„Hozzon könnyebbséget az új esztendő” – mondotta Áder János, amikor Szilveszter éjszakáján boldog új évet kívánt „minden magyarnak, minden barátunknak és jóakaratú szomszédunknak”. Nem lehet ugyan pontosan tudni, kit foglal magában és kit zár ki ez a csoportosítás, de a magyar államfő kívánságának teljesülésére bizony alaposan rászorulunk. Különösen, hogy az ünnepek még véletlenül sem törölték el a megannyi gondot-bajt, amit az óesztendő ránk hagyott. Nem utolsósorban a politikában elharapózó korrupciót – és az ellene folyó harcot.
Az OCCRP szerint a legtöbbet tett a szervezett bűnözés „előmozdításáért”: Vlagyimir Putyin (Fotó: Beta/AP)
A legújabb példák sorát kezdjük talán Amerikával, ahol kevés politikus ússza meg a csalásokat. Bob McDonnell volt virginiai kormányzó elítélése nyomán kedden szabják ki a büntetést. Mindössze 165 ezer dolláros ajándékok elfogadásáért akár tíz évet is ülhet. Az ajándékok egy részét felesége „szervezte be” – őt is elítélték. Michael Grimm New York-i republikánus képviselő ügyét két és fél éve vizsgálta a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI). Áprilisban húsz pontos vádirat született, le is tartóztatták, de ennek ellenére novemberben újraválasztatta magát a város legkonzervatívabb negyedében. Karácsony előtt Grimm mégis beismerte a millió dolláros adócsalást, majd két nappal Újév előtt lemondott harmadik képviselőházi mandátumáról. Akár harminc hónapos börtönbüntetést is kaphat.
Európának is megvannak a maga korrupciós „sztárjai”. Akadnak közöttük állam- és kormányfők is, akik helyett azonban többnyire mások végzik el a piszkos munkát, hogy a „gazdák” keze tiszta maradhasson. Nem volt azonban ilyen ügyes vagy szerencsés Janez Janša volt szlovén miniszterelnök, aki június óta börtönben ül. Silvio Berlusconi, a többszörösen elítélt olasz médiamágnás és háromszor megválasztott kormányfő életkora miatt megússza ugyan a börtönt, de azt nem, hogy végérvényesen gazemberré váljon a tisztességes emberek szemében. Remélhetőleg az Európai Néppárt is belátja, hogy egykori sztárjai csak szégyent hoznak a legnagyobb európai pártcsoportosulás fejére. Remélhetőleg Orbán Viktor is azért tárgyalt még tavalyelőtt októberben is az addigra már lebukott és elítélt, de még szabadlábon kampányoló volt szlovén miniszterelnökkel (aki őt egyébként példaképének tekinti), sőt még tavaly októberben is a jogerősen elítélt Berlusconival (annak magánvillájában), hogy példájukból tanulságot merítve kidolgozza az erényes kormányzás alapelveit.
A kevésbé ismert, hű csatlósok közül bukott le nemrég egy „urizálásra” hajlamos orosz. Mihail Leszin korábban Putyin sajtóminisztereként futott és a független média elnémítását „intézte”, majd létrehozta a goebbels–sztálini színvonalú nyugatellenes propagandát árasztó Russia Today hírtelevíziót. (Magyarul a hidfo.net.ru címen hazudozó honlapon lehet követni a logikájukat.) Leszint (az újraválasztási korlátozásokat kijátszó húzással ideiglenesen Putyin helyére állított) Dmitrij Medvegyev elnök távolította el a hatalomból, de az ukrán válság kirobbantására és az Ukrajna integritását szavatoló budapesti memorandum felrúgására készülődő volt KGB-alezredes tavalyelőtt visszahozta a Gazprom állami irányítású médiabirodalmának az élére.
