fősodrú média által ügyesen megvezetett – átlagember azonban mindebből csak a patthelyzetet látta, és annak feloldására szavazott. Obama népszerűségének eltorzítása a legjobb példa arra, hogyan ejtik át statisztikákkal a kisembert. Az elnök munkájának jóváhagyási szintje ugyan valóban csak 42 százalék, de az elmúlt tíz hónap alatt „zuhanásként” eladott csökkenés mindössze 0,6 százalék. Az eddigi kongresszus népszerűsége ugyanakkor Obamáénak csak a fele, kb. 20 százalékos. Azon belül pedig éppen a republikánusoké az alacsonyabb, 12 százalék körüli. Ezt a perspektívát viszont a legritkábban vetítik a polgárok elé.
A legfontosabb választási tényező az, hogy az arra jogosultak és regisztráltak közül hányan mennek el szavazni. A jobboldal ügyesen obstruálta a bevándorlási reformot és a minimálbér emelését, mert az előbbi a latin-amerikai származású kisebbség érdeke, az utóbbi pedig a legszegényebb rétegeké. Obama és a demokraták biztos választói ugyanis a legiskolázottabb társadalmi réteg mellett éppen a szegények, a kisebbségiek és a hajadon nők. Nekik tehát nem volt szabad semmit nyújtani, mert akkor – különösen az első két csoport – felvillanyozva szavaznak. A feketebőrűek így is rekord számban részt vettek a választáson, de a legszegényebbek és a fiatalok kiábrándultan távol maradtak az urnáktól. Márpedig ez a néhány százalékos különbség is elég a jobboldali győzelemhez.
A folytatás háromesélyes: egyesek szerint van kilátás a patthelyzet feloldására, mások viszont azt jósolják, az elnöki vétójog miatt továbbra is elmaradnak az átfogó reformok – de ez már egy másik elemzés témája. Az egyetlen biztos jóslat: a keddi „árverés” nyertesei már nem a szavazók érdekeit, hanem a 2016-os (elnök)választási harchoz szükséges dollármilliárdokat fontolgatják.
