2024. július 16., kedd
Amerika a választások után

„Szólott a nép”

A pártközi együttműködés diadala, vagy a politikai frontok viadala következik

(Munkatársunk jegyzete)

Washington, nov. 14.

Elegáns, de rejtélyes volt Barack Obama első megnyilvánulása a múlt heti választások után. Azokhoz szólva, akik leadták a szavazatukat, azt üzente, hogy „hallotta őket”. Majd hozzátette: azokat is meghallotta, akik nem mentek el szavazni. Miként lehet ezt értelmezni? Múlt vasárnap azt fejtegettük, hogyan került sor a republikánus győzelemre. Most tehát arról kell szólni, mi várható januártól, amikor az új összetételű kongresszus munkához lát.

A győztesek első üzenete – különösen a vén kongresszusi róka, Mitch McConnell szenátor (30 éve ül a szenátusban!) beszédének első felében – az volt, hogy készek az együttműködésre az elnökkel. Ami nagyon kedves tőlük, de egyben álszent is: ugyanez a McConnell ugyanis már Obama első beiktatásának éjszakáján bejelentette, hogy a legfontosabb dolga az elnök kudarcának előmozdítása lesz. Együttműködni egyébként eddig is lehetett volna, de nem fűlt hozzá a foguk. Most, hogy a kongresszus mindkét házát uralva előnyös helyzetből tehetik, hirtelen megjött az étvágyuk.

Ám csak egyetlen napig tartottak a „mézeshetek”. Azóta ismét a fenyegetések meg az ultimátumok uralják a politikai teret: ha az elnök ezt vagy azt teszi, akkor megvonják tőle a költségvetést – kivéve a személyes biztonságát szavatoló pénzt. Szép kis kezdet. Netán akár hajléktalanná is tehetnék a Fehér Ház takarékossági szempontból történő kiürítésével.

A kongresszusi irányítást januárban átvevő jobboldal vérmesebb tagjainak másik központi üzenete, hogy „szólott a nép”. Akkor persze nem mondták ezt, amikor Obama kétszer is több milliós fölénnyel győzött, sőt éppen azt a törvényt vonják azóta is folyamatosan kétségbe, amit az elmúlt hat év legtisztább egypárti győzelme hozott: az egészségbiztosítási reformot. Az „akkori nép” nyilván nem tetszett nekik annyira.

Nem is ez a lényeg azonban, hanem az, hogy mi következik ezek után. Megint költségvetési törvényeket kellene hozni, az államadóssági plafont tavaszra újra emelni kellene. Mindez kiváló lehetőség az elnök zsarolására. A Teadélután kongresszusi vezérszónokai már fel is esküdtek az újabb kormányleállításra, ha Obama nem írja alá a követeléseikből fakadó törvényeket. A republikánusok mérsékelt szárnya ugyan hisz abban, hogy képes visszafogni a szélsőségeseket a szélmalomharctól – de ennek az esélye aligha több az ötven százaléknál.

Obama fent említett üzenetkombinációjának titokzatos fele egyesek szerint arról szólt, hogy az elnök (végre) megtanulta: nem várhat semmiféle értelmes kompromisszumkészséget a politikai ellentábortól, akárhogy is próbálkozik. Ezért inkább saját táborát kell kielégítenie, amennyire csak elnöki felhatalmazása megengedi, attól függetlenül, hogy mit tesz a kongresszus. Ami ugyan az ismét kilátásba helyezett leváltási eljárás képviselőházi beindítását eredményezhetné, de az úgysem megy sehová, hiszen a szenátusban kétharmados többség kellene az elítéléséhez, arra pedig semmi esély.

Az első csörte a bevándorlási ügy lesz, még a kongresszusi őrségváltás előtt. Obama bejelentette, eleget várt (majdnem 500 napot) arra, hogy a szenátus által tavaly elfogadott törvényjavaslatot a képviselőház egyáltalán hajlandó legyen megvitatni. Törvény híján az elnök rendeletekkel szabályozhatja a közigazgatási eljárást. A minap kiszivárgott értesülések szerint már a jövő héten bejelentheti, hogy módosítja az illegálisan Amerikában tartózkodók deportálásának ütemét és szabályait. Az elmúlt hat évben minden korábbinál nagyobb számban toloncolták ki azokat, akiknek nem voltak papírjai, de ennek vége szakad, ha Obama a családok megmentését tűzi ki célul (ami egyébként a szélsőjobb retorikája, de a gyakorlatban éppen az ellenkezőjét teszi). Ideiglenes okmányokat adhat azoknak a szülőknek, akiknek gyermekei születtek az USA-ban, illetve azoknak a fiataloknak, akiket kiskorúként hoztak ide szüleik.

A radikális jobboldal apokaliptikus hangnemben tiltakozik ez ellen, egyenesen az alkotmányos rend aláásásával fenyegeti az elnököt. Amikor a politikai szentjükként tisztelt Ronald Reagan meg az ifjabb Bush élt ugyanezzel a módszerrel, akkor persze ugyanaz az eljárás nem számított annak. Lassan Obama is megtanulja, hogy a szélsőségeseket nem kell, nem lehet kiengesztelni, hanem olyan helyzetbe kell őket hozni, amelyben „a nép” maga húzza keresztül a számításaikat, mert valójában a tisztességes, emberi megoldásokat várja – és csak rövid ideig hisz a csodákban.