Leszin szűkebb családja és egyes rokonai – akik nyilván az „orosz csodát” kevésbé szerencsés nemzettársaiknak önzetlenül átengedve inkább a hanyatló Nyugaton „tengetik életüket” – négy, összesen 28 millió dollár értékű Los Angeles-i villában éltek a közelmúltig. Az FBI-nak az az apró furcsaság szúrt szemet, hogy vajon hogyan képes egy orosz közalkalmazott sokmilliós csodákat vásárolni, hiszen őt még „szülői összefogás” sem segíthette: ősei szovjet színvonalon éltek. A vizsgálat hírére Leszin december két héttel ezelőtt – családi okokra hivatkozva – váratlanul lemondott médiacári posztjáról. Az idei év első munkanapján pedig kiderült, hogy a villák kirúgott személyezete kártérítést követelő munkaügyi pereket indított ellene.
A szervezett bűnözést és korrupciót vizsgáló, szarajevói székhelyű nemzetközi szervezet (OCCRP) Szilveszter napján ítélte oda saját „Év embere” díját, amely annak a személynek jár, aki a tárgyévben a legtöbbet tett a szervezett bűnözés „előmozdításáért”. Ezúttal az orosz elnökre esett a választás, amiért Oroszországot jelentős pénzmosó központtá tette, a Krím félszigeten és a Donbasz régióban pedig segített a szervezett bűnözés elharapózásában.
Mint Drew Sullivan, az OOCRP szerkesztője megfogalmazta, „Putyin minden évben a finalisták közé tartozott, úgyhogy ezt akár életműdíjként is kezelhetjük. Ráadásul ő valódi újító a szervezett bűnözés szférájában: létrehozott egy katonai-ipari-politikai maffiát, amely Oroszország és Putyin személyes érdekeiért dolgozik. Azt hiszem, az ő szemében ez a kettő egy és ugyanaz.” Mellesleg a másik két idei finalista Milo Đukanović montenegrói és Orbán Viktor magyar kormányfő volt. Az előbbinek a háborús nyerészkedése régóta ismert, de az utóbbi név feltehetőleg megkérdőjelezi az amerikai Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség és a Nyitott Társadalom Alapítvány által támogatott szervezet döntését, hiszen (választói szemében) Orbán minden gyanún felül áll, sőt – mint ő maga mondta – ha korrupciós bűncselekmény bizonyosodik be, „akkor az embert Magyarországon bezárják”.
Délebbre fordulva, Recep Erdogan nem kerülhette el a machinációk egy részének feltárását. Ekrem Dumanij, a török ellenzéki Zaman főszerkesztője, akit a kormány korrupciós ügyeinek kiteregetése miatt üldöznek a hatóságok, a Washington Postban „olvasott be” saját elnökének: „Első és második mandátuma idején Erdogan hozzájárult az ország gazdasági sikeréhez és demokratikus reformjaihoz. A három egymás utáni választási győzelem meg az ellenzéki pártok tehetetlensége azonban annyira felbátorította, hogy ma már egyszemélyi és egypárti uralom felé vezeti Törökországot.” Dumanij szerint a fordulópontot az jelentette, amikor Erdogan emberei a korrupciós botrányok kitörése nyomán tökéletesen obstruálták az igazságszolgáltatást. Erdogan azóta árulónak nevezi kritikusait és a vele egyet nem értőket, akik állítólag széleskörű nemzetközi összeesküvés részeiként a megbuktatására törekszenek.
Természetesen hosszan lehetne – és kellene! – sorolni a korrupt politikusokat (és látványosan megkövetni a bizonyíthatóan ártatlanokat), de mint a török sajtó esetében is, az újságírók állásukkal és – helyenként – az életükkel játszanak, ha ilyesmire vállalkoznak. A rezsimemberektől persze kevésbé várható el a leleplezés, az ellenzéket pedig a korrupt rezsimekben eleve hazaárulással vádolják. Ám mint a török példa mutatja – legalábbis ott, ahol a hivatalos hatóságok nem látnak, vagy „nem látnak” okot valódi vizsgálatokra (ellentétben az Egyesült Államokkal, hol párthovatartozástól függetlenül nyomoznak a hasonló esetekben) –, mindig akadnak Dumanijhoz hasonló bátrak, akik akár a börtönt is vállalják azért, hogy nyilvánosságra hozzák a hatalmasságok piszkos ügyeit. Van remény!
FRISSÍTÉS: A cikk harmadik, negyedik és ötödik bekezdése (terjedelmi okokból) csak a világhálós változatba került bele 2015. január 3-án.
