Első beiktatásának hatodik évfordulóján, a 2009-es válsághelyzethez képest tíz millió új biztosítottal, a munkanélküliséget 5,6 százalékra leszorító 11 millió új munkahellyel, két és félszeresére szökkent tőzsdeindexszel, hatodára csökkent költségvetési deficittel, tizenötszörösére duzzadt zöldenergia-termeléssel, a fogyasztókat védő pénzpiac-szabályozással, az amerikai autóipar – és az abból élő munkások millióinak – megmentésével, valamint két befejezett háborúval a tarsolyában Barack Obama eddigi legoptimistább Unió-beszédének elején kedd éjjel szinte diadalmasan állapította meg: „Elmúlt a válság árnyéka, és az Unió erős” – annak ellenére, hogy politikai ellenfelei hat éven keresztül folyamatosan összeomlást és katasztrófát jósoltak.
Ha valaki netán nem ismerné a múlt novemberi kongresszusi választások eredményét, amely két héttel ezelőtt az elmúlt fél évszázad legnagyobb republikánus többségét ültette a törvényhozásba, azt hihetné, hogy az elnök pártja győzedelmeskedett. Obama viszont fél mondatra sem méltatta a szavazás kimenetelét, annak ellenére, hogy ellenzéke máris tucatnyi törvénytervezettel próbálja lerombolni mindazt, amit az elmúlt hat évben sikerült összerakni a középosztály gazdasági lecsúszásának megállítására.
Az elnök nem hogy meghátrált volna a kongresszusi vereségtől, hanem éppen ellenkezőleg: olyan új programokat kezdeményezett, amelyek tovább erősítenék a kisemberek, a középosztály anyagi helyzetét – és amelyek megvalósulására a leghalványabb esély sincs, tekintve, hogy a mindkét házi republikánus többségnek immár tárgyalnia sem kell a demokratákkal egy-egy törvényjavaslat sima elutasítása helyett. Obama így jellemezte a folytást: „Most, hogy kiemelkedtünk a recesszióból, és a világ minden más népénél szabadabban határozhatjuk meg a jövőnket, el kell döntenünk, merre akarunk haladni... Elfogadjuk-e azt a gazdaságot, amelyben csak kevesen prosperálunk látványosan, vagy elkötelezzük magunkat egy olyan gazdaság mellett, amely esélyt teremt minden olyan ember számára, aki megteszi a szükséges erőfeszítéseket!?”
A 36 tapssal és 47 álló ovációval megszakított egyórás beszéd közben a republikánus többség többnyire fejleszegve és ajakösszeszorítva hallgatott. Egyetlen pillanatban csendült fel kisebbfajta ujjongás a képviselőház üléstermének jobbszárnyán: amikor Obama kijelentette, hogy számára nincs több megmérettetés. A kárörvendő reakciókat látva az elnök kedélyesen elmosolyodott, majd – a megírt beszédtől eltérve – huncutul megjegyezte: „Tudom, mert mindkét kampányomat megnyertem.”
Tervezetlen válasz és utalás volt ez arra, hogy miközben a republikánus törvényhozók szinte zsigerből elutasítják az elnök minden kezdeményezését, addig Obama népszerűsége november óta ismét folyamatosan növekszik – a beszéd után pedig 15 százalékkal megugrott, amikor az első közvéleménykutatás azt mutatta ki, hogy az amerikaiak 72 százaléka szerint Obama politikája jó irányba kormányozza az országot.
A beszéd második részében az elnök Amerika globális vezető szerepének új kereteiről beszélt. „Ha elhamarkodott döntéseket hozunk, ha újsághírekre reagálunk ahelyett, hogy az eszünket használnánk, ha minden kihívásra azonnal katonai erővel válaszolunk és elhanyagoljuk azt a szélesebb látókörű stratégiát, amelyre egy biztonságosabb, virágzóbb világhoz szükség van, akkor azt tesszük, amiben ellenségeink reménykednek. Én egy bölcsebb amerikai vezető szerepben hiszek” – tette hozzá.
Obama a demokrácia, a szabadság és az igazságosság értékrendszerére alapozó, erőteljesebb amerikai diplomáciai tevékenységet hirdetett. Vétót helyezett kilátásba arra az esetre, ha a kongresszus újabb szankciókkal akadályozná meg az Iránnal folyó tárgyalások sikerét, és felszólította a törvényhozókat, hogy kezdjék feloldani a Kuba elleni gazdasági embargót. A Kuba felé való nyitás már önmagában is történelmivé tette az idei Unió-beszédet. Obama egyértelműen elítélte Vlagyimir Putyin ukrajnai agresszióját, és megállapította, hogy az Oroszország elszigetelődéséhez vezetett, gazdasága pedig a tönk szélére került. Az „Iszlám Állam” elleni harchoz az elnök kongresszusi felhatalmazást kért.
A belpolitikára visszatérve Obama elismerte az amerikai társadalom – és a kongresszus – megosztottságát, de örök optimizmusának adva hangot elutasította az ellentétek feloldhatatlanságát és egyben utalt a rendőrök által elkövetett szükségtelen gyilkosságokra is. „Minden gyengénk és hibánk ellenére olyan nép vagyunk, amelynek megvan a szellemi ereje és nagyvonalúsága ahhoz, hogy hidakat építsen, hogy közös erőfeszítésben egyesüljön, hogy segítse szomszédait az utca végében vagy a világ másik végén... Azt akarom, hogy a jövő nemzedéke nagy ajándékként élje meg különbségeinket, hogy tudja, ez a nép minden polgár méltóságát értékeli – férfiakét, nőkét, fiatalokét és örgekét, feketékét, fehérekét, latinokét, ázsiaiakét, bevándorlókét és bennszülött amerikaiakét, melegekét és heterókét (a szexuális irányultság egyéb kategóriái – transzszexuálisok és biszexuálisok – is történelmi elsőként hangzottak el), szellemi és fizikai korlátokkal élőkét egyaránt. Mindenki számít.”
Obama utolsó előtti Unió-beszéde a felszabadult derűlátás magabiztos kimondása volt, amely feltehetőleg kevés konkrét törvényhozási eredménnyel jár majd, ám mégis irányt szab a következő két év politikai vitáinak és a jövő évi elnökválasztási kampánynak. Többé nem lehet megkerülni azt, hogy a sikeres kapitalizmusban a kisembereknek is jobban kell élniük, nemcsak a dúsgazdagoknak. A Republikánus Párt minden sikert tagadó vagy lerombolással fenyegető, vérszegény válasza – egy alig két hete beiktatott iowai szenátornő dilettánsan patetikus előadásában – azt mutatja, hogy a másik politikai tábornak egyelőre nincs értékelhető alternatív terve.
