Az új politikai populizmus „technológiai forradalma” valószínűleg 2009 februárjában az amerikai Teadélután mozgalom szervezésével kezdődött. A 2010-es magyarországi „fülkeforradalom” nagyjából egybeesett a magyar internetezők átköltözésével az azóta meg is szűnt iwiwről a Facebookra. Ezzel megnyílt a legnagyobb magyar közvita-tér, amelyen ma már késhegyre menő viták zajlanak a politikai szekértáborok között. A rá következő egy év az Arab Tavasz tüntetéseitől és rezsimbuktatásaitól volt hangos, amelyeket nem egyszer az internetes kapcsolati hálók segítségével szerveztek. A nyilvános akciókat szervezők nélkülözhetetlen eszközévé vált a Világháló – a kairói Tahrír tértől az isztambuli Taksim parkig, a New York-i Zuccotti parkon és a budapesti Szabadság téren át egészen a Hong Kong-i Admiralitás üzleti negyedéig.
Január 15-én a moszkvai Manyézst (a Vörös tér „előterét”) is eléri a Vlagyimir Putyin politikája elleni felháborodási hullám, és természetesen annak a szervezői – közöttük az éppen börtönbüntetéssel fenyegetett Alekszej Navalnij, az ellenzék legutóbbi fővárosi polgármester-jelöltje – is a Facebookon hirdették meg az akciót. Csakhogy az orosz nemzeti kommunikációs hivatal (RoszKomNadzor) beszólt Zuckerbergéknek, azok pedig Oroszország területén elérhetetlenné tették a tüntetés Facebook-oldalát. Befellegzett volna a technológia demokratizációs hatásának!?
Az őszi szemeszterben harmadéves politikatudomány-hallgatókkal tekintettem át a tömegkommunikációs eszközök hatását az amerikai demokráciára. Lelkes huszonévesekről lévén szó, nem meglepő, mennyire bíznak az új média (hírportálok, blogok, Facebook, Twitter stb.) esélyeiben. Jól ismerik ugyanis a „régi média” (újságok, rádió, tévé) tulajdonosi és gazdag szponzorációt igénylő struktúrájában rejlő veszélyeket meg a birtokkoncentrációt. (Az amerikai médiaházak 80-90 százaléka öt vagy hat megakorporáció kezében van.) Úgy érzik, hogy az új média képes áthágni ezeket a korlátokat, hiszen gyakorlatilag bárki ingyen hallathatja a hangját az egész világ előtt.
Csakhogy a kutatások nem ezt mutatják – és hallgatóim alaposan ki is ábrándultak, amikor erre rádöbbentek. Egy névtelen komment-szerző mondta ki a súlyos igazságot: ha mindenki hallathatja a hangját, akkor senkinek a hangja nem hallatszik! Egyetlen mondatba sűrítve ez a kemény valóság arról, hogy a történelem legintenzívebben kommunikáló korszakában is az a helyzet, hogy a közönség 95 százaléka a felkínált hírözön 5 százalékát éri csak el. Mert egyszerűen nincs többre emberi kapacitása. Ebből következik, hogy azok uralják a kommunikációs közteret, akik abba az 5 százalékba tudják préselni saját tartalmukat.
És itt jön a Zuckerbergek veszélyes hatalma. A Facebook ugyanis mégsem köztér, hanem egy ugyanolyan magáncég, mint amilyenek a független sajtó korábbi tulajdonosai voltak. Csak éppen sokkal hatalmasabb, befolyásosabb, és elsősorban a profitszerzés vezérli. Ha egy állam területén működni próbál, akkor kénytelen annak törvényeit betartani, beleértve az illiberális demokrácia „mintaállamaiét” is. Így aztán Kínában – ahol a legtöbb hozzáférési eszközt gyártják – még mindig hozzáférhetetlen a Facebook. A cég az idei év első felében 4960 esetben törölt oldalakat az indiai, 1893 esetben az ankarai hatóságok felkérésére. A pakisztáni kormánynak 1773 kérését teljesítette. Ezzel szemben Berlinből csak 34, Izraelből 15 törlési kérés érkezett, Washingtonból pedig egy sem. Budapestről sem, de a magyar hatóságok például 57 magyar Facebook-tagról kértek személyes adatokat a cégtől.
A New York Times karácsonyi szerkesztőségi kommentárja arra figyelmeztet, hogy a Facebook nem tekinthető kommunikációs köztérnek. Az álláspont nem meglepő, hiszen pontosan ez a tekintélyes sajtó érdeke is, hiszen ha mindez valóban így van, akkor a „régi médiának” még sokáig fontos szerepe marad a tájékoztatásban. Ennek alapján az is megjósolható, hogy a populista politikának is csak átmeneti jellege lehet, és az intézmények jól átgondolt rendszere jelentheti csak a szilárdságot. Ezért tévednek azok, akik azt hiszik – Tuniszban, Kairóban, New Yorkban, Isztambulban vagy Budapesten –, hogy tüntetésekkel alapvetően befolyásolható a politika, miközben az utóbbit mélységesen elítélik. Békés úton változtatni csak az intézményrendszeren keresztül lehetséges. A putyinisztáni tüntetők is előbb-utóbb kénytelenek lesznek a politikai színtéren megvívni az új birodalomalapítóval.
