„Nagy szeretettel és nyitottsággal” várja egy államtitkár a hétfőn Budapestre érkező Colleen Bell új amerikai nagykövetet, mert érkezésével „új lendületet, új pozitív irányt kaphat a magyar–amerikai diskurzus”. Az eredetileg komoly hírportálnak induló vs.hu egyenesen új korszakot harangoz be a címzéssel: „André Goodfriend hétfőtől nem a maga ura.” Minő szerencse, hogy immár sorban harmadszor nagykövetnő érkezik Washingtonból: az új lendülethez esetleg ismét hozzájárulhat egy kézcsók, amilyen 2010 nyarán egyszer már el is cuppant a budai vár mellvédjén Obama első nagykövetének a köszöntésére.
A producerből lett nagykövet nyilvánvalóan üdvözölné a nyitottságot, és egy új személyiség valóban új irányba terelhet egy kapcsolatot. Valaki azért szólhatna az ifjú magyar diplomatáknak, hogy a politikát mégsem a nagykövetek határozzák meg, hanem a küldő ország illetékesei. Goodfriend ugyan „nem a maga ura” – de Bell sem lesz az. A diplomácia szakmai folyamatait pedig – ahol politikai kinevezett végzi a protokolláris teendőket – továbbra is az első beosztott irányítja, vagyis Goodfriend. Akit – mint Szíjjártó Péter külügyminiszter a minap elismerte – mégsem fognak kitiltani Magyarországról. (Egy olyan ostoba lépés alaposan megnehezítette volna az új washingtoni magyar nagykövet, Szemerkényi Réka munkáját – ha egyáltalán munkához láthatott volna.)
Az is jó lenne, ha valaki szólna a magyar kormányfő barátjának, Bayer Zsoltnak, a Magyar Hírlap megmondó emberének (és valamennyi olvasójának), hogy Magyarország alaptörvénye explicite kimondja a történeti alkotmány folytonosságát, sőt jogértelmezési elsőbbségét. Mert hogy a Fidesz-alapító Bayer éppen a héten nevezte a vezető amerikai diplomatát „aljas farizeusnak” – amiért Goodfriend megjegyezte a Twitteren, hogy ebéd közben beszélgetés folyt Szent Istvánnak Imre herceghez intézett intelmeiről. Ám mi a baja Bayernak azzal, ha egy amerikai Szent Istvánt idézi!?
A szóban forgó hatodik parancsolat szerint „A telepes és jövevény férfiak haszna oly nagy, hogy a királyi méltóságban méltán bírhatja a hatodik helyet.” Az államalapító megállapítja, hogy „A telepesek különböző országokból jönnek, tehát különböző nyelvet és szokásokat, különféle tudományt és fegyvereket hoznak magukkal, melyek mind a királyi udvart díszítik és teszik naggyá, egyben elrettentik némely idegenek arcátlanságát.” Szent István azt is tudta, hogy „Az egynyelvű és egyszokású királyság gyönge és törékeny” – ezért így parancsolt fiának: „Jó akarattal lásd el, és tisztességesen tartsd őket, hogy szívesebben nálad éljenek, mint másutt lakjanak.” Miért tanulmányozta Amerika pesti képviselője a szentistváni tanokat?
Nyilván azért, mert Orbán Viktor múlt vasárnapi párizsi beszédében elhangzott másságellenes szentenciákat elmulasztották egyeztetni az államalapító szent király parancsaival, vagyis a „történeti alkotmány” alapvető dokumentumával. A miniszterelnök ugyanis nem kis megrökönyödésre így szólt az egységmenet után: „A gazdasági bevándorlás rossz dolog Európában, nem szabad úgy tekinteni rá, mintha annak bármi haszna is lenne, mert csak bajt és veszedelmet hoz az európai emberre.”
Ezzel szemben a bevándorlás hasznát vagy „veszedelmét” kutató társadalomtudósok óriási többsége mindeddig a nyugati befogadó társadalmak gazdasági hasznát mutatták ki. Orbán jól látja, hogy a másságnak van egy kulturális vetülete is. „Nem akarunk tőlünk különböző kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező jelentős kisebbséget látni magunk között, Magyarországot szeretnénk magyar országként megtartani.” Ami homlokegyenest ellenkezik István parancsaival, vagyis a „történeti alkotmány” első elemével. Arról nem is beszélve, micsoda tragédiához vezetne, ha ezt az utódállamok is alkalmaznák a magyar kisebbségekkel szemben. Mert itt már nem „bevándorlásról” van szó, hanem a „magunk között” élők másságáról.
A bayeri bajkeverés gondolati tisztátalanságának tragikus komikuma, ahogy kioktatja a „pofátlan amerikai potentát”, Goodfriendet Szent István egyéb parancsairól: ha valaki vasárnap „ökrökkel dolgozik, vegyék el tőle az ökröt, és a várnépnek adják eledelül”. Nyilvánvalóan innen származik a vasárnapi zárva tartás. Bayer az 1092-es szabolcsi zsinatból is fakaszt máig érvényes törvényeket: „Akik nem akarnak egyetérteni a mi jobb szokásunkkal, menjenek, amerre látnak. A pénzt azonban, amit itt szereztek, hagyják itt…” Szent László már a multikról is rendelkezett, nyilvánvalóan követni kell a parancsait.
A hollywoodi „gazdagok és szépek” köreiből érkező Bellnek lesz mit tanulnia a magyar vendégszeretetből, ahol Bayer „szügyig gázol[unk] a lényegben… Mert mégis csak valahol itt volna a lényeg. Az alkalmazkodásban. Ami nem egyirányú utca.” A hírlapos agitátor „ókori kövületként, avítt csizmaszárként” vallja: „Mégis csak úgy van jól, ha az érkező, a vendég alkalmazkodik a befogadókhoz… Ha pedig erre képtelenek, vagy nem hajlandók, akkor takarodjanak haza. Nem majd, nem is hamarosan, hanem azonnal.”
Gondolom, abban a bizonyos egyirányú utcában, amely nem az. Legalábbis a hatalmi propagandalogika szerint. Welcome to the Grand Budapest Hotel! Isten hozta Zéró Musztafa Hollywoodjába, nagykövet asszony! Csak tessék vigyázni az egyirányú utcákra!
