Hetek óta izgalomban tartja a politikai Budapestet a hat meg nem nevezett kormánypárti tisztségviselővel szemben foganatosított amerikai idegenrendészeti eljárás, amelynek hírét a pesti jobboldali sajtó szivárogtatta ki. Amatőr szintű válaszok, sőt alpári vádaskodások egész sora zúdult az amerikai ügyvivőre, aki pedig csak a Washingtonban megszabott feladatait teljesíti profi módon – diplomatáktól ritkán megszokott humorral és könnyedséggel. A békemenetesek is indulni készültek „Amerika ellen”, amíg a veszélyeket mégiscsak felismerő miniszterelnök le nem intette propagandistáit.
A diaszpóra tanács szerdai ülése jó alkalom volt arra, hogy Orbán Viktor elmondja a nyugati magyarság képviselőinek: az egyes korábbi lépésekből sejlő látszat ellenére Magyarország nem kívánja cserbenhagyni szövetségeseit. Fontos ez azért is, mert a kormány mellett zsigerből kiállók egész hada lendült éppen bele a Nyugat és különösen Amerika szidalmazásába.
Arra is alkalom volt ez ugyanakkor – noha a hivatalos tudósítások erről alig, vagy egyáltalán nem számolnak be –, hogy az amerikai magyarság képviselői háttérinformációkkal is ellássák a magyarországi politikusokat. Azért van erre szükség, mert a „nyílt levelek” nagymellényű akcionizmusával az égvilágon semmi sem érhető el – viszont eddig többnyire ezt láttuk az Egyesült Államokból is.
Maximilian Teleki, az amerikai magyarság legfontosabb ernyőszervezetének, az Amerikai Magyar Koalíciónak az elnöke ugyanakkor interjúban is figyelmeztette a magyar politikai életben néha elhamarkodott kiszólásokra hajlamos vezetőket, de különösen a nekibuzdultan „amerikázó” jobboldali sajtót, hogy „ne lőjenek a hírhozóra”: André Goodfriend szóvivő ugyanis nem személyes vagy kicsinyes gerillakomédiát játszik az alig létező magyar ellenzék helyett vagy nevében, hanem az Egyesült Államok jól átgondolt üzeneteit közveíti Magyarország felé. Olyan üzeneteket, amelyek évek óta érkeznek, de a közelmúltig Budapesten mintha nem vették volna őket komolyan.
Emlékezetes, hogy a 2010-es kormányváltás után Martonyi János akkori külügyminiszter sikeres washingtoni látogatásával folytatódtak az amerikai–magyar kapcsolatok. Ám az az év őszén elindult magyarországi politikairendszer-átalakítások özöne egyre nagyobb odafigyelésre késztette Washingtont, amely eleinte a legjobb szövetségeseknek kijáró tisztelettel fejtette ki véleményét. Mivel azok a jelzések süket fülekre, sőt még nagyobb propaganda-ellenállásra találtak, az államközi kommunikáció egyre inkább a konkrétumokra szorítkozott, és végül teljesen elmaradtak a magas szintű érdemi találkozók. Szijjártó Péter frissen kinevezett magyar külügyminisztert most ősszel például már csak az amerikai külügy negyedik beosztottja fogadta. Ráadásul az a Victoria Nuland helyettes államtitkár, aki ellen egyes, kevésbé megfontolt amerikai magyar szervezetek tiltakozó leveleket írtak John Kerry külügyminiszternek. A szövetségesi együttműködésnek és hasznos, hatékony információcserének ez egyáltalán nem tesz jót.
Max Teleki szerint „nagyon rossz tanácsokat adnak Orbánnak” azok, akik valamiféle amerikai „republikánus fordulattól” várják a washingtoni külpolitika nagyobb jóindulatát Magyarország iránt, mert a jobboldali amerikai külpolitika – mint azt az iraki háború előkészítése során láttuk – csak még tökéletesebb egységet vár el szövetségeseitől, mint az Obama-kormányzat. Teleki arra is figyelmeztetett, hogy rossz lóra tesz az, aki a jelenlegi Oroszországot kegyes barátként próbálja elképzelni vagy kezelni, mert a Putyin-rezsim nagyban hasonlít autoritárius elődeihez – a mai viszonyokra átültetve.
Kedvező körülményként kell tehát elkönyvelni, hogy Orbán is látni kezdi ezt. Az amerikaiaknak semmi bajuk nincs a magyar–orosz kereskedelmi kapcsolatokkal, ám azt egyszerűen nem engedhetik meg, hogy a NATO-n belül „oroszpárti hídfő” alakuljon ki – főleg nem az egyik leglojálisabb szövetségesként befogadott és hősies szovjetellenes forradalma miatt máig tisztelt Budapesten.
